Századok – 1990
Közlemények - Boros Zsuzsanna: A III. Köztársaság összeomlásának előzményei. Az 1940-es francia–német fegyverszüneti egyezmény III–IV/462
474 BOROS ZSUZSANNA tona ugyanakkor jó és előrelátó politikusnak is bizonyult — olyannak, aki képes a háborút nem csupán mint német-francia konfliktust szemlélni. Pedig a tábornokot Pétain „szellemi gyermekének" tekintették, s közismertek jobboldali, a maurasizmustól befolyásolt politikai nézetei. Pétain — szintén katona — két nappal később, június 20-án mondott rádióbeszédében első, a francia néphez szóló „üzenetében" — a vereség okainak elemzése gyanánt — a nemzet önostorozásába kezdett, a bűntudat élesztésébe, ami racionálisan, politikai programként a volt politikai rendszer bírálatának, az új politika keresésének funkcióját volt hivatott betölteni: „a győzelem óta az élvezet szelleme kerekedett az áldozatvállalás fölébe. Több volt a követelés, mint a szolgálat. Az erőfeszítést akarván elkerülni, a szerencsétlenséget hoztuk magunkra." A katonai — számszerű — hátrány, a „kevés fegyver" oka a „túl kevés gyermek". Szinte teljes választékát nyújtja már a marsall rendszere legitimálását szolgáló későbbi propaganda szólamainak. Háborúról nem esik szó — csak mint befejezett és végleges tényről —, ezért a „belső megújulásra" hívja fel a franciákat, igaz, egyelőre csupán „intellektuális és morális" téren.27 Ez a beszéd is bizonyítéka annak, hogy nem elsősorban a katasztrofális vereségből leszűrt szükségesség felismerése, hanem határozott politikai program, a vereség kihasználása vezérelte Pétainékat. Politikailag érthető ez, és pszichológiailag is: nem akarták a háborút, tehát nem akarták a folytatását sem, és úgy gondolkodtak és cselekedtek, mintha már valóban véget ért volna, a kívánságot valóságnak tekintették akkor, amikor még Hitler fegyverszüneti feltételeit sem ismerte Franciaország, Anglia pedig újra a harc végsőkig való folytatásának szándékáról tett tanúbizonyságot. Vélt és valóságos félelmek, az ellenfelek közti választás érzésének kényszere fokozatosan eltávolította a politikai realitásoktól a francia politikai elitnek a Népfronton — sőt, egy részének a polgári demokrácián — revansot venni akaró részét, s így éppen ők — akik a realitások szükségszerűségével érveltek — távolodtak el leginkább a hitleri Európa realitásától. Nem önmagában a fegyverszünetkérés jelenti a realitás-vesztést, hanem a vereségnek a hitleri háború és megszállás körülményei között történő azonnali politikai kihasználása. 3. A francia külpolitika és a belpolitikai megosztottság összefüggései A francia politikai vezetés folytatta a III. Köztársaság utolsó évtizedének mentalitását és gyakorlatát: a külpolitika kérdései a belső harcok függvényében jelentkeznek, és háttérbe szorulnak. Az I. világháború előtt és után (leszámítva bizonyos fokig a háború időszakát) némi leegyszerűsítéssel ugyan, de elmondható, hogy a baloldal a pacifista, a németekkel egyezkedő álláspontokat, míg a jobboldal a germanofóbiát, a nacionalizmust, a háborús készséget részesíti előnyben külpolitikai koncepciójában. 1923-ig, a Ruhr-vidék megszállásáig a dinamikus külpolitika dominált. A jobboldal — a kormányzó jobboldali pártok voltaképpen — a múlt század végén — a köztársasági rendet végül elfogadó volt monarchisták és a radikáli-27 . Pétain: Appels aux Français é. η. 14..
