Századok – 1990

Közlemények - Szinai Miklós: Az első Teleki-kormány megalakulása. 1920. június 26–1920. szeptember 15. III–IV/423

AZ F.LSŐ TELEKI-KORMÁNY MEGALAKUIÁSA 437 most, 1920 nyarán — újból a főherceg trónigényeire akarták magyarországi politikájukat építeni. Említett jelentésében Saint-Sauveur, miután végül összefoglalta a magyar kormány legjelentősebb óhajait, megjegyezte, hogy Rubinek azt szeretné: ha a francia segítség gyakorlatilag majd csak azután jelentkeznék, ha ő megalakította kormányát. „Ezt a kívánságot a gróf azzal támasztotta alá, hogy Rubinek... volt az egyetlen, aki a francia orientáció mellett mindvégig és a legelszántabban kitartott." A jelentés kelte:1920. augusztus 4.61

Rubinek tehát azért is tért ki Horthyék nyomása elől 1920. július 10. körül, mert azt remélte, hogy Bethlen és — Teleki után — a franciák és József főherceg támogatásával a háta mögött, rövidesen ő kerül kormányra. Bethlen komránylistája a pártok vezetőinek szinte teljes semmibevételéről tanúskodik. Javaslata szerint: Külügyminiszter: Apponyi Albert gróf Honvédelmi miniszter: Hegedűs Pál, vagy Sréter István Belügyminiszter: Tóth János Vallás- és közoktatásügyi miniszter: Teleki Pál gróf, vagy Klebelsberg Kunó gróf Pénzügyminiszter: Korányi Frigyes báró, Popovics Sándor, vagy Kállay Tibor Kereskedelemügyi miniszter: Emich Gusztáv, vagy Balogh Elemér, vagy Lers Vilmos báró Népjóléti miniszter: Haller István Igazságügyminiszter: Wolff Károly Földművelődésügyi miniszter: Rubinek Gyula Közélelmezésügyi miniszter: Nagyatádi Szabó István Nemzetiségügyi miniszter: Bleyer Jakab Az egyesített párt vezetése ebből a listából csak Apponyi Albertet akceptálta. Haller nem fogadta el a népjóléti tárcát, és ragaszkodott a vallás- és közoktatásügyi miniszterséghez. A Wolff Károllyal szemben tanúsított ellenállást már említettük. Tóth János belügyminisztersége ellen elsősorban Nagyatádi Szabó lépett fel.62 61

Ormos: i. m. (Francia-magyar tárgy.) 943. old. 62

Új Barázda, 1920. július 15., 16. Pesti Napló, 1920. július 15., 16. Tóth János, aki, mint Bethlen, néhány nappal ezelőtt bukott meg a tiszántúli választásokon, s a háború alatt, 1918 januárjában lett a Wekerle-kormány belügyminisztere, szinte egyik jelképévé vált annak a reakciós fordulatnak, amit a választójog kérdésében ez a Wekerle-kormány jelentett.