Századok – 1990
Folyóiratszemle - Palla Marco: Az olasz fasiszta rendszerről. Technológiai és interpretációs pontosítások II/339
FOLYÓIRATSZEMLE 339 suk - mely kizárta, hogy az egyén a világi felsőbbségeket kritizálhassa - jól illeszkedett a kampány programjába. Ezen irányzatok az együttműködés érdekében jelentős kompromisszumokra voltak hajlandók: magukat shinto irányzatoknak kezdték hirdetni, a hivatalos véleményt hangoztatták, s szervezeteiket a kormány rendelkezésére bocsátották. Ezen ,,új vallások" papjai közvetítettek az államhatalom és a falusi népesség között. A Meiji-kor előtt ezek az ,,dj vallások" nem tartoztak az elfogadott intézmények közé, a „Nagy Kampány" azonban helyet biztosított számukra a shinto-nak nevezett új ideológiai rendszerben, melyet ezek az irányzatok elfogadtak. Az állam elismerte az „új vallások" meglétét, azok pedig a shinto-nak - mint az üdvözülés egyedüli módjának - képviselői s terjesztői lettek a nép körében, jelentős mértékben hozzájárulva' így ahhoz a folyamathoz, melynek során a jelentéktelen shinto nemcsak vallási, hanem társadalmi értelemben is meghatározó tényező lett. (Journal of Japanese Studies 1986. 12. vol. 1. no.) F. I. MARCO PALLA AZ OLASZ FASISZTA RENDSZERRŐL. TERMINOLÓGIAI ÉS INTERPRETÁCIÓS PONTOSÍTÁSOK A szerző tanulmánya a Lisszabonban rendezett „Nemzetközi kollokvium az Új Államról" (1986. november) összehasonlító szekciójában tartott angol nyelvű előadásának módosított változata, amelyben a fasizmus értelmezésével, a különböző kutatók terminológiájával és az olasz fasizmus néhány jellemzőjével foglalkozott. A problémáknak, elemeknek, funkcióknak és hatalmaknak azt a komplexumát, amelyet a „fasiszta rendszer" kifejezés jelöl, a kutatók gyakran más, ettől eltérő jelentésű szavakkal jelölik. Elég itt a „totalitarizmus", „totális állam", „diktatúra", „fasiszta Olaszország" szavakra, illetve kifejezésekre utalni. Ez utóbbival kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a fasizmus nem egyedüli oka volt mindannak, ami 1922 és 1943 között Olaszországban történt a gazdaságban, a társadalomban és a kultúrában. A „fasiszta állam" meghatározás már jobb az előbbinél, de még mindig túlságosan korlátozó. A „fasizmus" szó 1928-ban került be az állam formális nomenklatúrájába, amikor „alkotmányosították" a Fasizmus Nagytanácsát. És ebben az évben hangzott el Mussolininak az a nyilatkozata, amelyben a fasizmust rendszernek („regime") nevezte; habár nem ő volt a kitalálója (vö. „ancien régime"). Az olasz fasiszta rendszer nem okoz különösebb periodizációs nehézségeket, minthogy pontosan meg lehet állapítani a végét: az 1943-as bukás, és megközelítő pontossággal a kezdetét: az 1922-26-os évek. A fasiszta mozgalom és fasiszta rendszer közti különbségtétel alaptalannak tetszik, ha eltekint egy alapvető kronológiai elemtől: Mussolini 1922-ben történt hatalomátvételétől. Mindazonáltal a hatalom átvétele vagy meghódítása abban a pillanatban befejezetlen és részleges volt, csupán az első szakaszát képviselte egy folyamatnak, amely 1929-ben fejeződött be. A szerencsés marcia su Roma tehát egy történetileg korai esemény volt? A hipotézist ugyanolyan értelemben és ugyanazokkal a fenntartásokkal lehetne vitatni, ahogyan a történészek beszéltek olyan kategóriákról, mint a korai kapitalizmus, a korai polgári forradalom a 17. századi Németalföldön, az 1917-es bolsevik forradalom, amelyet Roj Medvegyev nem elkerülhetetlennek és korainak tart. Az 1919 és 1945 közötti egész időszakot tartva szem előtt, Hitler pártja Németországban tovább volt ellenzékben, mint hatalmon, és a hosszú előkészületi szakasz megkönnyítette az 1933 utáni totalitárius átalakítások rendkívüli gyorsaságát; Mussolini alig három és fél évvel a harci fasciók megalakulása után már kormányfő volt. A fasizmus, amely idő előtt, törékenyen születeti, hasznot húzott - amennyire lehetett - az éretlenségből, de egész későbbi története során magával vonszolta a befejezetlenség jelét. A fasiszták 1919-ben és 1920-ban egyáltalán nem alkottak tömegmozgalmat - szigorú értelemben még mozgalmat sem -, és 1924-ig a képviselők 6 százalékával kormányoztak. Hitlernek nem volt királya és pápája, akivel egyezkedjék, hatalomra jutása előtt szavazatok millióival tette magái erőssé, és kompromisszumoknak és késedelmeknek tartotta mindazt, ami 1922 után Mussolini számára létfontosságú volt. Olaszországban a stabilitásnak volt elsősége, ami el-
