Századok – 1990

Történeti irodalom - Tilkovszky Loránt: Bajcsy-Zsilinszky. Írások tőle és róla (Ism.: Dombrády Loránd) II/329

332 TÖRTÉNETI IRODALOM számoltak a szovjet csapatok várható magyarországi jelenlétével, s azzal, hogy a magyar kormánynak majd a Szovjetuniótól kell fegyverszünetet kérnie. A háború utánra vonatkozó külpolitikai elképzeléseiben Bajcsy-Zsilinszky egy űj kisantant elleni védekezést és a szövetségesek által elismert, újszerű magyar nemzetiségi politikán alapuló Duna-völgyi magyar vezető szerep érvényre juttatásának lehetőségét vette alapul. A kiugrási politikán munkálkodókkal egyetemben, az utókor számára meglepő naivitással, hajlamos volt elfeledkezni az eddigi magyar háborús szerep miatt várható súlyos következményekről, holott a szövetségesek megnyilatkozásai 1943 nyarán-őszén már vajmi kevés kétséget hagytak ezirányban. A felelősségrevonást egy megfelelő - más csatlósországokat megelőző - időpontban, s a térségben érvényesülő angolszász érdekekkel összhangban végrehajtandú fordulattal remélte elkerülni vagy legalábbis minimálisra csökkenteni. Bajcsy-Zsilinszky Endre illúziói közé sorolhatjuk azon hitét, hogy céljai megvalósftásában számíthat az általa változatlanul tisztelt kormányzóra is. Horthy 1943. augusztus 25-én magánkihallgatáson fogadta. Amint az erről készült naplójegyzetekből kitűnik, a kormányzó nem ellenzéki politikusként, hanem elsősorban szegedi harcostársaként, az annak kijáró figyelemmel fogadta. Horthy szólt a német-magyar viszony megromlásáról, Hitlernél tett látogatásáról és a tőle elszenvedett megaláztatásról, amit sohasem bocsát meg neki. Bajcsy-Zsilinszky megnyugvással hallgatta, amikor a kormányzó a folyamatban lévő béke tapogatózásokról beszélt. Azonban már kevésbé értett vele egyet, amikor a véleményét - így a kisgazda memorandumot is - ismerő kormányzó aggályait kifejtve óvatosságra intette: egy elhamarkodott lépés a német megszállást vonná maga után. A honvédség ereje nem elégséges annak megakadályozására. Ezért a kormányzó kizárólag a meggyőzés erejével kívánt hatni a németekre. Engedjék haza csapatainkat, lássák be eltérő érdekeinket, tekintsenek el szövetségi kötelezettségeinktől, aminek erőnk szerint már eleget tettünk. A beszélgetés további részében Bajcsy-Zsilinszky igyekezett meggyőzni Horthyt, hogy nem kell félni a németektől. Ha koncentráljuk erőinket, képtelenek lesznek a megszállásra. Az angolszászok elől a Balkánról visszavonuló német csapatok, amennyiben helyesen cselekszünk, csak az ország nyugati csücskét érintik majd. Horthynak is felvetette az újvidéki tettesek felelősségre vonását, amire ő már mint folyamatban lévő ügyre tett ígéretet. A közeledő szovjet front és a Szovjetunióhoz való viszony fel sem merült a beszélgetés folyamán. A kormányzóval folytatott beszélgetés nyomán kétségkívül fellelkesült Bajcsy-Zsilinszky könnyen túltette magát azon, hogy Horthy megfontoltságra intette, és csak a konkrétumok mellőzésével általánosságban beszélt a nemzet jövője szempontjából sorsdöntő kérdésekről. Kevésbé barátságos eszmecserét folytatott ezt követően Bajcsy-Zsilinszky Szombathelyi Ferenc vezérezredes, vezérkari főnökkel. Szombathelyi is ismerte a memorandumot, illetve annak katonai vonatkozású kiegészítését, és az abban foglaltakat kivihetetlennek tartotta. Eleve visszautasította a hadsereg vezetését, elsősorban a vezérkart érintő vádakat, s csak a jó szándékot feltételezve nem minősítette Bajcsy-Zsilinszky fellépését ellenségesnek, sőt üldözendőnek. A kiugrást és a németekkel való szembefordulást, mint ezt az olasz példa is bizonyítja, veszélyesnek, sőt lehetetlennek minősítette. Nem látott lehetőséget a tisztikarnak a német elkötelezettségűektől történő megtisztítására, s a honvédség erejét elégtelennek tartotta ahhoz, hogy a német hadsereggel szembeforduljon. Az 500 000 fős jól felszerelt hadsereggel kapcsolatos elképzeléseket alaptalannak, jámbor óhajnak minősítette. Azzal egyetértett, hogy a honvédség meglévő erői megőrzendők és erősítendők a háborút követő időszakra, amikor majd a belső rend fenntartása és a határok megőrzése hárul rá. Ennek kivihetőségét azonban kizárólag a még mindig jelentős erőkkel rendelkező németek melletti megmaradásban látta. Szerinte ez a módja a kétségtelen és egyre növekvő szovjet veszély elhárításának is. Szombathelyi ugyanis már egyre kevésbé bízott az angolszászok balkáni partraszállásában, annál inkább számolt a magyar határhoz közeledő szovjet csapatokkal. Bajcsy-Zsilinszky az ingerült és meddő vita után csalódottan távozott Szombathelyitől, holott az csak egyértelműbben fejezte ki azt, amit már Horthy is előadott. Úgy ítélte meg, hogy a vezérkar főnöke a kormány törekvéseivel sincs tisztában, nem látja a helyzetet. Ráadásul másokat szóhoz sem hagy jutni, senkitől sem hajlandó elfogadni jó tanácsot, a bonyolult helyzetben aligha alkalmas a honvédség vezetésére. Megingott a hite a hadseregben, amit ez idáig a magyar célok képviseletére alkalmasnak tartott. Az egyre magányosabb harcossá váló Bajcsy-Zsilinszkynek 1943 és 1944 fordulóján tapasztalnia kellett, hogy az angolszász orientációs kiugrási politika nyilvánvalóvá vált csődjét követően az ellenzék erői is a kormányra jellemző tehetetlenség és csodavárás állapotába kerültek. Eluralkodott rajtuk a szovjettől és