Századok – 1990

Történeti irodalom - Juhász Gyula: Magyarország nemzetközi helyzete és a magyar szellemi élet 1938–1944. (Ism.: L. Nagy Zsuzsa) II/328

328 TÖRTÉNETI IRODALOM jait. S többéves késedelem után ugyan, de a megváltozott erőviszonyok eredményeként valóra vált az agresszorellenes semlegesség koncepciója, amely 1941 márciusában az agresszió elleni küzdelem nyílt támogatásává fejlődött. Incze Miklós MAGYARORSZÁG NEMZETKÖZI HELYZETE ÉS A MAGYAR SZELLEMI ÉLET 1938-1944. Akadémiai Kiadó, Budapest. Értekezések, emlékezések. Szerk. Tolnai Márton. 67 old. Juhász Gyula 1985. november 29-én tartott akadémiai székfoglaló előadása - amelyet az Akadémiai Kiadó új sorozatának füzete tartalmaz - sajátosan és újabb tanulságokat kínálva összegezte egy több évtizedes sikeres kutatómunka eredményeit. Úgy tartotta és tartja őt számon a hazai és a nemzetközi historiográfia, mint a két háború közötti Magyarország nemzetközi helyzetének és külpolitikájának kiemelkedő ismerőjét. Forrásfeltáró és publikáló munkássága, amely nemegyszer a szakmán túl is feltűnést keltett, mini az 1943. évi brit-magyar titkos tárgyalások bemutatásakor történt, összegező, áttekintő munkák megírásával párosult. Néhány esztendővel ezelőtt (1983-ban)viszont azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a második világháború éveiben uralkodott eszméket tárta a szakma és az érdeklődő olvasók elé. Méltóan azokhoz a hagyományokhoz és elvárásokhoz, amelyek az akadémiai székfoglalókhoz fűződnek, e két egymás'ól első tekintetre nagyon is távol álló területet kapcsolta össze. Ilyen módon mindaz, amit az ország nemzetközi helyzetéről, a rendszer külpolitikájáról és a szellemi-értelmiségi elitet foglalkoztató kérdésekről korábban publikált munkáiban elmondott, a korszakot és történetünket új megvilágításba helyezte. Szembesítette ui. a valóságos helyzetet, az országról a nagyhatalmak által kialakított képet, a háborús-katonai érdekek által meghatározott és irányunkban folytatott politikát azzal, ahogyan ez az elit látta problémáinkat, gondjainkat, tennivalóinkat. Az újabb tanulságok, amelyeket az előbbiekben említettem, olyan módon is megfogalmazhatóak, hogy e viszonylag rövid írás a legkeményebb módon tanít mindannyiunkat reális történelemszemléletre. Reális történelemszemléletre, ami helyünket és szerepünket illeti az antifasiszta szövetségesek harcában a náci Németország ellen, reális történelemszemléletre a tekintetben is, hogy szellemi-politikai elitünk mennyiben volt képes felismerni, átlátni nemcsak ezt a valóságot, hanem azt is, ami a háború utáni Magyarország megteremtőinek feladatait kijelöli vagy/és meghatározza. Azok, akik reálisan látták Magyarország és a Horthy-rendszer helyét és lehetőségeit, úgy tűnik, sokkal inkább a brit diplomácia köreiben voltak találhatóak, mint Magyarországon. 1938-ban, még jóval a második világháború kitörése előtt a brit külpolitika egyik vezető személyisége nemcsak azt foglalta írásba, hogy „nagyon sok szerencsétlen magyar van, aki azt szeretné, ha Nagy-Britannia védené meg attól, hogy Németország »elnyelje« őket." Azt is leszögezte, hogy „Magyarország nem tud Németországtól függetlenné válni... Éppen ezért ne hagyjuk magunkat rábeszélni, hogy pénzünket és energiánkat arra fecséreljük, hogy megpróbáljunk megmenteni olyan országokat, mint Magyarország, ahol a játszma már eldőlt." Rendkívül érdekesek azok az angol megnyilatkozások, viták, amelyek a bécsi döntések idején, még a másodikat követően is, a trianoni békeszerződés létrejöttével, jellegével és következményeivel kapcsolatban születtek meg, illetve bontakoztak ki. Reális történelemszemléletre kényszerít az is, ahogyan bemutatja, a brit álláspont változása hogyan függött össze - szükségszerűen - a magyar politika alakulásával, azzal a ténnyel, hogy Magyarország Németország szövetségeseként hadba lépett a Szovjetunió, és ez nem mást jelentett, mint a szövetséges hatalmak ellen. Ami a szövetséges hatalmakat illeti, a várható brit álláspontnál is fontosabb az, amit Moszkva, Sztálin véleményéről és ítéletéről diplomáciai forrásokból idéz. Itt is felmerül az a kardinális kérdés, hogy ti. a magyar katonai és politikai vezetés enyhítő körülménynek tekintette, a német hadvezetéssel szembeni vívmánynak a tényt, hogy - főleg Voronyezs után - a magyar honvédség főleg megszálló és nem harci feladatokat látott el, míg Moszkva és Sztálin ezt a tevékenységet súlyosabban ítélte meg, mint a több hadseregnyi román hadsereg harci tevékenységét. Juhász nemcsak azt mutatja ki, hogy „a kvalifikált magyar értelmiségben nem talált visszhangra az