Századok – 1990

Történeti irodalom - Nagy Károly: Somsálybánya története 1900–1980 (Ism.: Bellér Béla) II/317

318 TÖRTÉNETI IRODALOM cát, kulturális, szociális, sportintézményeit ismerteti. Végezetül a somsályi bányászat megszűnését, új üzemekkel való behelyettesítését, a bányatelepen bekövetkezett életmódváltozást tárgyalja, mindenütt gazdag dokumentációval, világos értékeléssel, a témához illő árnyalt stílusban. Milyen kép kerekedik ki tolla nyomán Somsálybánya nyolcévtizedes történetéről? Az első tárnákat ezen a területen az 1854/55. évben nyitották meg, de üzemszerű szénkitermelésre csak a 20. század elején került sor. Nagyarányú mechanizálást az 1905-1913 közti években hajtottak végre. A fejlődést jellemzi, hogy míg 1905-ben csak 330, 1907-ben ennek kétszerese, 622 bányász dolgozott itt. A szénkitermelés 1906-ban 99 400 tonna, 1909-ben viszont már 111 120 tonna. Az első világháború idején a termelés visszaesett. 1919-ben az összes ózdi szénbányák mindössze 110 tonna szenet hoztak a felszínre. A nagy gazdasági válság ugyancsak visszavetette a bányászat fejlődését. A termelés mélypontját 1944 utolsó napjai jelentették, amikor a németek a vasutakat felrobbantották, a bányagépeket leszerelték, de elszállítani már nem volt idejük. A felszabadulás után szovjet segítséggel indult meg a termelés. A kis bányatelep új munkásokkal gyarapodott. 1965-ben 1250 bányász és 5-10 tanuló dolgozott a bányában. 1972- ben lezárult a somsályi szénbányászat két évtizedes története. A bányászok vagy más bányákban, vagy az ide telepített üzemekben találtak munkát. Minthogy a bányász szakmunkások távoli vidékekről jöttek ide, sőt mintegy 20 %-uk nem is volt magyar, hanem főként szlovák, osztrák, német és cseh, a munkáslakásépítés kezdettől fogva nagy szerepet játszott. A munkáskolóniák építése már 1903-ban megkezdődött. 1913-ban 28 ház állt a bányászok rendelkezésére 186 lakással. Az első munkásszállás 66 férőhellyel 1934-ben épült. 1964-ben két munkásszállást vehettek igénybe a bányászok, 2-4 ágyas szobákkal. 1979-ben az egész település 1300 lelket számlált. Somsálybányán kezdettől fogva működött egy közös kassza, amely aztán segély- és betegsegélykasszára váll szét. Nem véletlen, hogy Borsod megyében az első bányászszakszervezet éppen Somsálybányán alakult meg 1918. március 17-én. Ez megnövelte a bányászok ellenállását a katonai üzemirányítással szemben. 1918. április 9-én súlyos összeütközésre került sor a katonasággal: 2 munkás meghalt, többen megsebesültek. A múltnak szenvedéseiért a Tanácsköztársaság ígért kárpótlást. A munkáshatalom 1919. március 22-étől augusztus 8-ig állt fenn. A világgazdasági válságra, majd a második világháborúra bérmozgalmakkal és munkabeszüntetésekkel válaszoltak a bányászok. Somsálybánya 1944. december 20-án szabadult fel. 1945 januátjában megindult a pártok szervezkedése, március elejétől pedig már a szakszervezet is működött. A bányaüzem tulajdonosa, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság jól felfogott érdek bői nagy gondot fordított a gyermekek iskolázására. 1904-ben kéttantermes iskolát építettek, amelyben egy tanító 38 gyermeket oktatott. A tanulólétszám növekedésével párhuzamosan az iskolát bővítették, és több lakást építettek a tanítók számára is. 1964-ben a tanulók létszáma elérte a 300-at. A közművelődés célját szolgálta a széles körű működést kifejtő Olvasóegylet, amely 1928-ban új épületet kapott. Itt filmet vetítettek, rádiót hallgattak, napilapokat - köztük szlovák nyelvűeket -, folyóiratokat, könyveket olvastak. A Részvénytársaság kezdettől fogva szorgalmazta egy fúvószenekar megszervezését. Ez 1906-ban 12 taggal megalakult, és a különböző rendezvények közkedvelt szereplője lett. A kulturális egyesületek mellett szociális és sportegyesületek is alakullak. Már az 1920-as évektől működött Somsálybányatelepen egy futballcsapat. 1940-től pedig a Somsályi Sportegylet keretében különböző szakosztályokban folyt a sportolás. A könyv végén azokról a változásokról ad hírt, amelyek a bányaüzem bezárása és új ipari üzemek odatelepítése révén a társadalmi struktúrában bekövetkeztek. A Somsálybánya története igen gondos, szakszerű munka. Adatai megbízhatók, értékelései kijegecesedtek. így csupán néhány apróságot lehet szóvá tenni. István király d/nárja (9.) - dénáija helyett - nyilván nyomdahiba. A „Habsburg elnyomást", még inkább annak kulturális vetületét (10-11.) ma már kissé árnyaltabban ítéljük meg. A zenekar felállítását sem annyira a tőkések figyelemelterelő manővereként kell értékelnünk (95, 97.), mint inkább a kulturált munkáshoz fűződő józan tőkés érdekként. A Rima urait - ezt többek közt ez a könyv is igazolja - nem szabad a kulturális, szociális kérdések iránti érzéketlenséggel vádolni. És ha már a társadalmi és politikai ünnepségek, koszorúzások megtartásáról, nívójuk emeléséről esik szó (126.), szívesen olvastunk volna hasznos tanácsokat ezek tartalmi elmélyítéséről. A somsálybányai szakmunkások nemzetiségi összetétele és a különböző nemzetiségek súrlódásmentes együttműködése az internacionalizmus eleven erejét példázza.