Századok – 1990

Történeti irodalom - Löw Raimund: Der Zerfall der „Kleinen Internationale” (Ism.: Jemnitz János) II/315

316 TÖRTÉNETI IRODALOM nyezőkkel, hogy az ifjúcseheknek befolyásuk volt a cseh munkásság bizonyos köreire, és ezt az ifjúcsehek az önrendelkezés érdekében folytatott küzdelemben szerezték. S mindezt kapcsolatba hozza azzal, hogy az ipari fejlődés mennyiben mozdult el a cseh ipari és egyúttal a cseh munkásság arányos részesedése javára. Lelkiismeretesen idézi az ismert cseh szociáldemokrata teoretikus-publicista F. Modracek felméréseit arról, hogy milyen volt az osztrák területek nemzetiségi összetétele - s ezzel szemben milyen volt a nemzetiségek aránya az iparban - s azután „felül" az államapparátusban, a hadseregben. Az „eredmények" persze nem meglepőek - s ezek már egykor is publikusak voltak. Annak idején Modracek, most Löw ennek alapján hangsúlyozza: e kedvezőtlen tendenciát nem lehetett szép szavakkal, ráolvasással orvosolni. Az ilyen megoldások azután természetesen szembekerültek a csehek, s nemcsak „ifjúcsehek", hanem a cseh szociáldemokraták tiltakozásával, munkáival, parlamenti, vagy az osztrák szociáldemokrata kongresszusokon megnyilvánuló oppozíciójával - ami azután elvezetett először az elkülönülő szervezkedéshez, később a hangsúlyozott autonóm pártszervezkedéshez, még később a súrlódó és részben szembenálló teljesen önállósult pártszervezkedéshez, amit végül a szakszervezeti mozgalom „nemzeti hovatartozás" szerinti szétválás a követett. Mindez ismert folyamat, az űj az, hogy Löw ezt a folyamatot 1889-től 1912-1914-ig szisztematikus rendben követi nyomon. Ezt nemcsak egyszerűen időrendben, kongresszusról kongreszszusra haladva teszi, hanem „kiugratva" a fontos történeti fordulókat. Megvizsgálja, mi volt a helyzet az 1889-es pártalakulás, majd alig pár évvel később, a nevezetes 1893-94-es nagy politikai reformválság idején, amikor először merült fel az általános választójog megadásának kérdése és ennek társadalmi és nemzetiségi következményei (A reform egyébként sok vonatkozásban ugyanúgy vetődött fel - és bukott el -mint tíz évvel később a Lajtán innen). Az alapkérdés alig öt évvel később a nevezetes briinni program időszakában újra előkerült. Löw minden esetben megvizsgálja, hogy mennyiben esnek egybe, illetőleg különülnek el a cseh, a monarchiabéli délszláv, illetőleg lengyel vélemények. Hogyan kerül szembe a kulturális autonómia „délszláv" és a területi autonómia „cseh" szociáldemokrata álláspontja, amelynek egyaránt vannak befolyásos osztrák szociáldemokrata szövetségesei. S minden esetben mindkét tábornak az a szándéka, hogy végül is leküzdjék a kölcsönösen kárhoztatott és kiküszöbölni remélt nacionalizmust, hiszen ekkor még a „csehek" sem gondoltak a Monarchiából való kiválásra. Jellegzetes, ahogyan a szerző Victor Adler szerepét látja. Ez a szerep Löw szerint végeredményben negatív; Adler az, aki „lekerekít", „egyensúlyoz", a pártegységet kívánja fenntartani, azért nem veti fel élesen a kérdéseket, mert vagy a radikálisok és mérsékeltek, vagy az osztrákok és a csehek közötti súrlódásoktól, a szakadástól tart. Ε kritikai véleménnyel szemben persze felvethető, hogy ezek az aggályok nem voltak-e valóban indokoltak, s vajon nem éppen e valóban jó taktikai érzékkel sikerült az osztrák mozgalom „nagy öregjének" „uralkodása" első húsz esztendejében az állandóan erősödő, sőt dinamikusan előretörő nagy mozgalmat kialakítani az említett belső problémák ellenére. Később, a századforduló után elkövetkeznek a még élesebb viták, viharok, háborús válságok, és a teljessé váló szakadás. Löw megint nagy gondot fordít a történeti folytonossig bemutatására, a vélemények jól válogatott megszólaltatására - egészen az 1910. évi koppenhágai kongresszusig, amikor a csehek teljesen elszigetelődnek, a vádlottak padjára kerülnek, s nemcsak az osztrák pártvezetőség lép fel vádolóként, hanem Plehanov is az orosz delegáció, tehát nem a német „szövetségi", hanem a „testvéri" szláv szocialisták részéről. De elmarasztalták a cseheket a „kis" nemzetek olyan nagyjai is, mint a „mérsékelt" holland Troelstra és a radikális marxista belga De Brouckere. Méghozzá mind egyöntetűen az Internacionálé és az internacionalizmus nevében. Végeredményben a koppenhágai fórumon 222 szavazattal egyedül az 5 cseh ellenszavazattal szemben fogadták el az egységes szakszervezet - és nem nemzeti elvek alapján felépítendő szakszervezet - megtartása mellett elkötelező határozatot. (Összesen 7-en tartózkodtak a szavazástól, s közülük 5 finn volt - ami megint más avagy hasonló problémára utal.) Löw hangsúlyozza, hogy az Internacionálé döntésének a cseh gyakorlatban nem volt semmiféle következménye: - a tendenciák változatlanul továbbéltek. Mindehhez néhány gondolatot persze hozzá lehet fűzni. Nemcsak azt, hogy mégiscsak érdekes a csehek elszigetelődése. Nemcsak Európa más országai delegációival szemben, hanem a Monarchia keretei között a lengyelektől, délszlávoktól is - ha nem említjük a megint csak más helyzetben lévő magyarokat, akik e vitában ugyancsak energikusan szólaltak meg, amiről Löw nem emlékezik meg. Mindehhez azonban még feltétlenül hozzáfűzendő, hogy ekkorra már alaposan elmérgesedett vitákkal állunk szemben - és éppen a