Századok – 1990
Tanulmányok - Heiszler Vilmos: Hadsereg társadalom külpolitika Közép-Európában a 19. század második felében. Külpolitika és társadalmi berendezkedés II/219
HADSEREG, TÁRSADALOM, KÜLPOLITIKA A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 235 főfelügyelője (tulajdonképpen háború esetére kijelölt főparancsnok) és Beck, a katonai kancellária főnöke volt. Kuhn liberalizmusa inkább ellenfelei részéről elhangzott vád volt, mint valóság: a vitatott személyiségű tábornok voltaképpen a jozefinizmus szigorú centralizmusához állt közel, s ő is túl komolyan vette miniszterségét: valódi katonai hatáskörre törekedett a segédhivatali és gondnoksági funkciók helyett - ez lett bukásának okozója.75 Az 1874-ben a hadügyminisztérium kereteiben újjászerveződő vezérkar Ausztriában nem tett szert olyan tekintélyre, mint porosz megfelelője. Ez érthető: Moltke katonai zsenialitását három győztes háború bizonyította, míg Ausztriában korábban csak alkalmanként működött vezérkar, az sem valami sikeresen. De már beszéltünk arról, hogy Ausztriában a hadsereg főleg a határokon belül jeleskedett. Ezért nem is irányult a vezérkarra akkora figyelem s érdeklődés. Jelentőségét mutatja, hogy 1881-től vezetését a komoly hadvezetési tapasztalatokkal nem rendelkező Beckre, a katonai kancellária addigi főnökére bízta Ferenc József.76 Beck elsősorban Ferenc Józsefhez fűződő jó kapcsolata miatt került e fontos pozícióba - szerencséjére nem kellett háborúban bizonyítania képességeit. Békeidőbeli szervező munkája megfelelt az osztrák viszonyoknak, cinikus, nyugodt személyisége ideálisan illeszkedett a Viktor Adler szavaival kitűnően jellemzett „slampossággal enyhített abszolutizmus" osztrák rendszerébe. Beck után a katonai kancelláriát kevésbé befolyásos tisztek irányították, így Ausztriában a vezérkar - főfelügyelő - hadügyminisztérium hármasa került a hadsereg élére. A főfelügyelő csak a legfelsőbb hadúrnak, az uralkodónak volt alárendelve, míg a vezérkar formailag a hadügyminisztérium keretei között maradt, bár az óvatos Beck már kinevezésekor kikötötte a közvetlen érintkezés jogát az uralkodóval.77 Viszonya a nehéz természetű Albrechttel is jó maradt, így politikaiszemléletbeli különbségeket nemigen találhatunk. Mindazonáltal a vezérkari főnök már funkciója miatt is nyitottabb volt a technikai és szervezeti újítások iránt, mutatja ezt az 1883-as hadseregátszervezés ügye is, amikor az osztrák hadkiegészítés és csapatelhelyezés rendszerét koordinálták.7 8 A vitában Beck a technikai-szervezési, Albrecht pedig a politikai összetevőkre figyelt, s azt hangsúlyozta: a kiegészítő körzetükben állomásozó csapatokat befolyásolja az otthoni környezet, márpedig kétötnapi felvonulási előnynél többet ér a hadsereg romlatlan dinasztikus szelleme.79 Láthatjuk tehát, hogy a hadsereg mind Porosz-Németországban, mind a dualista Monarchiában az alkotmányos szférán kívül maradt, a dinasztikus irányítás lényegé-75 Srbik, H. Aus Österreichs Vergangenheit. Salzburg 1949 : 216-218., Wagner, W.: Geschichte des k. k. Kriegsministeriums. II. Graz-Wien-Köln 1971 : 118-127. 76 Wagner i. m. 266. 77 Wagner i. m. 204-206. A vezérkar hatásköréről: Franz Jeseph an Bylandt, Schönbrunn, 11. VI. 1881. KA RKM Präs 1881 : 45-8/2 78 Beck személyiségére Id. Glaisc-Horstenaii, Ε.: Franz Josephs Weggefährte. Leipzig-Wien 1930, az 1883-as reformra Havas, F.: Die Armee-Organisation des Jahres 1881-1883. Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs 1976. Wagner i. m. 211., Hlavee i. m. 292., Hölzer, J.: Erzherzog Albrecht. Wien 1974 (disszertáció): 185-186.
