Századok – 1990
Tanulmányok - Heiszler Vilmos: Hadsereg társadalom külpolitika Közép-Európában a 19. század második felében. Külpolitika és társadalmi berendezkedés II/219
HADSEREG, TÁRSADALOM, KÜLPOLITIKA A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 229 Hasonló gondolatmenetet fogalmazott meg a társadalomtudós Carl Endres is, s így összegezte álláspontját: a militarizmus a nem-katonák szellemi alkata (Geistesverfassung des Nichtmilitärs). Szerinte a társadalom militarizálódásának a foka nem függ automatikusan a hadsereg nagyságától. Sokkal jellemzőbb az az állapot, melyben a döntő társadalmi kérdéseket nem a nép jóléte, hanem a hadsereg és a katonai erőkifejtés szempontjai szerint ítélik meg. Az ebből a felfogásból fakadó katonaimádat a polgárság legjobb tulajdonságait semmisíti meg, de károsan hat vissza a tisztikar szakmai teljesítőképpeségére is." A német származású amerikai történész, Alfred Vagts grandiózus művet szentelt a militarizmus kérdésének.54 Ő is különbséget tesz a katonai eljárás (military way) és a militarizmus között. Előbbi szerinte lehet egy funkcionális és tudományos eljárás is (egy adott cél érdekében emberi és anyagi erőforrások felhasználása a lehető legnagyobb eredményre és legkisebb áldozatra törekedve), míg a militarizmus szerinte szokások, érdekek, cselekmények és ideák halmaza, összefüggésben a hadsereggel és a háborúval, de túlmenve a tulajdonképpeni katonai célokon. Ez a militarizmus áthatja az egész társadalom gazdasági és kulturális életét, tudományos jelleg helyett az autoritás kultuszának jegyét ölti. Nem militarizmus Vagts szerint, ha egy a polgári vezetés által eldöntendő háborúra készülnek, ha katonákat képeznek ki, vagy ha a katonák tekintélyt élveznek. De militarizmus, ha a katonák dominálnak a civil életben, ha katonai megfontolások és ideálok kapnak hangsúlyt az államéletben. A militarizmus Vagts szerint inkább békeidőben virágzik - háborúban a katonai racionalitás teret követel magának, legfeljebb a hadvezér dicsőségvágya hathat ellene, s vezethet militarista akcióhoz. A militarizmus tehát több mint harci kedv: minden olyan gondolkodást és értékrendet magában foglal, melyek a katonai intézményeket és formákat a civil életformák fölé helyezik, s katonai mentalitást plántálnak át a civil szférába. Ez a mentalitásbeli militarizmus történelmileg Japán mellett Németországban lelhető fel legtisztábban, mivel ott már békeidőben is csodálták a katonákat, míg másutt legfeljebb csak háború idején.55 Nagyjából hasonló következtetésre jutott a marxista szellemben vizsgálódó Kari Liebknecht is, aki az osztályszempontok kötelező hangsúlyozása után leszögezi, hogy „...a militarizmus előbb magában a hadseregben érvényesül, majd az egész társadalmat behálózó katonai és félkatonai intézményrendszeren keresztül a hadseregen kívül is... továbbá az egész nép nyilvános és magánéletének katonai szellemmel való telítésének rendszerében."5 Később a Gerhard Ritterrel vitázó NDK-beli történész, E. Engelberg fejtette ki marxista alapon nyugvó militarizmus-felfogását. Míg Ritter főleg külső okokkal ma-53 Endres, Carl: Soziologische Struktur und ihr entsprechende Ideologie des deutschen Offizierkorps ver dem Weltkriege. Archiv fur Sozialwissenschaft und Sozialpolitik 1927. Idézi Berghahn i. m. 16., 99-100. 54 Vagts, Α.: A history of militarism. New York 1937, idézi Berghahn i. m. 100-120. 55 Charisiiis, A.-Foerster, G.-Otto, H.-Schmierer,G.: Zur Genesis und Entwicklung des deutschen Militarismus. Militärgeschichte 1974 : 308. 56 Liebknecht, K.: Militarismus und Antimilitarismus unter besonderer Berücksichtigung der internationalen Jugendbewegung. Idézi Charisiiis i. m. 310.
