Századok – 1990
Tanulmányok - Heiszler Vilmos: Hadsereg társadalom külpolitika Közép-Európában a 19. század második felében. Külpolitika és társadalmi berendezkedés II/219
HADSEREG, TÁRSADALOM, KÜLPOLITIKA A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 225 rendszerből, s társadalmi rendszert nem lehet külpolitikából eredeztetni. A külpolitika egy adott állam védelmi rendszerének részeként külső tényezőkre figyel (de azok a külső tényezők nagyon gyakran a partnerállam belső életével kapcsolatosak), a saját külpolitika megvalósítási lehetőségei pedig ugyancsak belső tényezőktől függenek. A külpolitikai elmélet és gyakorlat azonban ezen túlmenően kifejezetten belső faktorokat is interiorizál (társadalmi és nemzeti problémák, gazdasági kérdések, pl. vámpolitika), amelyek hatnak a külpolitikai vonalvezetésre. S itt van végül a külügyi apparátus, a tágabb értelemben a külpolitikával hivatásszerűen, vagy gyakran foglalkozók értékvilága, vagy akár világnézete is (gondoljunk csak arra, hogy a diplomata Gobineau hogy értékelte a szolgálati helyein látottakat, milyen következtetéseket vont le ezekből, s hogy hatottak ezek a gondolatok azután a 20. századi fejlődésre!). Az elvont összefüggésekre, struktúrákra, trendekre ügyelő történetíró sem feledkezhet meg arról, hogy olyan történelmet ír, amelyet emberek csináltak. Kis példaként álljon itt az 1880-as évek külpolitikai és főként szövetségi kombinációit döntően befolyásoló, bár önmagában véve egyáltalán nem jelentős mozzanat, az ún. Szkobelev-affér. Szkobelev a cári hadsereg tábornokaként részt vett az 1878-as balkáni félsiker után Közép-Ázsiában fokozott orosz hódításokban, s 1881-ben elfoglalta a türkmének által két éve védelmezett Geok-Tepe erődöt.34 A teljes sikerekre vágyó orosz közvélemény zajos ünneplésben részesítette a „geok-tepei hőst", az élen jártak ebben a berlini kongresszus óta vadul német- és osztrákellenes hangokat hallató szlavofil körök. A győztes hadvezér triumphusa 1882-ben már nemzetközivé vált: 1882-ben Franciaországba utazott, ahol akkor a rendíthetetlen republikanizmusáról és németellenességéről ismert Gambetta volt a miniszterelnök. Szkobelev már Oroszországban sem rejtette véka alá szinpátiáit a többi szláv nép, főleg az elnyomottak iránt, élesen támadta Ausztriát az akkor folyó hercegovinál felkelés elnyomása miatt. (A felkelés a hadkötelezettség bevezetése miatt tört ki a megszállt tartományban, leveréséhez négy hónap és 60 ezer ember kellett.)3 5 Párizsban szerb diákok előtt elmondott beszédében megismételte Ausztria elleni kirohanásait, sőt kozmikus harccá emelve a szlávok és teutonok elkerülhetetlen összecsapását jósolta.3 6 A beszédre érthető módon Bécsben és Berlinben is érzékenyen reagáltak. Bár Szkobelev magánemberként járt és nyilatkozott Párizsban, katonai rangja és népszerűsége fontos embernek mutatta : az orosz „akciópárt" egy esetleges vezetőjét sejtették benne. Beck osztrák vezérkari főnök így reagált: „Oroszországgal szemben mindenre feli kell készülnünk."37 Steininger alezredes, a Monarchia (pontosabban: Ferenc József) berlini katonai meghatalmazottja a beszéd által keltett élénk hatásról számolt be. Berlini katonai körökben az a vélemény terjedt el, hogy Oroszország felbomlása már a hadseregben is megmutatkozik. A felső vezetés még lojális, de nem képes fellépni a pánszláv-nihilista agitáció ellen. Attól tartanak, hogy Oroszország esetleg már a jövő évben háborút kezd. Növekszik a szimpátia Ausztria iránt, s elképzelhetetlennek tart"'4 Langer i. m. 140. ' Haschnayr, F.: Diplomatische Geschichte des Zweiten Reiches. München 1957 : II. 82-84. Hasclmayr i. m. 84, Langer i. m. 240-241. ' Palotás i. m. 205.
