Századok – 1990
Tanulmányok - Heiszler Vilmos: Hadsereg társadalom külpolitika Közép-Európában a 19. század második felében. Külpolitika és társadalmi berendezkedés II/219
220 HEISZLER VILMOS éppen ő mondta a Reichstagban: „Unsere ganze politische Kraft aber wäre... vollständig gescheitert ohne Hinblick auf die deutsche Militärperfection.)1 A 60-as évektől induló történettudományi megújulás, melynek során a társadalomtudományi szemlélet egyre inkább tért nyer a történészek között, az új áramlatokra jellemző lendülettel az ellenkező végletekre vitte az új utakat kereső történészeket: a belpolitika primátusa lett a jelszó. A német császárság külpolitikáját vizsgáló munkák (Helmut Böhme: Deutschlands Weg zur Grossmacht, Köln, 1966., Hans-Ulrich Wohler: Bismarck und der Imperialismus, Köln-Berlin, 1969.) belpolitikai-társadalmi, sőt gazdasági okokból magyarázták a külpolitikai lépéseket.2 Nem véletlen, hogy egy poszthumusz tanulmánykötetnek az összeállító a Rankéval vitázó „Primat der Innenpolitik" címet adta.3 A német külpolitikát „hosszú időtartamában" vizsgáló történész pedig már azt állítja, hogy a németországi vezető rétegek túlhaladott értékelképzelései és a megoldandó problémák természete közötti diszkrepanciák miatt Németország nem űzhetett ideológiamentes, csakis józan-racionális nagyhatalmi érdekek által diktált külpolitikát.4 A diplomáciatörténetet struktúraelemző módszerrel vizsgáló munka bel- és gazdaságpolitikai tényezőkből vezeti le az 1879 hatalmi csoportosulásokat, s eszmetörténeti kategóriákat is alkalmazva „új konzervatív frontról" beszél, a három császár-politikát tárgyalva.5 Hasonló módszereket alkalmazva az agrárius érdekek érvényesülésében látta a monarchikus szolidaritás szétesésének okát az iparosítás és külpolitika kapcsolatát elemző mű.6 A társadalmi, s főleg a gazdasági tényezők meghatározó szerepét valló felfogás nem áll távol a marxizmus ortodox felfogását valló iskolától sem, s gazdaság és külpolitika összefüggéséinek kiemelt hangsúlyozása sokáig dominált pl. a keletnémet történetírásban.7 A Pokrovszkiji vonal legyűrése után a szovjet történetírásban érvényesülő nagyhatalmi szempontok nemcsak az ábrázolás irányultságát, hanem kiinduló bázisát is befolyásolták: a sok kitűnő munkát produkáló szovjet diplomáciatörténeti iskola a klasszikus diplomáciatörténet konzervatív módszereit alkalmazva a szűken vett külpolitikatörténet talaján maradt.8 1 Olio, H.: Militärische Aspekte der Aussenpolitik Bismarcks. Zeitschrift für Militärgeschichte 1967 : 152. 2 Schnepfleitner, J.: Das Bild Bismarcks in der neuen Historiographie. Innsbruck 1980 (disszertáció) : 178. 3 Kehr, Eckart: Primat der Innenpolitik. Berlin-Wien 1965. 4 Hill gruber, Α.: Grossmachtpolitik und Militarismus im 20. Jahrhundert. Düsseldorf 1974 : 15. " Rosenberg, Α.: Grosse Depression und Bismarckzeit. Köln 1977 : 271. Miillcr-Linke, //.: Industrialisierung und Aussenpolitik. Göltingen 1971. Schreiner, Α.: Zur Geschichte der deutschen Aussenpolitik. Bd. 1. 1871-1918. Berlin, 1952., Engelberg, E.: Deutsche Geschichte. Bd. 2., Berlin 1956. Szkazkin, S. Α.: Konyec avsztro-russzko-germanszkogo szojuza. Moszkva, 1974., Jerussalimski, A. S.: Die Aussenpolitik und die Diplomatie des deutschen Imperialismus. Berlin, 1954., Jerussalimski, A. S.: Bismarck. Diplomatie und Militarismus. Berlin, 1970.
