Századok – 1990
Tanulmányok - Bárány György: A liberalizmus perspektívái és korlátai az 1843/44-es országgyűlés vallásügyi vitáinak tükrében II/183
192 BÁRÁNY GYÖRGY chák". Szavait az elnöklő nádor visszautasította, a megdöbbent nuncius pedig jelentette Rómának, mint a magyar diétán uralkodó légkörre jellemző incidenst.2 0 Említésre méltó, hogy a vegyesházasságok, a reverzális és az áttérés dolgában a karlócai érsek-metropolita és a szerb ortodox egyház másik négy püspöke következetesen a liberális indítványok mellett szavazott.2 Azokat azonban, akik Teleki Lászlóhoz hasonlóan figyelmeztették a felső tábla „főrendi elemeit", hogy ne éljenek korlátlan vétójogukkal a nemzet kívánságaival szemben a vallás dolgában, vagy akik, mint Batthyány Lajos, úgy gondolták, hogy a felső tábla nem fogja elfogadni a reciprocitás elvét, ha csak rá nem kényszerítik, Lonovics óvatosságra intette. A katolikus álláspont eme tehetséges apologétája, aki elutasította mind az alsó tábla határozatát, mind Apponyi közvetítő indítványát a reverzálisokkal kapcsolatban, azt hangoztatta, hogy a vallás és a lelkiismeret dolgában se az egyes polgár, se az egyház ne legyen alávetve az államhatalomnak, nehogy mindenfajta szabadság elvesszen, mint ahogy „amaz ismeretes északi honban (történt, mely) a catholicusokat s protestánsokat egyaránt zaklatja".22 Világos utalás volt ez a cári Oroszországra. Lonovics, Széchenyi későbbi bizalmasa döblingi éveiben, volt az, aki - Horváth Mihály szerint - segített megfogalmazni a végül mindkét tábla által elfogadott s a diéta végeztével a király által szentesített vallásügyi törvényt.23 Az 1844: 3. tc., melyet jelentőségét tekintve csupán a magyar hivatalos nyelvről szóló törvény múlt felül, egyike volt annak a néhány törvénynek, amely tizennyolc hónap gyakran kemény szócsatái és sziszifuszi munkája után született meg. Nem szólt a vegyesházasságokból születő gyermekekre vonatkozó reverzális szerződésekről és a protestánsok beengedéséről Horvátországba, de törvényesítette többek között a protestáns pap által a törvény kihirdetése után, visszamenőleg pedig az 1839 márciusa és 1844 novembere között megáldott vegyesházasságokat. Nagymértékben egyszerűsítette a katolikusok áttérését (transitus) bármelyik bevett protestáns vallásra azzal, hogy elegendővé tett hozzá két tanúsítványt mindössze négy hét eltéréssel. Az áttérés szándékát az illető leendő lelkipásztora és két tanú jelenlétében kellett kijelenteni, akik maguk is kiadhatták a tanúsítványokat, ha azt a katolikus pap megtagadná. Azzal, hogy az áttérő ezeket átadja a választott vallás papjának, meg is történt az áttérés. A püspöki hivataloknak félévente jelentést kellett küldeniök az áttérésekről a helytartótanácsnak az uralkodó tájékoztatása végett. Kétségtelen, hogy az 1790: 26. cikkely első jelentős módosítása, amely legalább részben orvosolta a protestáns sérelmeket, nagyban tulajdonítható a világi magyar nacionalizmus térnyerésének az egyházi és a királyi hatalom kiváltságai rovására. Amint 20 Uo. 2. köt. 174-177.; Hóman Báli,u-Szekfű Gyula: Magyar történet. 7. kiad. 1-5 köt. Bp. 1941-43. 5. köt. 370-71.; Altieri Lambruschinihez, 1843. október 6.: „Matrimoni misti in Ungheria", Segreteria di Stato Esteri (a továbbiakban SSE), Anni 1843-45, Rubrica 247, Busta 411. Archivio Segreto Vaticano, Vatikánváros (a továbbiakban ASV) 21 Mailáth: Religionswirren, 1. köt. 412-13., 535-37., 540.; 2. köt. 376-77., 442-43., 450., 528., 535., 598. 22 Uo. 2. köt. 94-95., 444-49.; 1. köt. 345-52. 23 Horváth: Huszonöt év, 2. köt. 405-406. old. L. alább az 58. sz. jegyzet Lonovicsra vonatkozó utalását: a püspök idézett 1845 jan. 3-i levele megerősíti Horváth Mihály feltevését.
