Századok – 1990
Tanulmányok - Bárány György: A liberalizmus perspektívái és korlátai az 1843/44-es országgyűlés vallásügyi vitáinak tükrében II/183
186 BÁRÁNY GYÖRGY tetben, például a vegyesházasságok és gyermekeik vallásos neveltetése dolgában, a katolikus klérus ragaszkodott hozzá, hogy a katolikus házastársat ne lehessen arra kényszeríteni, hogy megszegje a katolikus egyház dogmáját az „eretnekekkel" szembeni helyes magatartás terén. Bár a 17. század első felében a protestantizmus olyan bajnokai, mint Bocskai István és I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek engedményeket vívtak ki, a győztes ellenreformáció figyelmen kívül hagyta, illetve gyakran megsértette a protestánsok jogait a Habsburgok minden országában, Magyarországot és Erdélyt is beleértve. Változást csak II. József türelmi rendelete hozott (1781), megerősítve mind a protestánsok, mind a görögkeleti hívők jogait a szabad vallásgyakorlásra és egyúttal megőrizve a bevett államvallás, a római katolicizmus elsőbbségét.7 A protestánsok ugyan nem nyertek teljes egyenlőséget a katolikusokkal vallási téren, minden keresztény vallás követője egyenlő lett a törvény előtt, valamint politikai szempontból, s nem lehetett többé háttérbe szorítani közhivatalok betöltésénél, a letelepedés vagy a tulajdonjogok tekintetében. A „nem-katolikusok" II. József által adományozott jogait az 1790/91-es országgyűlésen iktatták törvénybe. A katolikus klérus erős tiltakozása mellett, de a felvilágosult katolikus főrendek támogatásával az 1790-es 26. törvénycikkely a magyar protestantizmus Magna Chartája lett, a 27. tc. pedig megerősítette a görög nem egyesült egyház korábbi előjogait, amennyiben azok nem ütköztek az ország alaptörvényeibe. A lutheránus és kálvinista egyház teljes autonómiát kapott vallási és oktatási ügyekben, melyet csak a királyi „felügyeleti jog" szorított keretek közé. Ezt a korlátozást viszont hatékonyan használta fel politikai céljai elérésére gr. Apponyi György konzervatív kormányzata az 1840-es évek elején. Az 1790-es 26. cikkely azonban mégis követte a türelmi rendelet azon rendelkezéseit, anelyek fenntartották a katolikus hatóságok bíráskodási jogát a vegyesházasságok körüli pereskedésben, és megtartotta Horvátország diszkriminációs, protestánsellenes törvényeit is. Ezen túlmenően a katolikus dogma megtiltotta katolikusok áttérését protestáns hitre, a vegyesházasságokban pedig a protestáns fél hátrányt szenvedett a gyermekek vallásának eldöntésében. A reformországgyűlések idején a vallásügyi viták az 1790-es 26. cikkely kétes helyeire összpontosultak.8 Bár az 1825/27-es országgyűlés külön bizottmányt rendelt ki a vegyesházasságok felbontása új törvényi szabályozásának kidolgozására9 a vegyesházasságok, az áttérés és a gyermekek katolikus neveléséhez való „önkéntes" hozzájárulás (a reverzális) kérdéskörének átfogó vitájára az 1832/36-os országgyűlésig kellett várni. A protestáns panaszok, miszerint sok katolikus pap megszegi ha nem is az 1790-es 26. cikkely betűjét, de a szellemét, és a viták feletti döntéseiben a korona a katolikus egyháznak látszik kedvezni, erős támogatót találtak Deák Ferencben és a követek több-7 Csáky Moritz: Der Kulturkampf in Ungarn. Graz, 1967. 12-13. 8 Friedrich Gottas: Die Frage der Protestanten in Ungarn in der Ära des Neoabsolutismus. München, 1965. 10-12. 9 1827: 30. cikkely
