Századok – 1990

Történeti irodalom - Hunfalvy Pál: Napló 1848–1849 (Ism.: Hermann Róbert) I/153

160 TÖRTÉNETI IRODALOM ben nem jöttek volna Debrecenbe lármázni, hanem vagy a seregben volnának, csatatéren keresvén a halált, vagy az ellenség kezébe adnák magokat, hogy megváltó halált halnának a népért. Azonban ily halálkészséget nem látok bennek, kik azt mondják, hogy ha Debrecenben sem lehetünk bátorsággal, továbbmegyünk, mert ahol mink vagyunk, ott van Magyarország." Január 24-én öccséhez írott levelében az egész 1848. évi politikáról kifejti véleményét. A klasszikus békepárti álláspontot látjuk itt megfogalmazódni. „Tudod, hogy sokban nem helyeseltem az utolsó évi politikát, s most már szinte bizonyossággal, fájdalom, mondom, hogy teljesen elveszünk. Elveszünk az udvari ármányok és a túlzás között. Ez utolsó csak ingerelte az elsőket, s oda vitte a dolgot, hogy ezek eljárását mintegy kénytelenné tette." Véleménye szerint az összecsapást a nemzetiségek fellázításával az udvar kezdeményezte. „Ilyen körülmények között soha nem kellett volna így cselekedni, amint mi tettünk vagy jobban mondva, amint Kossuth tett, ki után a világtalan világra csapongó eszmehősök lármáztak". Különösen élesen bírálja Kossuthnak az államadósság kérdésében elfoglalt álláspontját. Véleménye szerint az államadósság növekedéséről részben a magyar nemesség is tehet, mert „az adómentességet őrzötte", s közben a király szabadon rendelkezhetett az ország jövedelmeivel. ,,A százados visszaélés állapotot hozott elő, mely akár volt jogos, akár nem, mindenesetre megvolt, s ez sokat nyom a politikában."Jóllehet, Hunfalvy is feltételezi, hogy Ausztria nemcsak „szégyellte" Magyarországot nyilvánosan sürgetni az adósság egy részének átvállalására, hanem talán „azért nem sürgette nyilvánosan, hogy egyebet s többet követelhessen". De aztán ismét Kossuthon üt egyet, mondván, hogy nem politikus, „mert különben belátta volna, hogy az 1848 törvények bizony megérnek 200 milliót, belátta volna, hogy most az országot háborúba dönteni bún, s végre látta volna, hogy Austriától függetlenekké nem tehetjük magunkat, miután a szászok, oláhok, horvátok eszközül használtatnak ellenünk, s függetlenségünket Európa sem nézendi el". Kossuthot hibáztatja a volt es. kir. tisztek egy részének kilépése miatt is. Végül röviden beszámol a december 30. - január 5. között történtekről. Zűrzavart és rendetlenséget lát mindenben, s nem igazán bízik a jövőben sem: „Azt mondták, azért adjuk fel Pestet, hogy a sereg a Tisza vidékén összpontosíttassék. S mégis Görgei a bányavárosok felé ment, Perczel pedig Debrecen felé szoríttatott. - Nincs terv, nagy beszéd, mely az egész világot sérti, de okosság nincs, egy csepp sincs." Január 25-én feleségéhez írott levelében kevesebb a politikai hír, inkább saját debreceni hétköznapjairól ír bővebben. Legszemélyesebb jellegi levele pedig az, amelyet február 5-én ír „édes, kedves Linikéjének". Nem az országgyűlési képviselő, hanem a magányos férj áll itt előttünk. A levelezésben ezután hosszú szünet következik, s csak 1849 júliusában folytatódik a sorozat egy francia nyelvű levéllel. Ebben Szegedre utazása közben hasonló felfordulásról ad számot, mint amilyet januárban Debrecenbe menvén tapasztalt. Augusztus 10-11-én hosszú levélben számol be Pesttől Szegeden át Békéscsabáig tartó útjáról. Útközben találkozott Nyáry Pállal, akivel sohasem rokonszenvezett, s most sincs elragadtatva pálfordulásától: „Hogy az emberek olyannyira hiúk vagy rövidlátók, vagy rosszak ! Mennyi bajt okozott Nyáry tavaly a minisztériumnak ! mennyire volt Táncsics, Madarászok és Perczellel szövetkezve! hányszor mondta ki, hogy csak Kossuth az az ember, ki biztos révbe vezetheti hazánkat ! ellenben most mennyi adatot nem tud felhozni annak bizonyítására, hogy Kossuth nem kormányra való, hogy véghetetlen hiú és gyenge, sőt hogy gazember is; mennyire nem látja be, hogy Perczel őrjült, Táncsics bolond, a két Madarász pedig kötöznivaló!" Hunfalvy rosszallóan számol be Kossuth vásárhelyi és szegedi beszédeiről. Főleg ez előbbin háborodik fel: „Határozott azután egy 30 000-ből tartalék sereg felállítását, mely tiszta magyarokból lesz szerkesztve, melyet maga Kossuth Lajos fog vezérelni, s melynek feladata lesz nemcsak a hadsereget támogatni, hanem olyan emberek ellen is harcolni, kik holmi egyezkedést akarandanak megkísérteni, mint történtek a régi időben a nép érdeke nélkül". Érdekes az a reagálás is, amit ezzel kapcsolatban lejegyez: „...a távozó nép közöl többen ezen észrevételt tették, hogy majd bizony ide adom fiamat, hogy a másik fiammal, ki már szolgál, verekedjék!", ami jól jelzi az általános kiábrándulást folyamatot. A Szegeden történtekről és Aradra vezető útjáról írottak nagyrészt megegyeznek a naplóban leírtakkal. Augusztus U-én már nem bízik a küzdelem további folytathatásában: „Egy körülmény jöhet közbe, az, hogy a sereg tán Erdélyországba veszi magát, s onnan folytatandja a háborút. Sokan hiszik azt, én nem merem képzelni sem. Nem tudom, hogyan akarják ott magokat élelmezni? hogyan a hadi szereket kiteremteni? Erdélynek kifogyhatatlanságáról szinte csak olyan emberek beszéltek és írtak, kik egyebet nem tudnak, mint csak fogyasztani." Augusztus 18-i levelében megírja a fegyverletétel hírét. Ismét összefoglalja politikai nézeteit: „Én soha nem fogom magamat arról meggyőzetni, hogy aprilisba nem tudtunk volna egyezkedni, s hogy az