Századok – 1990
Történeti irodalom - Hunfalvy Pál: Napló 1848–1849 (Ism.: Hermann Róbert) I/153
155 TÖRTÉNETI IRODALOM hogy Hunfalvy „az utókor jóvoltából kertllt fel a békepártiak listájára". Igen érdekes és figyelemre méltó, s a napló adatait sok tekintetben kiegészító a Hunfalvy 1848-1849-es publicisztikai tevékenységéről szóló rész. Urbán Aladár megállapítása szerint Hunfalvy számára „a politika is tudomány, amelynek tárgyi és filozófiai alapjai vannak. Ezt nem látja maga körUl, s ezért magányos jelenség ő képviselőtársai között". Kétségtelen tény az is, hogy a napló írója „konzervatív szellemi alkat", s hangvételét alapvetően meghatározza pesszimista látásmódja. A tavaszi győzelmek időszakát kivéve szinte alig találunk némi derűlátásra valló bejegyzéseket e naplóban. Ε konzervatív szellemiség és pesszimisztikus látásmód pedig a kor politikusaihoz való viszonyát is megszabja. Kossuthra kezdettől fogva idegenkedve tekint. Már augusztus 28-án így ír róla: „Kossuth hiúsága, változatossága és népszertlséghajhászata rossz hanggal emlegettetik." De érzékeli a Kossuth mellett kialakuló közvélemény erejét is. „Javaslatokkal nem mernek fellépni — írja ugyanezen a napon —, nehogy reakcióról vádoltassanak." A szeptemberi válságos napokban bizalmatlansága egyhiil. „Kossuth diktátorsága mind szükségesebbé válik" — írja 14-én, de másnap már e diktátorságtól sem vár sokat: „Kossuth diktátorrá lesz, nagyokat határoz, a hazát erőlteti, s utoljára mindhiába lesz, mert sem a városokra, sem a falvakra építeni nem lehet." Decemberig még némi megértéssel figyeli az elnök működését, de január 8-án Kossuth poltronságát és pillanaton függő intézkedését emlegeti; ,,ő mindent elront; ő a magyar ügynek mind keskenyebb alapot kerít". Ellenszenve ettől kezdve egyre erősebb. Hitelt ad a legálaptalanabb híreknek is. Pl. február 2-án Kubinyi Ferenctől azt hallja, „hogy az amerikai és francia konzul (nem mondta meg, hol székelő konzul) közbejárásukat érettünk ajánlották, de mi nem fogadtuk el". Bezerédj Istvántól egy hét múlva az ellenkezőt hallja, ekkor némileg lecsillapodik, de 1849. február-márciusi bejegyzései még így is tele vannak Kossuth elleni gyanakvással és bizalmatlansággal. Amikor Kossuth április 13-án a zárt ülésben megteszi javaslatát a detronizációról és a függetlenség kimondásáról, Hunfalvy ellenjavaslatot szándékozik benyújtani a másnapi nyílt ülésben. Ám amikor másnap Kossuth a debreceni nagytemplomban ismét előadja indítványát, Hunfalvy is a beszéd hatása alá kerül: „Nagy, magasztos jelenet: egy nemzet, egy ország kijelenti, hogy többé nem akar mások céljáért élni, hogy az önálló országok közé helyt akar foglalni. Történelmi nagy jelenet!" — lelkesedik, de aztán mindjárt el is fogja az aggodalom: „Váljon az európai önálló országok elfogadnak-e magok között, s bennUnk lesz-e annyi önmegtagadás, hogy országosan jól vigyük dolgainkat?" A beszéd hatása azonban csak pillanatokig tart, s az orosz intervenció híre és megvalósulása végleg eltávolítja Kossuthtól. „Ó, a 14-ki április tökéletesen vezette áprilisba a mi országunkat." Augusztus elején, a katasztrófa árnyékában már a „csizmadiapolitikusok" közé sorolja a „szájhős" Kossuthot. A fegyverletétel után s a megtorlás bekövetkeztével azonban megszűnik Kossuthot hibáztatni. Általában a többi politikusról is ritkán szól a dicséret hangján. Inkább csak szóbeszédeket jegyez fel Batthyányról, Széchenyiről, Eötvösről. Igen rossz véleménnyel van Nyáry Pálról, az OHB második emberéről, 1849 januárjától Kossuth csendes ellenzékéről. Elvbarátai, a békepártiak közül Bezerédj-vel és Kubinyival tartja a kapcsolatot, időnként Kazinczy Gáborral társalog, s nézeteik sokban találkoznak. A többi, a Békepárt reprezentánsaiként és szócsöveiként számon tartott képviselővel, Kovács Lajossal, Bartal Györggyel és Kemény Zsigmonddal nincs komolyabb kapcsolata egészen áprilisig. Április 13-án este már ott van a Kazinczy Gábor lakásán tartott megbeszélésen, s később e kör rendszeres látogatójává válik. De még május elején is így véli: „a titkos viszonyokat nem ismerem jól". Ott van május 22-én, amikor Szemere tanácskozik a Békepárt tagjaival, s június 1- én, amikor Görgei és e csoport tagjai találkoztak egymással. Kemény Zsigmond emlékiratában 1849 júliusával, Pest második kiürítésével fejezi be az események leírását: „így végződött pártunk és az országgyűlés Ugye." Hunfalvy naplója nagyjából alátámasztja e megállapítás első felét; a Békepárt 1849 júliusában megszűnt pártként működni. Hacsak azt az utolsó, Görgei megnyerését célzó „akciót" nem számoljuk, amikor augusztus első napjaiban „Kovács Lajos, Kemény Zsigmond, Csengery, Mikes, Gyulai, Kubinyi, Kalaúz s én kimentünk Aradból Nváradot megnézni, Görgeyvel találkozni, s általában az ügyek állásáról biztos híreket szerezni". Hunfalvy igen rossz véleményei volt a radikálisokról, mind a kisnemesi, Madarász-féle, mind a polgáriasultabb, a Marczius Tizenötödike köré tömörült csoportról. Különösen Madarász László ellen tör ki. „Madarász László, mint momus vagy udvari bolond, ott is eszelősködött" - írja róla március 9-én, a II. osztályú katonai érdemrendek kiosztásakor. De a naplóban csak fel-felvillanó Irányi Dániel, Pálfi AI-