Századok – 1989
Tanulmányok - Gyóni Mátyás: A kievi ősévkönyv volochjai III–IV/298
338 GYÓNI MÁTYÁS szlávok ugyancsak vlach-vlasi néven (vö. MotvQ0ß>.axoi ~ Moronlachi, Morlachi~ -Nigri Latiní) emlegették (vö. Pleidell A., A magyar várostörténet első fejezete: Századok 68 [1934] 194—197; L. Niederle, Manuel 68). Nyelvünk X—XI. században egy kaj-horv., szlovén vlasi alakból átvett olasz népnevének jelentésköre mutatja a legjobban a dunai szlávság vlach-vlasi szavának ezt a tág, a 'romanizált frank, francia, vallon' jelentést is magábazáró jelentéskörét (Melich J.: MNy. 5 [1909] 433—437). Ugyanis az olasz népnév eleinte jelentett itáliait, lombardot, franciát, vallont, sőt spanyolt is (Pleidell A., i. m. 199—200). Jól mutatják ezt a gazdag jelentéskört régi nyelvemlékeink: a XV. századi Schlágli szójegyzékben gallicus = olasz, a Margit Legendában viszont Olasz = Lombardia (Melich J., SzlJsz. I, 33:1. Kniezsa, i. m. 127). A Szerémségben, melyeta XIII. sz. legelején a bizánci Niketas Choniates Фдаууо/содюу-пак nevez, a Fruskagora ( < Franska Gora) hegység közelében volt egy a marchiai főesperességhez tartozó falu, melyet 1150-i, 1162-i, 1290-i és 1291-i okleveleink és egyéb forrásaink Franca villa-nak, villa advenarum Francorum-nak neveztek, s amelynek magyar neve Nagyolaszi. Mármost, ha ez a helynévanyag nem is a VIII—IX. századi dunántúli Franci ~ Фдаууо! uralmának maradványa, mint ahogyan Tagányi Károly gondolta, hanem csak az 1162-ben itt megtelepedett milánói olasz hospeseket nevezte akkoriban a magyarországi latinság Franci-nak (Csánki II, 236; Karácsonyi J„ MNy. 2 [1906] 274; I. Kniezsa, i. m. 128; Gyóni M., A magyar nyelv görög feljegyzéses szórványemlékei. Budapest, 1943.139— 140), a magyar népnyelv olasz-nak, az itteni szlávság vlasi-nak, mindenesetre ez a jelenség is azt mutatja, hogy Nagy Károly korától kezdve romanizált frankok és italicusok e nyelvében egyaránt wlach-ok voltak. A vallon telepesektől lakott Zemplén megyei Bodrog-Olaszi, ill. Olasz-Liszka latin neve egy 1224-i oklevélben Franca\'\Wa. Az 1350-ben említett Gallici de valle Agriensi-nak a lakóhelyét 1494-ben már 0/asz-utcának és O/aszfalunak nevezik (Karácsonyi J.; MNy. 2 [1906] 274; I. Kniezsa, i. m. 122). Láttuk, hogy az olasz népnév latin megfelelője egy régi szójegyzékünkben Gallicus is volt. A Liptó megyei Olaszi 1262-ben villa Latina s a XIII. századi vallon Joannes Gallicus birtokos fia már Petrus filius Johannis de Olasy. A közvetítő szláv névalak itt is vlasi lehetett. A Szentgotthárdtól nyugatra levő O/aízfalu ném. neve Wallenáorí, aminek a szlávban megint csak vlasi lehetett a megfelelője (Pleidell A., i. m. 198, 200). A szepességi Olaszi ~ tót Wlacha ~ ném. Wallendorf 1262-ben, 1273-ban és 1278/1302-ben: villa Latina (I. Kniezsa, i. h.). Mindez arra mutat, hogy а Волохы < vlasi < Franci népnév a duna-vidéki szláv népnyelvből is belekerülhetett az Elbeszélés terminológiájába. Etnikai alapul szolgálhatott az Elbeszélés e népnevének az is, hogy a hódító seregekben nemcsak romanizált frankok, az akkor kialakuló francia nép voltak képviselve, hanem Pipin itáliai király seregének italicusai és lombardiai, a kialakulóban lévő olasz nép haderői, sőt a szintén erősen romanizált Friaul Ladins töredékei is, akiket a dunai szlávság általában vlasi-nak nevezett. Ha „tudós", irodalmi úton került az Elbeszélésbe a Franci ~ Фдаууо! = Волохы azonosítás, akkor ennek egyik alapja az, hogy a latin és bizánci írók a frankokat
