Századok – 1989

Folyóiratszemle - Kinder Douglas Clark–Walker William I.: Biztos pont a viharban: Harry J. Anslinger és az Egyesült Államok kábítószerügyekkel kapcsolatos külpolitikája 1930–1963 V–VI/733

FOLYÓIRATSZEMLE 733 DOUGLAS CLARK KINDER-WILLIAM О. WALKER III BIZTOS PONT A VIHARBAN: HARRY J. ANSLINGER ÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KÁBÍTÓSZERÜGYEKKEL KAPCSOLATOS KÜLPOLITIKÁJA 1930-1962 1930-ban az Egyesült Államokbana életre hívták a Federal Bureaus of Narcotics (FBN) intézményt - és ezzel döntő lépést tettek a kábítószerellenes stratégia kidolgozásában. Az FBN élén 1930-tól 1962-ig egy bizonyos Harry Jacob Ansiinger állt, és ez alatt a több mint harminc év alatt több törvény és rendelet, valamint a kábítószerellenes program kidolgozása fűződött a nevéhez. A szerzőpáros célja az, hogy bemutassa, hogyan tudta Ansiinger törvényes lehetőségeit kihasználva befolyásolni, sőt ellenőrizni az Egyesült Államok kábítószerügyekkel kapcsolatos külpolitikáját. H. J. Ansiinger pályakezdőként a külügyminisztérium szolgálatában állott, majd a húszas években kormánya képviseletében részt vett több alkoholcsempészettel foglalkozó nemzetközi kongresszuson, és 1930-ban, amikor megalakult az FBN — ő lett a hivatal vezetője. Eleinte minden szövetségi intézmény mást várt az újonnan létrehozott testülettől. A külügyminisztérium például azt tartotta volna fontosnak, hogy az FBN tartsa a kapcsolatot az Egyesült Államok és a Népszövetség kábítószerügyekkel foglalkozó szervezete az Opium Advisory Council között. Ansiinger maga úgy látta, hogy csak szövetségi intézkedésekkel lehet rendet teremteni a kábítószerrel kapcsolatos kérdésekben, és ezzel máris a külpolitika kellős közepén találta magát. Ezért aztán arra törekedett, hogy szorosan együttműködjön a külügyminisz; térium megfelelő osztályaival, sőt a pénzügyminisztériumot is igyekezett munkájába bevonni. A különböző kormányszervek közötti rivalizálás ugyan nem színt meg, de kétségtelenül nagyobb hatékonysággal tudtak dolgozni Latin-Amerikában a konzulátusok alkalmazottai, a pénzügyminisztérium megbízottjai a Távol-Keleten és az FBN kiküldöttjei Európában, valamint a Közel-Keleten. A különböző kormányszervek együttműködése megkönnyítette az FBN információkhoz jutását, sőt idővel maga is bekapcsolódott a hírszerzésbe. Ansiinger és a külügyminisztérium távol-keleti osztályáról J. Fuller egészen a II. világháború kitöréséig képviselte Genfben az OAC-nál az Egyesült Államokat. Kettejük együttműködése nem volt mindig zavartalan, mert Ansiinger hivatalából adódóan jobban figyelt arra, miként reagál a közvélemény a kábítószerekkel kapcsolatos kérdésekre, mint Fuller. Ezért volt például hajlamos arra, hogy eltúlozzon egyes kérdéseket, a valóság és a fikció közötti határokat elmossa, mint pl. a 30-as években Kínával és Japánnal, az 50-es években pedig Mexikóval kapcsolatban. Az 1930-as években a kábítószerpiacon Kína jelentős szerepet játszott, még a kormány is tehetetlennek bizonyult az ópiumexporttal szemben. A helyzetet bonyolította a kínai-japán konfliktus és a mandzsúriai válság. Míg a harmincas évek elején a külügyminisztérium türelmesen viselkedett a kínai kérdésben, az FBN sokkal kevésbé. Ansiinger szerint - és véleményét a sajtó is átvette — Japán az ópium fegyverével vette be Mandzsúriát. Japán lett a bűnbak — ezt még egy OAC jelentés is alátámasztotta, mert eszerint ekkoriban az illegális kábítószerkereskedelemben részt vett áru 90%-a japán eredetű volt. Pearl Harbor után Ansiinger már bátran mondhatta: „Sok Pearl Harbort éltünk át a múltban is, amikor a japánok az amerikaiakat akarták kábítószerrel megmérgezni." A Közel-Keletet sohasem támadták kábítószerügyben annyit, mint Ázsiát, noha ez a terület is aktív szerepet játszott a kábítószerkereskedelemben. Ennek oka részben az volt, hogy a török és a perzsa kormány a húszas évektől kezdve együttműködött az Egyesült Államokkal, részben pedig az, hogy az ! USA csak úgy érhetett el politikai sikereket ebben a térségben, ha kellő politikai és gazdasági stabilitást talált, és ez a stabilitás szorosan összefonódott az ópiumtermeléssel és -kereskedelemmel. Latin-Amerikát viszont, noha ez a térség is fontos volt az illegális kábítószerkereskedelem számára, megint másféleképpen kezelték. Az USA többször lépett fel igen keményen a mexikói kábítószerkereskedelem ellen, gyakran a helyi kormány jóváhagyása nélkül is. Az Egyesült Államok belépése a világháborúba csak fokozta Ansiinger befolyását - minden olyam döntésben, amely a szövetségesek bármilyen kábítószeres ügyével volt összefüggésben, beleszólása volt. Ansiinger állandóan hangsúlyozta, hogy a kábítószerfogyasztási szokások, az ópiumszívás az egyik döntő oka volt a japánok gyors távol-keleti sikereinek. Ansiinger háború alatti befolyása később még tovább nőtt, és biztosította számára azt a lehetőséget, hogy 1945 után is beleszólása lehessen a nemzetközi kábítószerügyletekbe. Világosan látta, hogy a háború után újra fellendül az illegális kereskedelem, főleg Mexikóban és a Közel-Keleten. 1946-ban immár az ENSZ égisze alatt egy kábítószerekkel foglalkozó bizottságot (United Nations Economic and