Századok – 1989

Folyóiratszemle - Guida Francesco: Magyarország és Olaszország az első világkonfliktus végétől a trianoni szerződésig V–VI/730

FOLYÓIRATSZEMLE 731 jén is. Am 1919 március közepén Sonnino figyelmeztette Tacolit, hogy olasz részről lehetetlen az egyoldalú élelmiszerszállítás, és kölcsönöket is csak magánszemélyek adhatnak. Ugyanakkor megígérte a magyar etnikai, gazasági és stratégiai határok védelmét, valamint a magyar kereskedelem megkönnyítését a fiumei és a trieszti kikötőben - ugyanolyan magyar vámkedvezmények esetén. Károlyi hatalma idején azonban nem jutottak megegyezésre sem politikai-diplomáciai, sem gazdaságtani vonatkozásban. Az olaszok ugyanis túlságosan bizonytalannak és zavarosnak tartották az elnök viselkedését. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a helyzet kevésbé változott meg, mint amennyire az várható lett volna. Az olaszokat és magyarországi vagy bécsi képviselőiket ugyanis sokkal jobban érdekelte a magyaroknak a nemzetközi sakktáblán elfoglalt pozíciója, mint az általuk választott vagy elviselt kormányzat típusa. Igaz, Olaszország csatlakozott a békekonferencia által a Tanácsköztársaság ellen meghirdetett gazdasági blokádhoz, és hozzájárult az antant beavatkozásához, vagyis hivatalosan felsorakozni látszott a szövetségesek álláspontja mellé, de inkább a puhább angol-amerikai, mint a francia kormány és katonák kemény pozíciója mellé. Nem hívta azonban vissza katonai misszióját (pontosabban a bécsi misszió kihelyezett küldöttségét), amely egy ideig a szövetségesek nevében is beszélhetett; intenzívebbé tette a kereskedelmi tárgyalásokat, noha nehéz megállapítani a kereskedelmi és fegyverszállítások valódi konzisztenciáját; sőt odáig jutott, hogy elősegítette a magyar bolsevik agitátorok bejutását Jugoszláviába; végül pedig az Orlandót felváltó Nitti miniszterelnök kötelezettséget vállalt arra, hogy saját erőivel nem avatkozik be Magyaroszágon. Meglehetősen ismert Guido Romanelli alezredesnek a Tanácsköztársaság idején játszott szerepe, de jóval kevésbé az Tacolié és Livio Borghese hercegé. Ez utóbbi előbb Belgrádban teljesített szolgálatot meghatalmazott követként, de a jugoszláv kormánynak nem tetszett ez a titulus. Borghese ekkor magánemberként áttelepült Magyarországra, ahol rokonai voltak. Megszakításokkal 1919 június közepéig tartózkodott itt; ezt követően a bécsi olasz katonai misszió attaséja volt. Az irodalom szerint azonban a magyar kormány szívesebben tárgyalt az Egyesült Államok bécsi misszójáról kihelyezett Philip M. Brownnal. Az amerikai kifejezésre juttatta aggodalmát Borghese konkurenciája miatt, és amiatt, hogy a herceg kapcsolatban állt a forradalmi kormánnyal. Borghese vette rá - Ágoston Péter és Kunfi Zsigmond révén - Kun Bélát, hogy írjon egy békülékeny levelet az antanthatalmaknak. Ez volt a Smuts-misszió előzménye. Borghese herceg ezt követően is aktív volt, és részt vett a magyar kormány és az olasz katonai misszió közötti tárgyalásokon Romanelli érkezése (május 12.) előtt és után is. Különös érdeklődést tanúsított az iránt a terv iránt, amelynek értelmében Budapestet cseh csapatok szállták volna meg olasz tisztek vezetése alatt. Ez a Bécsben székelő Roberto Segre tábornok terve volt, de Kun Béla nem fogadta lelkesedéssel - már csak azért sem, mert annak ellentétele a kormány mérsékelt irányú átalakítása lett volna. Borghese folytatta megbeszéléseit a Garbai-Kun kormány mérsékelt tagjaival annak érdekében, hogy kikerüljenek belőle a szélsőségesek, valamint hogy a kormány legyen békülékenyebb az antant irányában, és puhább belpolitikát valósítson meg. Ennek megfelelő ajánlatot tett július 25-én Bécsből Borghese és Cuninghame, az angol katonai misszió vezetője. Augusztus elsejétől kezdve már más volt a helyzet. Olasz részről nagy örömmel fogaddták Peidl Gyula szakszervezeti kormányának megalakulását. Tittoni külügyminiszter boldogan támogatta Hoover javaslatát, hogy vessenek véget a gazdasági bolokádnak, és különösen Franciaországot próbálta rávenni, hogy engedélyezze élelmiszerek exportját a Bánátból. Emellett megbízta a frissen Budapestre érkezett Mombelli tábornokot, hogy közvetítsen a magyarok és a románok között. Az utóbbiaknak vállalniok kellett volna, hogy széles körű autonómiát adnak az erdélyi magyaroknak, és lemondanak a jóvátételről, az előbbieknek pedig el kellett volna fogadniok a béketárgyalásokon kijelölt határokat. Friedrich Istvánt a reakció és a terror leghevesebb támogatóját, az egyik legaktívabb ellenforradalmárt félreérthetetlenül elítélték olasz részről: 1919 őszén két olasz - Cerruti és Mombelli - játszott szerepet Budapesten, s mindkettő eléggé egybehangzó módon értelmezte megbízatását. Cerrutiban volt hajlandóság a szabadság egyes elemeinek megőrzésére, így természetes, hogy Friedrich, majd Horthy ellen volt. Mombelli viszont már szeptemberben szerbbarátnak minősítette Friedrichet, és nem volt hajlandó közvetíteni a magyarok és a románok között. Horthy kormányzóvá választásában az olasz diplomáciának nem volt része. Mombelli tábornok rájött, hogy nem sokat tehet ellene, Cerruti viszont — liberális eszméi miatt — mindent megpróbált, hogy az admirális ne lehessen kormányzó. Rómában támogatták Cerrutit, de sohasem került sor Horthy-ellenes állásfoglalásra.