Századok – 1989

Közlemények - Miskolczy Ambrus: Az 1948–49-i magyar forradalom bajor szemmel (A diplomáciatörténet és az imagológia határán) V–VI/644

656 MISKOLCZY AMBRUS 33 rézia idejebeli diétára fog emlékeztetni". Luxburg ilyesmiről vagy nem hallott, ami nem valószínű, mert állandóan jelzi, hogy Esterházy, a nádor és Batthyány mikor fordultak meg az udvarban, vagy nem akart ezekről jelenteni, hiszen a hasonló tavaszi hírek valótlannak bizonyultak. Azért lakonikusan jelezte a magyar hűségmegnyilatkozásokat, keserűen tudósítva arról, hogy Ausztria egyre inkább kész lemondani itáliai területeinek nagyobbik részéről, és Palmerston kezében van az egész osztrák monarchia sorsa letéve. Egyedül a két főhercegasszonyt dicséri, ha már sehol nem látja azt az államférfit, aki az erős kéz politikáját képviselné. Nyomasztja a bizonytalanság, a véget nem érő forrongás. Majdhogynem javasolja a divide et impera alkalmazását. „A szembeszegülő nemzetiségek szeparatizmusa nagy akadály, ám eszköz is a kormányzat számára, hogy ügyes és okos magatartással az egészet összetartsa, az egymással szemben álló elemeket kölcsönösen semlegesítse" - írja jűnius 6-án. Többször ilyen éles fogalmazásban nem is bukkan fel ez a gondolat. És megint csak találgathatunk: vagy azért, mert úgy látta, az osztrák kormányzat még nem nagyon mer ehhez a fegyverhez nyúlni, vagy ellenkezőleg, már ezt kezdi forgatni, és akkor jobb nem beszélni róla. A nemzeti szembekerülésben inkább a tragikumot látta, az erők megosztottsága miatt kesergett. De úgy tűnik, a bajor kormányzatot nem is nagyon érdekelte. Miután írása nehezen olvasható, jelentéseit lemásolták Münchenben, de június 26-i jelentéséből azt az eszmefuttatást például kihagyták, hogy „a szerencsétlen szakadás Magyarország és Horvátország között abszorbeálja a két országot. A magyarok kizárólagos hatalmi igényei, amelyeket István nádor elszántan érvényesíteni akar, saját uralkodóháza valóságos érdekei ellenére, mindkét országot olyan polgárháborúval fenyegetik, amelyben a magyar nemességet az a veszély fenyegeti, hogy ugyanúgy lemészárolják, mint a galíciait 1846 nyarán." Jelaâiéot pedig István nádor közbenjárásra fel kellett áldozni. A polgárháború egyre inkább elkerülhetetlen. Szokatlanul epésen nyilatkozott a korábban sokra becsült János főhercegről, aki arról beszélt neki, hogy ha nem kellene Frankfurtba mennie, gyorsan és a becsület megmentésével befejezné az olasz háborút, és megpróbálna közvetíteni a magyarok és a horvátok között. Ennél nyájasabban és közvetlenebbül a legfontosabb dolgokról nem lehet nyilatkozni - fűzte hozzá rosszallóan július 19-i jelentése szigorúan bizalmas mellékletében Luxburg, aki szerint „a dolgok és az emberek" a főherceg „fejére nőnek". A frankfurti parlament, ahova János főherceg készült, eleve elsietett és elvetélt, a bécsi parlament sem fog maradandót alkotni, és éppen olyan élethalálharcra van szükség Bécsben és Itáliában, mint Párizsban és Prágában. 10 nap múlva viszont becsülettel módosít a véleményén. János főherceg mindent megtesz a gyilkos nemzeti háború elkerülése érdekében, amelyből az erőfölényt élvező szláv párt kerülne ki győztesen, míg István főherceg és a minisztériuma csak gyengítik a monarchiát. Viszont a magyarok - jelzi július 31-én - most néhány nagyon fontos ponton engednek, és a béke majdnem meg van kötve. „Ha Jánosnak sikerül esti távozása előtt elsimítani a viszályt, hatalmas szolgálatot tett az osztrák monarchiának." Közben a katonaság győzelmei újra hatalomra segítik az arisztokráciát és magas a hivatalnok-osztályt, még akkor is, ha a 33 Wien, HHStA, Kabinettsarchiv, Secreta 15.