Századok – 1989
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Az 1948–49-i magyar forradalom bajor szemmel (A diplomáciatörténet és az imagológia határán) V–VI/644
648 MISKOLCZY AMBRUS 2. A bécsi bajor követ: Luxburg Az 1848-i forradalom kemény próbára tette a bajor diplomáciai testületet. Tőle, mindenekelőtt a bécsi követtől függött, hogy Magyarországról és a magyar törekvésekről milyen kép alakul ki a bajor királyi udvarban. A „magyar kérdés" az egész Habsburg-monarchia kérdéskomplexumával szoros összefüggésben jelentkezett; a „német kérdés" részeként. Az első kézből való információk beszerzésének feladata a bécsi követre hárult, és ahogy 1848-49 folyamán egyre sürgetőbbnek látszott, hogy a „német kérdésben" valamiféle tartósabb megoldást kellene találni, úgy nőtt a bécsi diplomáciai képviselet jelentősége. Ma már persze tudjuk, hogy sorsdöntő fordulatot a bajor külpolitika nem tudott volna elérni, nem álltak rendelkezésére megfelelő eszközök. így a bajor diplomácia valamiféle történeti forrássorozatot előállító műhelynek látszik, bár reális igényeket juttatott kifejezésre. így fel lehet tenni a kérdést, segítette-e vagy sem a bajor külpolitikát az, hogy 1847-ben új követ került Bécsbe, Friedrich von Luxburg gróf személyében. Egyértelmű választ erre nem lehet adni. A szakirodalom ugyan elmarasztalja a bécsi bajor követet azért, mert nem tudott megfelelő tájékoztatást adni a fejleményekről.11 Viszont ezzel szemben jogos a kérdés, hogy más erre mennyire lett volna képes, amikor gyakran maguk az események alakítói sem tudták, hogy mit hozhat a holnap. Luxburg jelentései pedig színvonalasabbak társai és kollégái tényközlő beszámolóinál. írójuk az egyik legtapasztaltabb diplomata. Olyan tükröt tartott kora elé, amelyben gyakran új színben jelennek meg egyes események és fejlemények. Csak éppen tisztában kell lennünk a beállítás látószögével. Látnunk kell a diplomata egyéniségét és tevékenységének feltételeit. Luxburg gróf, aki Bovaryné álmainak diplomatája is lehetett volna, az intrikálásban talleyrand-i képességekkel rendelkezett, bár - Talleyrand-dal ellentétben - a feudális lojalitás hordozója volt. Mindenek elé helyezte az uralkodó iránti hűséget. A korona és az ország szolgálata egy és ugyanazt jelentették számára. „Nem vagyok porosz és osztrák sem, hanem kizárólag bajor, kizárólag Felséged embere, szolgája" - írta 1833-ban I. Lajosnak,1 2 akihez egész életében hű maradt, akit feltétlen odaadással szolgált. Soha nem felejtette el, Lajos apja, IV. József Miksa kegyének köszönheti, hogy 20 éves fejjel diplomáciai pályára került. De ami ennél jóval fontosabb: úgy érezte, hogy egyedül csak az uralkodónak való személyes felelősség biztosít megfelelő mozgásteret számára. Az uralkodóval gyakran a minisztérium megkerülésével érintkezett. Hiába helytelenítette 1832-ben a kormányzat, hogy Luxburg mint berlini követ túl hamar járul hozzá a porosz-bajor kereskedelmi szerződéshez, ő mint az uralkodói szándék kivitelezője saját és ura belátása szerint cselekedett. Nem is bánta meg. „Életem legszebb korszaka - írta 1849 áprilásában a trónjáról leköszönt Lajos királynak - 1829-33 volt, amikor aláírhattam Berlinben a mi nagy vámuniónk szerződéseit, Felséged közvetlen iniciatívájára, a 11 Hubert Glaser: Die Rechnung mit Österreich. Aus den Gutachten der Berater König Max' II. 1848/49. In: Land und Reich, Stamm und Nation. III. Hrsg. Andreas Kraus. München, 1984. 226-231. 12 GH Ludwig I. ARO 27. 13 GH Ludwig I. ARO 28.
