Századok – 1989
Tanulmányok - Péter Katalin: Női családfők Sárospatakon a 16. és 17. században V–VI/563
604 PÉTER KATALIN sorsának változásaival kapcsolatban azonban már kiderült: a mentesség természete a 16. század és a 17. század között megváltozott. Eredetileg személyesen teljesített különleges szolgáltatásért lehetett kapni, a 17. században már a mentességet a telekhez kötötték. A sok, exemta telken ülő női családfő tehát nem jelez az б helyzetükben bekövetkezett változást. Egyszerűen arról van szó, hogy többségük férjétől örökölt szabad telket. A továbbiakban pedig talán éppen úgy ragaszkodtak a szabad telekhez, ahogyan a nemes asszonyok társadalmi státusukhoz. Egy részük egyébként nemes is volt. De akár nemesként, akár jobbágyként birtokoltak szabad telket, úgy látszik, másoknál jobban őrizték özvegyi állapotukat; nem mentek férjhez úgy, hogy a szabad telekről le kelljen mondaniuk. És valószínűleg befogadni sem tudtak új férjet szabadon a szabad telekre. A mentességet ugyanis általában a telektulajdonos, valamint felesége és utódai kapták „ad beneplacitum", esetleg „örökösen" vagy addig, amíg a földesúr meghatározott pénzösszegért a telek „szabadságát" vissza nem váltja. Nem világos azonban egyelőre, hogy mi történt a „szabadság"-gal, ha az eredeti telektulajdonos özvegye újra férjhez ment. Ez még vizsgálandó probléma. A szabad telkeket birtokló özvegyek viszonylag nagy száma mégis arra utal, hogy nem volt előnyös új házastársat venniük. A szabad telek birtoklása az özvegyek egyéni sorsa alakulásában ezek szerint éppen úgy lehetett hátrány, ahogyan a nemesség az volt. A szabad telkeken ülő nemes asszonyokat pedig kettős erő tarthatta vissza az új házasságtól. * A legszárazabb és egyben legtárgyilagosabb forrástípusból, az uradalmi öszszeírásokból vett esetek és számok végeredményben szubjektív problémához vezettek. Mert azt tárgyilagosan meg lehetett állapítani, hogy a 17. századi viszonyok a korábbiaknál lényegesen több nőt engedtek a családfő szerepébe. Ebben a szerepben pedig nem alakult ki belőlük a férfiaktól lényegesen különböző csoport: a kiválóak éppen olyan szinten teljesítettek, mint a kiválóan gazdálkodó férfiak, és az elesettek éppen úgy küszködtek a feladattal, mint a nyomorúságban élő férfiak. A férfiakhoz hasonlóan működtek a női családfők a társadalom minden szintjén is; a kiváltság fogalmának minden értelmezése szerint voltak közöttük kiváltságosak. A probléma azonban az, hogy vajon ezek a statisztikai szempontból kedvező fejlemények előnyösek voltak-e az egyes nők számára is? Valószínűleg igen. Mert az özvegységet vagy a lányságot nem maguk választották, de ha már belekerültek, vagy nem tudtak megszabadulni ettől az állapottól, előnyösebb lehetett az önállóság, mint a másoknak kiszolgáltatott élet. CHEFS DE FAMILLE FÉMININS À SÁROSPATAK AUX XVIe ET AUX XVIIe SIÈCLES Situé au Nord-Est du pays, Sárospatak était le centre de la propriété terrienne seigneuriale aux XVIe-XVIIe siècles. Nous entendons par chefs de famille les personnes propriétaires de manses qui représentaient tous les habitants de leurs manses devant le seigneur. Parmi les chefs de famille la proportion des femmes ne fut pas toujours identique au cours des deux siècles en question. Elles étaient des veuves pour la plupart; les célibataires se faisaient fort rares, les femmes mariées chefs de famille étaient des exception. Leur situation évoluait en fonction du changement des prestations grevant les manses. Sous ce rapport, deux périodes son à distinguer à l'intérieur de l'époque étudiée.
