Századok – 1989

Könyvismertetések - I. Tóth Zoltán: Az erdélyi román nacionalizmus első százada. 1697–1792. (Ism.: Gáldi László) III–IV/539

KÖNYVISMERTETÉSEK 541 (melynek éppen az általa egyoldalúan „primitívnek" ítélt ortodoxia volt egyik legfőbb megőrzője) s ennek kapcsán „elmaradottnak" hiszi a tősgyökeres, plasztikus szépségében kimeríthetetlen népnyelvet is. Hogy egyébként már a XVII. században tudatosan kezdték „pallérozni", arra az 1648-i gyulafehérvári Újszövetség híres előszava eléggé utal. Ezt az irányzatot folytatta később az 1688-i bibliafordítás, stb. Érdemes lenne végre észrevenni, hogy olyan fogalmak, mint „tudatlanság" stb. gyakorta a nézőpontok szerint más-más fényben tűnnek fel. 77. I.: Klein 1732-ben kéri a guberniumtól, hogy a râmnici püspöknek engedelmeskedő brassói románok „a me habent sua m dependentiam". Az idézet csonka de „habeant" értelmesebb lenne. 88. I.: Érdemes lenne mind szélesebb körben terjeszteni azt az adatot, melyre itt T. figyelmeztet. Haller János erősen katolikus szellemű s ezen felül mélyen aulikus gubemátorsága alatt a gubernium egyik felterjesztése „a románokat azzal vádolja, hogy Rákóczi felkelésében nagyrészük a Domus Austriaca kiirtására fogott fegyvert". Tehát a magyarság és románság forradalmi összefogása is ürügyül szolgált a további jogfosztásokra. Ajánljuk ezt az adatot Roller történelemkönyvének következő kiadása számára! 98. 1.: Oláh Miklós munkásságát és családjának román eredetét a triász tagjai később annyira számon tartották, hogy már Klein Ince gondolatmenetére Cantemir mellett kétségtelenül hathatott ez a nagy magyarországi humanista is. Ami Klein rejtélyes családfáját és Cantacuzino-rokonságát illeti, lehetetlen nem gondolnunk Radu Cantacuzinora, illetve az ő esetleges szerepére, hiszen valószínű, hogy pl. Todor Corbea-nak Balázsfalván őrzött szótára ennek a kalandos Cantacuzinonak révén jutott Erdélybe (Göbl L.: A magyar szótárirodalom hatása az oláhra. Bp. 1932. 5-7). Hátha Klein talákozott az 1740 tájáig Bécsben élő Cantacuzinoval s tőle kapta „családfája" alapvető adatait? 102. 1.: A balázsfalvi püspöki birtokokkal kapcsolatban érdemes lett volna megjegyezni, hogy ezek az ortodoxok szemében a hozzájuk tapadó történelmi emlékek miatt is gyűlöletesek voltak, hiszen a XVII. század végén Apaffi Mihály ott kínoztatta meg az utolsó nagy ortodox püspököt,. Brankovics Szávát. „A szilvási kolostor siralma" c. versezet, mely az ortodox felfogás legerőteljesebb megnyilatkozása, e tekintetben döntő bizonyítékul szolgál!? (A román népköltészet „átkozó verseinek" hangján szólal meg itt az ismeretlen énekszerző szerzetes: „O! De te-ar fi ars focul Blaj, - Cï tu multe räutäti lucraçi ... Intru tine au fost muncit, - Sava Arhieren si Metropolit, - De necredinciosul Apafi Mihaiu..." Bárcsak pusztított volna el tétéged a tűzvész, Balázsfalva, ki annyi gonoszat cselekedtél; benned kínzatott meg Száva, a főpap és érsek, a hitetlen Apafi Mihály által). Vö. Lupas: Cronicari si istorici români din Transilvania. I. 76.) Általában véve kár, hogy a Moszkvában járt Brankovics Száva hagyományait nem méltatta figyelemre T. egy olyan korban, amikor pedig az orosz és a román ortodoxia kapcsolatai egyre fontosabbakká váltak. (Brankovics György és Száva hagyományai talán hatottak magára Klein Incére is. Fentebb utaltunk Kleinnak a Cantacuzino család felé mutató állítólagos családfájára; ne feledjük, hogy halála előtt Száva is azt ajánlotta testvérének, Györgynek, tekintse mindig a Cantacuzino családot nemcsak vérrokonának, hanem az ortodoxia legfőbb őrének is. [Brankovics György szerb krónikájából idézi Lupas: i. m. I. 33.]). 128. I.: „Bár a római eredet és a folytonosság elméletét magyar részről senki sem cáfolgatta, a magyarság Erdély területén való elsőbbségében akkor is hitt" írja T. s bizonyítékul egy 1737. évből származó iratra utal: „...nec Valachi superfuere in isthoc principatu Transylvaniae, ut históriáé de hoc possunt loqui..." Érdekes lenne ezen kijelentés keletkezésének körülményeit közelebbről megvizsgálni! Mindenesetre figyelemre méltó, hogy Anonymus kiadásának évét megelőzi (1746), viszont későbbi, mint Klein történelmi érvelésének első felbukkanása (1735). 130. 1.: Még ha részben el is fogadjuk hitelesnek a románok egykorú állapotáról terjesztett véleményeket, akkor sem oszthatjuk fenntartás nélkül a következő tipikusan rendi szellemű kijelentést: „Társadalmi képtelenség lett volna a románságot negyedik nemzetté befogadni." 144. 1.: T. szerint a Visarion mozgalom idejében „a teológus gondoskodott róla, hogy a kormány és az udvar tudjanak Klein izgató tevékenységéről". Érdekes lett volna legalább figyelemre méltatni a már említett szilvási keserves krónikának azt a kijelentését, hogy egyenesen a Klein székére áhítozó Aron Pál Péter vádolta be a püspököt a királynőnél („Pe Inochentie la crSiásá 1-an párát"). (Lupas, i. m. 69.) Az ének oly kitűnő s pszichológiai szempontból valószínű képet festett erről a román Tartuffe-ről, az erdélyi unitus „aszkézis" álszent úttörőjéről, hogy tanúvallomását nem mellőzhetjük! Maga T. elismeri, hogy „a teológus kiátkozásáig Aron a püspök igazi tisztelői közé tartozott" (193), de ebből többé-kevésbé az következik, hogy Aron a bizonyára szintén vádaskodó teológussal egy követ fújt! Az állandó személyi torzsalkodás, mely Balázsfalva „hitéletét" jellemezte, e vádat inkább erősíti, mint gyöngíti. Ne feledjük, hogy később Klein magát Áront is kiátkozta (160), s hogy Aron legközelebbi rokonai közt más besúgók is akadtak (332).