Századok – 1989

Könyvismertetések - Grékov B.: La culture de la Russie de Kiev (Ism.: Perényi József) III–IV/532

532 KÖNYVISMERTETÉSEK 532 erőszakolták rá XI. századi keresztény európai kultúráját, hanem a kívülről, több felől kapott elemek és indítások felhasználásával a helyszínen, az itteni élet követelményeinek megfelelően saját magának kellett ezt kialakítania. Bogyay Tamás (Staudach-Chiemgau) GRÉKOV, B. LA CULTURE DE LA RUSSIE DE KIEV Moscou 1947, Éditions en Langues Étrangères, 143 I. 8°. G. professzornak, a Kijevi Oroszország története legnagyobb élő ismerőjének ez az angol nyelven is megjelent munkája átdolgozott fordítása a kievi államról régebben megjelent orosz nyelvű műve utolsó fejezetének. (Kuebckaja Русс. 4. kiadás. Moszkva-Leningrad 1944, 307-347. 1.) Egy nagy összefoglaló munkából van kiszakítva, mely részletesen tárgyalja a Kijevi Oroszország gazdasági és politikai történetét és összefoglalja mindazt, amit Kelet-Európa e rövidéletű kora-középkori államáról a történettudomány eddig elért eredményei alapján mondhatunk. Bár e munkának csak egy fejezetéről van szó, így önmagában is kerek egész. Megértéséhez nem szükséges a teljes orosz nyelvű mű elolvasása. Nem szükséges ez már azért sem, mert a mű többi fejezete is önálló egész, mely nemcsak vázolja a kitűzött témát, hanem ennek egész irodalmát adja, kiemelve a vitás kérdéseket. Régebben az orosz kultúrát a bizánci kultúra átvételének, minden eredetiség nélküli csökevényének tekintették, mely önállót és világviszonylatban is nagyot nem volt képes alkotni. G. ezen felfogás tarthatatlanságát igyekszik kimutatni, és a hangsúlyt az orosz kultúra sajátosan hazai elemeire fekteti anélkül, hogy a bizánci hatásokat és átvételt tagadná. Csupán a könyv illusztrációs anyaga alapján is, mely a művészetek különféle fajait mutatja be, kénytelenek vagyunk alaptételét elfogadni, mert azok magukban is bizonyítják, hogy a bizánci hatás csak egyik eleme a kijevi állam művészetének. Ugyanezt látjuk az egykorú irodalomban, mely akkor, mikor Közép-Európában az irodalom teljesen függvénye a németrómai birodalomban virágzó latin nyelvű irodalomnak, teljesen önálló és még ma is értékkel bíró specifikus orosz irodalmi termékeket produkált. Maga az irodalom nyelve, mely bár erős bolgár hatás alatt áll, mégis orosz s így századokkal megelőzi a tőle nyugatra lévő népeket. Ugyanezt tapasztaljuk - bár a szerző erre itt nem tér ki - a kijevi állam jogi és gazdasági életében is, hol a hazai elemek mellett a bizánci hatások alig érvényesülnek. A régi orosz kultúra eredetét vizsgálva a szerző elfogadja a szovjet történetírásnak az orosz etnogenezisről szóló tanítását, mely szerint az oroszok, illetőleg a keleti szlávság elődeit a görög-római irodalom szkíta népei közt kell keresnünk, vagyis az oroszok autochtonok a kijevi állam területén. Ez saját témájára vonatkoztatva annyit jelent, hogy a későbbi orosz nép kultúrájában megtalálhatjuk a szkíta-szarmata kultúra elemei mellett a római császárság magas kultúrájának nyomait is, miket később az antok idejében már bizánci hatások élénkítenek, s nem maradnak el a kaukázusi és belső-ázsiai kulturális elemek sem. A keleti szlávok vallásit vizsgálva, fejlődési fokokat állapít meg. A kezdetleges állatimádás után az ősök tisztelete kerül előtérbe, majd a természeti erőket megszemélyesítő istencsoport Perunnal az élén. Az orosz állam kezdeteinél ezek az istenek már a fejedelem támogatását is élvezik és Vladimir mintegy megszervezi belőlük az államvallást. G. a kereszténység elterjedését vázolva eltér a régi felfogástól, s azt nem Vladimir áttérésével kezdi, hanem a keleti szlávok déli törzseinek és a római birodalom, majd Bizánc közti kapcsolatokra hivatkozva, sokkal korábbi kiindulópontot vesz fel, bár maga is elismeri, hogy bizonyítékok erre a hipotézisre alig vannak. A későbbiekben részletesen kifejti azt a küzdelmet, ami egy Bizánctól független nemzeti egyház megteremtésére irányult, az orosz népnek nemzeti kultúrája megvédését célzó törekvéssel magyarázva ezt. A pogányság és kereszténység küzdelmével részletesen foglalkozik, de nem domborítja ki eléggé ennek gazdasági és szociális oldalát. A rendelkezésre álló pár forrásból valószínűvé tehető, hogy a pogányság egyúttal a régi nemzetségi, illetőleg faluközösségi szervezet védője, szemben a kijevi fejedelem és kísérete, majd a bojárok törekvéseivel szemben, akik birtokszerzésük közben kisajátítják a köztulajdonban lévő földeket és függőségi viszonyba hozzák a rajtuk élő, eddig teljesen szabad lakosságot, amihez a keresztény egyház teljes támogatást nyújt, illetőleg maga is részt vesz benne.