Századok – 1989

Könyvismertetések - Szoika Kamill: A földesúri bíráskodás az Árpádkori Magyarországon (Ism.: Degré Alajos) III–IV/525

KÖNYVISMERTETÉSEK 525 való pírhuzamából következtetve helyezi az eddig 1656-58-ra datált elveszett Rembrandt-festményt, melyről Bemard másolatát készítette, 20-25 évvel korábbi időpontra. Könnyebb feladat volt már bebizonyítani azt, hogy a Ragotski Sigismond aláírással ellátott lapnak semmi köze sincs az agg fejedelemhez, hisz maga figyelmeztet Pulszky Károly véleményére, aki jóformán kétkedéssel nézte az arckép ikonográfiái hitelességét. Az ilyen könnyelmű elkeresztelés a XVIII. században nem ritka jelenség, amikor a legfontosabb követelmény főleg a távoli, személyesen nem ismert egyéniségekkel kapcsolatban, hogy az ábrázolt vonások megfeleljenek azoknak a követelményeknek, amelyek a messziről érkező históriák kapcsán a közvélemény képzeletében kialakultak. Vayer a magyar történeti ikonográfiát egy lappal soványabbá tette, de reméljük, amilyen sikerrel gyomlálta eddig a régi tévedéseket, oly sikerrel gazdagítja majd történeti nagyjaink arcképének sorát. Huszár Lajos Péter király ólombulláját ismerteti (13-16. 1.). A pecsét - első ismert ólombullánk -jelentőségére mutat: „figyelemre méltó értéke, hogy egyetlen bizonyítéka Péter okleveles gyakorlatának. Péter korából ugyanis egyetlen királyi oklevél sem maradt fenn, tehát az sem volt eddig bizonyos, hogy adott-e ki egyáltalán oklevelet vagy sem"? A bulla történeti jelentősége valóban nagyobb a művészetinél. Az ismert emlékanyag alapján pontos stílusbeli származása nem határozható meg, inkább a politikai-történeti kapcsolatokból következtethetőek német, vagy bizánci összefüggései, semmint a biztosan meghatározó analógiából. Huszár Lajos publikációja fontos, első eddig megismert ólombullánkat vezette be a szakirodalomba. Kalmár János „Magyar főpapi harcikalap a XVI. század második feléből" címmel írt cikket az egykor Bécsben őrzött és hazakerült értékes emlékről (16-20. 1.). A kalap tulajdonosának személyéhez közelít egy lépéssel, a koponyavédő lemezek közepére erősített jeruzsálemi ötös keresztből következtetve állapítja meg, hogy viselője a XVI-XVII. század fordulóján oly főpap lehetett, aki a jeruzsálemi Szent Sír-Rend lovagja volt és bizonnyal háborús körülmények között látta el magas egyházi hivatalát. Voit Pál Procopius Béla olasz reneszánsz bútorait mutatja be egyszerű felsorolásban (20-24. 1.). A nagyértékű hagyaték valóban szervesen illeszkedik az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeibe, eddig sajnálatos hézagot töltve ki. A 14 darabból álló gyűjtemény származására nézve a legmegbízhatóbb; s Itália különböző tájainak magas ízlésű XVI. századi reneszánsz bútorművességét mutatja be. Fölösleges feladat lenne Voit Pál után a legszebb darabokat, a még középkori perugiai eljegyzési ládikát, vagy a XVI. század első feléből való credenzone-t külön méltatni. Reméljük, e rövid bemutatást hosszabb méltatás követi majd, ahol a szerző megkísérli e bútorok történetéről, az olasz bútorművesség egyetemében való elhelyezkedésükről, esetleg mesterükről összegyűjteni mindazt, amit egyáltalában lehetséges. A szakemberek különösen örülhetnek Mihalik József, a múzeum újszerzeményi kiállításáról írt beszámolójának (24-32. 1.), amelyben az utóbbi évek folyamán a M. T. M. birtokába jutott igazán nagyértékű darabokról kapunk rövid találó méltatást. Valamennyi dolgozathoz rövid, idegennyelvű kivonat jár. A „Gyarapodás - Új szerzemények" rovatban Csernyánszky Mária ír az Iparművészeti Tár (II. 2, 89. I.), H(uszár) L(ajos) az Éremtár (II. 2, 89-90., III. 2, 34-35. 1.), В. О. M. A Történeti Tár (III. 1, 41-42, III. 2, 33-34. 1.), V(ayer) L(ajos) a Magyar Történelmi Képcsarnok (III. 2, 35-36. 1.) gazdagodásáról. R(adnóti) A(ladár) az újabb ásatásokról és leletekről számol be (II. 2, 90-92., III. 2, 36-37. 1.). A „Múzeumi Hírek" rovata zárja be az egyes füzetek közleménysorozatát (II. 2, 92. sk., III. 1, 43. sk., III. 2, 37. sk. 1.). Nagy Tibor Radocsay Dénes SZOIKA KAMILL A FÖLDESÚRI BÍRÁSKODÁS AZ ÁRPÁDKORI MAGYARORSZÁGON Budapest, 1944. szerző, 78. 1. 8°. ÉRTEKEZÉSEK ECKHART FERENC JOGTÖRTÉNETI SZEMINÁRIUMÁBÓL, 8. A magyar jogtörténetnek különös tragikuma, hogy a kutatási lehetőségeikben anyagi hiányok folytán annyira akadályozott gyérszámú munkatársai közül oly sokat egész fiatalon ragadott el a halál. 1939-ben 26 éves korában halt meg a magyar-szláv összehasonlító jogtörténet nagy ígérete, Murarik Antal, Budapest ostroma alatt pedig két még ennél is fiatalabb munkatársunk vesztette életét. A kutatásra igazában csak készü-