Századok – 1989
Cikkek - Juhász Kálmán: Az aradi káptalan (1135–1552) Történeti áttekintés III–IV/494
AZ ARADI KÁPTALAN (1135-1552) 501 János (1357), Széchenyi János (1435). Alája volt rendelve a gazdatiszt, pl. 1329-ben Miklós. Utóbbit Becse Imre, a káptalan erőszakos szomszédja, Aradon meggyilkoltatta. A préposti és káptalani javak felosztása után (1380) a prépost és a káptalan külön gazdatiszteket tartott.3 2 Közös jövedelmükhöz tartozott a közös kezelésben maradt birtokok jövedelmén kívül az egyház sójárandósága. Az aradi káptalan sókiváltsága még a pannonhalmi apátság sóadományozásánál is irányadó volt. Három sószállító-hajója a király sóbányáiból vámmentesen szállíthatott sót.3 3 A nagyobb egyházaknak, mint püspökségeknek, káptalanoknak, apátságoknak és prépostságoknak ősidőktől fogva megvolt az a kedvezményük, hogy vámmentesen sót szállíthattak a tordai és marosújvári bányákból. Ez a kiváltság természetesen csak az egyházak saját szükségleteinek kielégítését célozta. Mivel azonban a beszerzett sómennyiség a házi szükségletet sokszor messze felülmúlta, a sóárusítás pedig királyi monopólium volt, felmerült a kérdés, mi történjék e felesleges sóval? Egyrészt, hogy a kincstár ne károsuljon, másrészt, hogy az egyházaknak a sószállításból fakadt jövedelmi forrása el ne enyésszen, az egyházak kötelesek voltak a házi szükségletüket meghaladó sómennyiséget a királyi sóhivatalba beszállítani, a sótisztek megtérítették az egyházaknak a sóért fizetett összeget és ezenkívül fuvardíj címén a szállítás költségeit is. Ez a szállítás módja (vizén vagy szárazon) és a távolság mértéke szerint alakult. A vizén szállított sóért töményenkint (timinus), azaz 10 000 darabért az aradi káptalannak 25 márka járt. A tengelyen szállított só négyszer drágább volt, mert 10 000 darab kősó (lapides, zuani) szállításához legalább száz szekér volt szükséges. A tömény hajórakománynak felelt meg. Tengelyen szállított 100 zuan, azaz kősó fuvardíjának egységi ára 1 márka volt. II. Endre király 1233-ban megállapította az egyes egyházak saját sószükségletét. Az Arad-vidéki monostorokra nézve ez a kérdés különös horderejű volt: a Maros mentén feküdtek, hajókkal könnyen eljuthattak Erdélybe: számbavehető fáradság nélkül hozhattak házi használatuk és népeik szükségletét meghaladó sómennyiséget.34 Az említett évben, a híres beregi egyezségben az aradi káptalannak a király 2000 darab kősót helyezett kilátásba.3 5 Habár a beregi egyezség puszta ígéret maradt, történeti szempontból mégis felette értékes, mert a különböző sómennyiségból az egyes egyházak jelentőségére következtethetünk. Az aradi káptalan előtt „istenítéletek"-a is tartottak. Kálmán király megtiltotta az istenítéleteknek máshol, mint püspökségek és nagyobb prépostságok székhelyein való foganatosítását.3 6 Különös, hogy utóbbiak közül az országban, Budán kívül csak Arad istenítéletek székhelye. Mikor 1220 után megindult a mozgalom a várföldek visszaszerzésére, néhány békési várjobbágy Miksa nevű nemesembertől egy Kecsen nevű földet akart elvenni. Keresetüket azonban nem tudták bizonyítani és a tüzesvaspróba az aradi prépostság egyházában ellenük szólt.3 7 Néhány év múlva (1229) Cé-32 M. 389. 33 Pann. I. 33. sz. 620. 34 Pa,,,,. II. 187-188. 35 Mon. Strig. I. 294. Hasonmása: Csan. Püspség. I. 176. 36 Col. I. 22. 37 „Judicio feni candentis Orodini fuissent condamnati."
