Századok – 1989

Tanulmányok - Fejős Imre: Az országgyűlési ifjak társalkodási egyesülete III–IV/442

Fejős Imre AZ ORSZÁGGYŰLÉSI IFJAK TÁRSALKODÁSI EGYESÜLETE Rendi országgyűléseink jellegzetes kiegészítő részét, az országgyűlési ifjúságot, a gyakorlati cél hívta életre. Az 1790-i országgyűlés előtt nincs nyomtatott napló, az irományokat pedig az 1843-i kezdeményezés után, csak 1847-ben adják sajtó alá a tárgyalásokkal egyidejűleg Röpívek címen. Gondoskodni kellett tehát ezek kéziratos másolásáról, az utasítási rendszer kifejlődésével pedig el kellett látni a követnek küldőivel való rendszeres levelezését. Ezt a másolói-titkári tisztet töltötték be a megyék, városok és kerületek által a követek mellé rendelt kancellisták, a „kiskövetek". Ők voltak az országgyűlési ifjúság gerince. Munkájukat a diktatúrán (ad calamum dictare) vagy magyarosan köziraton együttesen végezték, rendszerint az alsótábla üléstermében. A megyei kancellistákhoz csatlakoztak az egyes főpapok és főrangúak magánkancellistái, a királyi tábla hiteles jegyzői (tabulae regiae jurati notarii, juratusok) és a pozsonyi főiskolai tanulók. Ide sorolható még a távollevők követeinek (absentium ablegati) tekintélyes része is. Ezek ugyan már az országgyűlés tagjai, de életkoruknál és társadalmi helyzetüknél fogva többnyire a fiatalsághoz számíthatók. Mindennapos dolog volt, hogy a megyei kancellista Pozsonyban egyszersmind a táblánál is felesküdött, s ügyvédi cenzúrát tett, nemegyszer emellett még valamely regalista képviseletét is ellátva. Maga az ifjúság jogilag ugyan nem volt az országgyűlés alkotó eleme, de mégsem „vendég" az alsótáblán, vagy nem a követek vendége, legfeljebb a küldőké. Fizetését is, mint principálisa, a megyei házipénztárból húzta. Napidíjuk a XIX. századi országgyűléseken 2, majd 1 Frt., később 1,30 Frt., de volt olyan megye is, amely 10 Frt. havidíjnál nem resolvált többet írnokának. Régi szokás szerint az ifjak az alsótábla ülésein magyar ruhában, kardosan jelentek meg. Köntösük: fekete Zrínyi-dolmány, vagy egész a kar hosszában, illetve felső részén, a szűk ujjon felül bőujjú zeke, különböző színű pantalló, vagy testhez simuló magyar nadrág. Hozzá rojtos topánt és barna tollforgós kucsmát viseltek. Görbe kardjukat vörös, vagy nemzetiszínű zsinórból sodort kardkötőn, a vállon keresztülvetve hordták. A galérián vagy a kerületi üléseken mutatkozhattak egyszerű polgári, „német" viseletben is, de az országos ülések termében a magyar dísz kötelező volt. Aki ez ellen vétett, a személynök a teremből kiparancsolta. Régi századokban a nemes ifjú valamely főrangú udvarban kapta meg nevelését. Itt tanulta meg az udvar folyását, a fegyverforgatást, s a XVI. század óta a perfolytatás dolgát is. A szatmári békét követő években, mikor a birtokszerzést az ősiség jogán egy-egy hosszadalmas családi per tette lehetővé, a katonás szellemet egészen felváltotta a jogi kiképzésre való törekvés. A nemesi család célja, hogy fiában tanult ügyvédet bírjon, aki az ősi birtokot jogi tudásával gyarapítja. Annyira rendszeressé