Századok – 1989

Tanulmányok - Hajnal István: Kézművesség írásbeliség és európai fejlődés III–IV/407

424 HAJNAL ISTVÁN üzleti célokat. Éppen ellentéte ez a mechanikus munkamegosztásnak, amelyben az ember gépnek adja oda saját testét, mozgások elvégzésére. Itt szilárd munkásegzisztencia dolgozik, a részletekben is alkotó autonómiával. Tudatában van azonkívül annak, hogy foglalatosságának minden részlete másokéval illeszkedik össze, emberi életekre szóló megbízhatósággal.2

2 Ez minden munka szerves fejlődésének lényege. A történettudománynak meg kell magyaráznia az európai fejlődés rendkívüliségét, ha meg akarja tartani tudományos jogosultságát. E magyarázat nem lehet titkok egyszeri megoldása, hanem csak soha véget nem érő vizsgálat a fejlődés szerkezetének mind bensőbb megismerésére. A természettudományoknál sincs máskülönben, itt sem gondolhatunk titkok végső megnyitására. Egy nagy tanulságot máris levonhatunk a régmúlt középkori társadalomszervezetből. Azt, hogy az anyagias formáknak sokkal általánosabb és lényegesebb szerepúk van az emberi fejlődésben, mint azt elképzelni szoktuk, szellemi magasságokban gondolkozván. A szokásszerű társadalomban a „fizikai munka" magárahagyottan, a legsúlyosabb viszonyok között bebizonyította képességét a legmélyebb emberi s társadalmi igények kifejezésére és érvényesítésére. A gondolat, a szabály, az erkölcs is valósággal anyagias, szemléletes formákban jelentkezik a szokásokban - s éppen ez a kezessége szilárd intézményességüknek. Felfelé, úgy az úri vezetésben, mint az új intellektualizmusban, ugyancsak ezen érzékelhető formákhoz való csatlakozás alapozza meg a társadalomszervek életteljes, szilárd intézményességét -, amiben az antik társadalom oly feltűnően gyönge maradt. A funkciók sorjában szinte testet öltve önállósodnak és hierarchizálódnak, a legfinomabb szellemiek és a legracionálisabb üzletiek is. S mintha éppen ez a szinte érzékelhető intézményesség biztosítaná azt, hogy az emberek közötti viszony megtartsa életteljességét, ne mechanizálódjék elvont joggá, hanem mély tartalmakat vigyen magával a további európai fejlődés felé. Szellem és anyag között tehát nincs ellenségeskedés. Sőt, közelebbről s a végsőkig vizsgálva a dolgot, kitűnik, hogy nincsen kultúrforma, nincs emberközti érintkezés érzékelhető, anyagias formák közvetítése nélkül. A szellemnek erőszerű hatása egyszerűen az elvont gondolkodás fikciója. Az anyag felhasználása belső élményeknek formákban, eszközökben való kifejezésére: éppen ez a képesség teszi az embert emberré, minden más lénynél magasabbrendűvé.23 22

A középkori városnak az európai polgárságnak kialakulását, a XII-XIII. századtól, lényegében a kézműves szervezetek művének kell tartanunk. H. Pirenne klasszikus munkája (Les villes du moyenne âge, 1927.) ott állapítja meg az Alpokon-inneni várostelepüléseket, ahová a klerikus-adminisztráció objektív gondozása vonzza az érzékeny szakmabeli szervezeteket; ő azonban elsősorban a kereskedőkre gondol. Ez nagymértékben megfelelhet a középkori belga viszonyoknak; azonban az igazi általános és súlyos városszerveződés, francia területeken ment végbe, távkereskedelem nélkül kézműves lakossággal. 23

Éppen a német „szellemtudomány" kiváló rendszerezőjére, N. Hartmann-xa hivatkozom: Objektivationen sind nur in einer „Materie" möglich, in welcher der geistige Gehalt sich ausprägt. (Das Problem des objektiven Seins, 1933. 66. 1.) Hartmann azonban nem vizsgálja magát a folyamatot, amellyel az anyagias objektiváció, a formaképződés végbemegy. Pedig ez a processzus a kultúra lényege. H. Freger: Die Theorie des objektiven Geistes, 1924., behatóan foglalkozik a formaképződés módjaival, a fejlődésvizsgálat számára tehát használhatóbb, ő azonban anyagnélküli objektivációkról is beszél. - Legyen szabad utalnom tanulmányaimra is: Történelem és szociológia (Századok, 1938.); Új történetszemlélet (Továbbképzés és demokrácia, 1947., 235. 1.).