Századok – 1989

Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar írásbeliség kialakulása III–IV/381

406 KUMOROVITZ L. BERNÁT Értekezésünkben az egész magyar oklevelesgyakorlatot szem előtt tartva, a középkori magyar magánjogi írásbeliség alakulásáról kívántunk áttekintést nyújtani. Eredményeinket a következőkben foglalhatjuk össze: Középkori írásbeliségünk két szakaszra bontható. A patrimoniális államszervezet idejében az írás fészke a királyi udvar. Eleinte csak az uralkodó ad ki adományairól „motu proprio", vagy az érdekelt egyházak kívánságára néhány oklevelet s az államosított társadalom, úgy látszik, kulturális okokból megelégszik az intézményesen megszervezett jogi szóbeliséggel. Belőle csak rendkívüli esetekben lép ki, akkor ti., ha magánintézkedései az örökösödés vonalán, vagy egyéb okból, a közjogot súrolják. A közvetítő ilyen esetekben az érdekelt egyház, az eredmény írásbeli csapadéka pedig rendszerint a magánszerkesztésú pecsételetlen, majd királyipecsétes oklevél. Az ingóságok és hitelüzlet terén Kálmán, ugyancsak rendkívüli okokból, némi átmeneti eredménnyel, egy rövidre szabott magánoklevélfajtával kísérletezik. Mellettük, kivételképpen, de már a megindult fejlődés nyomaképpen, itt-ott, feltűnik néhány közhatósági, s egy-két birtokjogi magánoklevél is. Az oklevél ebben a korszakban általában perjogi célzatú iromány, feladata pedig: bizonyítékbiztosítás. Dispositiv írássá való fejlődése III. Béla korában fejeződik be. A XII. és XIII. század fordulóján, hosszabb és több szakaszra osztható fejlődés során, a patrimoniális keretek bomlásnak indulnak, s az állami élet irányítását a rendiség felé haladó társadalom veszi át. Bonyolultabb jogi életének a szóbeliség már nem felel meg többé, ezért fokozatosan megbarátkozik az írással. A régi alapokon tovább építve, a kormányzati, közigazgatási és perjogi jellegű közhatósági írásbeliség mellett, intézményesen megszervezi a kulturális, erkölcsi és földrajzi okokból az egyház ápolására bízott hiteleshelyi magánjogi írásbeliséget. Mellette újból jogait követeli a magánoklevél is. Ezt azonban, a XIII. század közepe táján, úgy látszik, birtokpolitikai okokból, a közhitelűség jellegétől megfosztva, s az egyszerű emberi tanúságtétel színvonalán hagyva meg, a zálogjogi írásbeliség egyik eszközéül rendeli. A XIII. század eleje óta tehát az írás, a jogi szóbeliséget fokozatosan kiszorítva, a társadalom kultúrszükségletévé válik.