Századok – 1989
Beszámoló - Az Internacionálé és a háború. – A szétválás 1914-ben. Kerekasztal konferencia Párizsban 1987. december 17–18-án (Jemnitz János) I–II/178
BESZÁMOLÓ 179 ti nemzedék is, akiknek többsége angol és olasz egyetemekről, holland kutatóintézetekből került ki. E mozzanatot ugyancsak fontosnak látom: mutatja azt is, hogy a „baloldal húzóereje" nem merült ki, folytonossága nem szakad meg, ha az elemzési módszerek változnak is. S természetesen e fiatalok referátumai saját egyéni kutatásokra támaszkodtak - anélkül, hogy hirtelenjében minden korábbi eredményt megkérdőjelezve kívánták volna a spanyolviaszt felfedezni. A konferencia tanácskozásának módszere az volt, hogy minden két-négy referátumból álló „blokk" után vitatták meg ezeket a tematikai egységeket. A konferencia első tematikai csoportjába a pártok és az Internacionálé kapcsolatai kerültek. A párizsi rendezők döntése alapján a nyitó referátum az enyém lett. Áttekintésemben az elért eredmények mellett jeleztem azt is, hogy milyen kérdésekben látok még az Internacionálé történetének egészét érintő fehér foltokat, illetőleg hol mutatkoznak olyan problémák, hogy egy-egy ország archívumában, illetőleg szocialista periodikáiban hajdanán megjelent értékes forrásanyag „rejtve marad" a nemzetközi közvélemény elől. Végül vázoltam, hogy a magyar szociáldemokrata mozgalomban miként reagáltak e problémákra 1907 és 1912 között. E blokk második referátumát Marc Vuilleumier genfi professzor terjesztette elő. Vuilleumier neve jól ismert a 1 nyugat-európai történetírók körében, mint a svájci munkásmozgalom olyan kutatójáé, aki az I. Internacionálé időszakától szinte napjainkig vizsgálta a problémákat, azokat minden esetben nemzetközi összefüggésbe beágyazva. Ezúttal a megközelítés az 1914 utáni svájci sajátosságokra irányult, de ezeket mindvégig az Internacionálé alapproblémáival kölcsönhatásban elemezte. Az ismert berlini történész Annalil es Laschitza (számos nagy Luxemburg-feldolgozás és dokumentumkötet összeállítója, szerzője) ezúttal az 1910-1 l-es emlékezetes német pártvitákat elemezte. Az 191 l-es marokkói krízissel kapcsolatban a referátum több alapkérdést vetett fel. Végül a negyedik írás Bécsből érkezett, szerzője a nálunk jól ismert Herbert Steiner, aki ezúttal azt elevenítette fel, hogy e tárgyalt korszakban Otto Bauer mennyiben és miként reagált a háborús krízisre, az imperializmus új jelenségeire, a drágaságra, és miként keresett az új kihívásokra feleleteket. A konferencia második tematikai egysége kifejezetten a Balkán, az 1912-1913-as balkáni háborúk voltak. Ebben a vonatkozásban két alapreferátum hangzott el. Az egyiket a belgrádi Cedomir Strbac készítette, aki a sokféle nemzeti sajátosság mellett hangsúlyozta, hogy a szerb szocialista vezetők ismeretesen mind a balkáni háborúk idején, mind 1914-ben is, amikor országukat először érte külföldi invázió, mégis hangsúlyozottan internacionalista álláspontot foglaltak el. E tények jól ismertek, de Strbac háromnegyed századdal később sem látta indokoltnak, hogy ezeket az akkori értékítéleteket „meghaladottaknak" minősítse. A másik referátumot a bolgár Zsivka Damjanova terjesztette be nagy és részben sok új archívumi forrásanyag alapján. Referátumának az is új vonása volt, hogy amellett, hogy ismertette és méltatta a bolgár tesznyákoknak ugyancsak jól ismert internacionalista álláspontját, a bolgár történetírásban hosszabb időn át csak negatívan bemutatott „szélesekről" is más hangon beszélt, és rámutatott nemegyszer pozitív szereplésükre (így éppen Bázel idején). Ugyanakkor azt is aláhúzta, hogy a „széleseket" nem szabad egy kalap alá venni, lényeges belső áramlatok különböztethetőek meg e pártban. Az előadó nagy
