Századok – 1989
Figyelő - Klaniczay Gábor: Az interdiszciplinaritás az utóbbi negyedszázad történettudományában I–II/163
174 FIGYELŐ életfonna, a mentalitások, a szimbólumok, a reprezentáció történetére érzékeny új történetírói törekvések egybeesnek a művészeti anyag ugyanebbe az irányba kiterjedő újszerű interpretációjával. A történészek talán nem mindig és nem elég készségesen használják ki az itt kínálkozó kooperáció lehetőségeit. A régészet interdiszciplináris vonatkozásainak a történettudománnyal kapcsolatos részét részletesen feldolgozta saját jelentésük - a honfoglalás, a középkori lakóházak, a várak, az öltözködés, a temetkezési szokások kutatásának kérdéseiben -így velük kapcsolatban is csak annyit említenék: eredményeikre a történész szakma kevésbé figyel, mint a régészek az övéire. Kérdés, hogy külön diszciplínaként említendő-e az egyháztörténet, illetve vallástörténet napjainkban örvendetesen fellendülő, látványos konferenciákban (mint az 1987-es keszthelyi tanácskozás, vagy az 1988-as Pázmány-évforduló, s a Szent István ülésszak) megnyilvánuló ágazatai. A különböző egyházak tradíció-értelmezéseit, vallásfelfogásait s a nem egyházi történetírás (s a többi történeti diszciplína) eredményeit összefogó multidiszciplináris rendezvények a téma jelentősége, sokoldalúsága és gazdagság miatt kínálják, hogy az interkonfesszionális megközelítés egyben interdiszciplináris is legyen. Az egyháztörténeti és teológiai megközelítés ugyanakkor - a saját érthető tradícionalista felfogása szerint - csak kivételesen bátorítja a modern módszertani kísérletezést. Nemigen találkozunk ezért Magyarországon a vallástörténeti témák megélénkült kutatásában a vallásszociológia, az antropológia, a valláspszichológia klasszikus elméleteinek hatásával - melyek e témákat annyira népszerűvé és tanulságossá tették az elmúlt évtizedek nyugati történetírásában. Néhány kivételtől eltekintve (említsük itt Tüskés Gábor és Knapp Éva ereklyékkel, csodákkal, ex votokkal kapcsolatos kutatásait, s Fügedi Erik több tanulmányát) egyháztörténetírásunk azzal a módszertani alapállással támadt fel újra, amellyel négy évtizede száműzetésbe vonult. A filozófia történettudománnyal, történelem-elmélettel való viszonya bonyolultabb kérdés, semhogy az interdiszciplinaritás kapcsán egyes részleteibe (fasizmusvita, formáció-elmélet, marxizmus-történet stb.) belebonyolódhatnánk. A pszichológia és a nyelvészet módszertanilag igen sok megtermékenyítő ötletet, hasznos nézőpontot kínáló tudományágaival - néhány egyéni kezdeményezést (pl. Hanák Péter pszichológiai vonatkozású írásait) leszámítva a hazai történettudomány napjainkig szinte semmilyen együttműködést sem alakított ki. Pedig számos nemzetközi példa akad (biográfia, tömegpszichológia, álmok-látomások, szociolingvisztika történeti dimenziói, a kommunikáció verbális és nem verbális formái stb.). Ugyanez mondható el a természettudományok esetében: a földrajztudomány, a klimatológia, az emberek, növények és állatok történelmileg változó viszonyáról képet adó biológia kiaknázásának braudeli példáját eddig nemigen követték a magyar történészek - leszámítva az Agrártörténeti Szemle s újabban a História néhány e tárgyban készített összeállítását. Pedig ember és természet változó viszonya, a történelmi ökológia ma a közérdeklődés középpontjában áll.
