Századok – 1989

Tanulmányok - Lackó Miklós: Gépgyári munkások az 1930-as években I–II/3

4 LACKÓ MIKLÓS kitölteniük, s ez a feladat - főleg a gyengén iskolázottak körében - több területen túl nehéznek és körülményesnek bizonyult. A kérdőívnek voltak egyéb hiányosságai is, így pl. a megkérdezett munkás házastársára vonatkozó kérdéseket a kérdőíven nyomdatechnikaiig úgy helyezték el, hogy sok válaszoló nem ismerte ki magát közöttük, nem látta világosan, hogy a kérdések végül is kire vonatkoznak; a munkások egy része félreértette őket, s így a házastársra vonatkozó adatok csak nagyon korlátozott mértékben értékelhetők. Számos egyéb kérdésre; pl. az élelmiszer-fogyasztás mértékére vagy a ruhával való ellátottságra - sem tudtak és nem is tudhattak a munkások értékelhető választ adni; az ilyen és ehhez hasonló adatokat, amelyek reális információkat nem nyújtanak, kihagytuk a feldolgozás köréből. Létszám, születési hely A gyár megkérdezett munkásainak 35,3 százaléka Nagybudapesten (ebből kereken 20 százalék a szűkebben vett Budapesten), 21 százalékuk Pest megye más helységeiben, 43,7 százalékuk az ország egyéb területein született. A nagybudapesti születésűeken kívül, a munkások 6-7 százaléka más városokból származott; városlakó vagy legalábbis egy nagyváros vonzáskörében élő lakos fia volt a gyár munkásainak több mint 40 százaléka. A munkások mintegy 55 százaléknyi többsége községekben született: 21 százalékuk Pest megyében, mely a legnagyobb munkaerőforrást jelentette; ezután a megyék sorrendje így következett: Szolnok megye (2,9 százalék), Fejér m. (2,7), Vas m. (2,2). Budapest és Pest megye után a legtöbb munkás a dunántúli megyékből származott (14 százalék), a Tiszántúlról 9 százalék, a felvidéki megyékből - elsősorban azok nyugati területeiről - 7 százalék. Erdélyben a munkások 3-4 százaléka született. Fontos összefüggésekre vet fényt a születési hely, a szakképzettség és az életkor kapcsolata. Ennek megvilágítására ismertetnünk kell a gyár munkásságának szakképzettségére vonatkozó adatokat. A gyár egész munkásságából (a tanoncokkal együtt) közel 65 százalék volt szakképzett, s 33-35 százalék szakképzetlen dolgozó. Ez utóbbiak két további rétegre oszthatók: a betanított gépmunkások az összmunkásság 11-14 százalékát, a segéd- és napszámos munkások, s az egyéb ide sorolható segédszemélyzet (pl. takarítók stb.) 21 százalékot tettek ki. A gyárban igen kevés nőmunkás dolgozott, s teljesen elhanyagolható mértékben vették számba őket (nem egészen 3 százalék - adataikat különválasztva nem dolgoztuk fel). Az adatok csak nagyjából egyeznek meg a gyáripari gépgyártásban dolgozó férfi munkások országos adataival: 1939-ben országosan a gépgyárakban több mint 61 százalék volt a szakképzett munkás (a mintegy 10 százaléknyi tanonccal együtt), s több mint 38 százalék a betanított és a segédmunkás-napszámos réteg; a tanulatlan gépgyári munkásságból viszont országosan aránylag több volt a betanított (19 százalék), s kevesebb a segédmunkás-napszámos elem (20 százalék).4 Az országos adatok, illetve a Hofherr-Schranz gyárban dolgozó szakképzetlen munkások belső összetétele közötti különbségek feltehetően részben a gyár speciális technikai felszereltségére, rész-4 Iparstatisztikai adatok.