Századok – 1988

Tanulmányok - Engel Pál: Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310–1323) 89/I–III

Engel Pál AZ ORSZÁG ÚJRAEGYESÍTÉSE. I. KAROLY KÜZDELMEI AZ OLIGARCHÁK ELLEN (1310-1323) 1. Az alábbiakban, amidőn 1. Károly országlása első éveinek eseménytörténetét tárgyalom, történetírásunk régi adósságát próbálom meg törleszteni. Az adósság még a középkorból származik. Külön dolgozat tárgya lehetne, hogy a magyar nemzet történetírói a múltnak miért éppen azokat a személyiségeit méltatták századokon át a legkevesebb figyelemre, akiknek az ország a legtöbbet köszönhetett. Mindenesetre tény, hogy amiként kimaradt az egykorú krónikákból IV. Béla „második országalapításának" mindenfajta ismertetése, ugyanúgy merültek tartós feledésbe azok a hosszan tartó, drámai és következményeikben szinte felmérhetetlen jelentőségű küzdelmek, amelyeket I. Károly király vívott Csák Mátéval és a kor többi oligarchájával a királyi hatalom helyreállításáért. Ma, a korszak jobb ismeretében nyugodtan állítható, hogy Károly nevéhez nem kevesebb fűződik, mint egy újabb, „harmadik" államalapítás. Magyarország intézményi struktúrája a középkorban még korántsem volt olyan szívós, mint a 15. századtól, a rendi államszervezet kialakulásától kezdve. Az állam akkor még csupán egy aránylag kezdetleges uralmi rendszert jelentett, amelynek fennállását valószínűsítette ugyan a megszokás éa tradíció, de nem garantálta. Európának ezen a peremvidékén az idő tájt még távolról sem volt lehetetlen, hogy egy intézményesültnek tekinthető államalakulat egy nemzedék alatt elenyésszen anélkül, hogy pusztulásában külső erők működtek volna közre. A 14. századi szerb királyság sorsa a bizonyíték rá. Szerbia fiatalabb politikai képződmény volt, mint Magyarország. A széthullóban lévő bizánci birodalom északi határvidékén keletkezett a 12. század második felében, akkor, amikor az Árpádok dinasztiája már vagy hét királyi nemzedékre tekinthetett vissza. Mindamellett a 14. század közepére már a szerb Nemanjida ház is tisztes tradíciókkal rendelkezett. Uralkodói 1217 tájától királyi koronát viseltek, amelyet III. Honorius pápától kaptak, és a hatodik szerb király, Dusán István (1331 — 1355) éppenséggel a Balkán-félsziget nagyhatalmává tette országát. Dusán Szerbiája belsőleg szilárd, kifelé ütőképes államalakulat benyomását kelti, és így annál meglepőbb, hogy másfél évtizeddel a halála után már semmi sem maradt belőle. Széthullása - és ez az, amiért egyáltalán érdemes volt szóba hozni — olyan körülmények között ment végbe, amelyek sokban emlékeztetnek az Árpád-ház kihalása körüli magyarországi fejleményekre. A Dusán által 1346-ban felvett cári cím örököse egyetlen fia, Uros (1355-1371) lett, akinek árnyékuralkodása a magyar olvasóban óhatatlanul Kun László országlásának éveit idézi fel. Egyrészt a tekintetben, hogy Uros alatt a szerb állam forma szerint még létezett, és kancelláriája 1365-ben még okleveleket bocsátott ki; másrészt annyiban, hogy