Századok – 1988

Tanulmányok - Kiniewicz Stefan: A kiegyezés problémája Lengyelországban a 19. században 915/V–VI

920 STEFAN KJENŒWICZ között. Még ha Lobkowitz kormányzó, hogy elnyerje a nemesség rokonszenvét, né­ha lengyel köntösben parádézott.1 0 Eljött az 1848-as év, az európai forradalom, amely megrendítette a Habsbur­gok és a Hohenzollemek trónjait, Galíciának és a Poznani Nagyhercegségnek rövid időre mozgásszabadságot adott. A liberális körök Berlinben felkapták Németország egyesítésének jelszavát. Bécsben szó volt a Habsburgoktól függő népek föderalizá­lásáról. Az ilyen koncepciók számoltak a forradalmi Európa és a cárság összecsa­pásával. Perspektivikusan a lengyelek látványos megnyerésének kísérlete az Orosz­országgal való háború lehetőségére mutatott. 1848 március és április fordulóján szó volt Berlinben és Bécsben a Galíciának és a Poznani Nagyhercegségnek tett enged­ményekről. Ezt a gondolatot felkapták a helyi földesúri központok, akik idegenked­tek a megszállókkal való konfliktustól, mert az parasztfelkeléssel fenyegette őket. Poznanban, Krakkóban és Lwówban kérték az uralkodótól a lengyel nyelv jogait, a létrehozott nemzeti bizottságok legalizását. A függetlenség igényét nem gondol­ták végig. Ezalatt a kiegyezés konjunktúrája füstbe ment. A háború Oroszországgal nem következett be, a berlini és a bécsi forradalom megállt félúton. A porosz libe­rális kormány persze felajánlotta a lengyeleknek a Poznahi Nagyhercegség „újjá­szervezését", de két részre: lengyel és német részre osztása árán. Az ilyen fajta ki­egyezésbe a földesúri vezetők nem mehettek bele. A fegyverkező tartományt a po­rosz hadsereg már 1848 májusában pacifikálta. Galíciát ez év novemberében lecsil­lapították, amikor Windischgrätz feldmarsall leverte a bécsi munkásfelkelést. A ki­egyezés lehetséges partnerei: az egyik oldalon a német liberálisok, a másikon a len­gyel földesúri vezetők, nem voltak urai a helyzetnek ebben a „bolondos" 1848-as évben.11 A kiegyezésre nemsokára megint lehetőség nyílt az orosz felosztási terüle­ten. Miklós cár halála és az Oroszország által elvesztett krími háború után. A lengyel konzervatívoknak megadathatott akkor, hogy a II. Sándor cár ál­tal bevezetett reformok keretein belül sajátmaguknak kedvező módon megoldhas­sák az égetővé vált agrárkérdést, valamint elérjenek valamilyen autonómiát. Nem szejmet, nem hadsereget, világos dolog, de legalább egy „Szervezeti szabályzatot" adtak a Lengyel Királyságnak, a felkelés leverése után (1832), és amely soha nem lépett érvénybe. Az ilyenfajta követelménynek elő kellett állítania és ezzel együtt le kellett mondania a függetlenségről, feltehetően nyilvános válasz formájában a novemberi felkelés tradícióira. így értelmezte a kiegyezés akkori lehetőségét a leg­következetesebb lengyel konzervatív, Aleksander Mielopolski őrgróf. A társada­lomban főleg a Metternich kancellárhoz 1846-ban a galíciai vérengzés hatására írt nyílt leveléről. (Metternichet a közvélemény elítélte a parasztok fellázításáért a ne­messég ellen). Megemlékezünk erről a levélről, megjegyezve, hogy nehéz ezt a ki-10 L. Jabtonowski.Pamietniki. Krakkó, 1963, 102. old. August Lobkowitz herceg 1826-1832 között volt Galícia kormányzója. Ld. még: J. Dulkiewicz; Austria wobec powstnia listopadowego, Krak­kó, 1933. 11 J. Feldmann: Sprawa polska w 1848 roku, Kr. 1933., S. Kieniewicz: Pomiedzy Stadionem a Goslarem. A parasztkérdés Galíciában 1848-ban, Wroclaw, 1980.

Next

/
Oldalképek
Tartalom