Századok – 1988
Tanulmányok - Strzelczyk Jerzy: Gótok Közép-Európában 753/V–VI
GÓTOK KÖZÉP-EURÓPÁBAN 759 nál volt, és a következő városokat foglalta magába: Lubawa, Chefmno, Bydgoszcz, Wíocíawek, Ciechanów, Míawa. Amikor a gótok vándorlásának további szakaszáról és a lengyel földek elhagyásáról esik szó, Czarnecki nem pontosítja tovább a kérdést, beéri azzal, hogy azt a 2. sz. közepe - 3. sz. elejére helyezi, és feltételezi, hogy a gótok a Visztula és a Bug mentén hűzódó természetes utakat használták. Úgy tűnhet, hogy a lengyel területeken élő gótok problematikájának a K. Tymieniecki által felvetett, J. Kmieciáski által felkarolt, G. Labuda, és a más-más irányban, egymástól függetlenül kutató R. Hachmann és J. Czarnecki által folytatott felülvizsgálata és körülhatárolása egyszer s mindenkorra felborította a tudományban meghonosodott elképzelést. „Ama tézis igazolására, miszerint a gótok és a gepidák a Visztula torkolatvidékén és Kelet-Pomeránia területén éltek, egyre kevesebb a bizonyíték mind az írott, mind a régészeti forrásokban. Ez, mondhatni, tudományos szenzáció..."17 1952-ben K. Tymieniecki még leírhatta a következőket: „Nemcsak a Balti- és a Fekete-tenger közti térségen át megtett hosszú vándorlásról nincsenek bizonyítékaink, de a történelmi, őstörténeti és nyelvi bizonyítékoknak is híjával vagyunk."1 8 G. Labuda és K. Tymieniecki kijelentései a gót történelem hazánk területén zajló két szakaszára vonatkoznak. További több évtizedes intenzív kutatás után, melyben a vezető szerep lengyel és szovjet régészeknek jutott, kiderült, hogy nem törölhetjük a lengyel Pomeránia történelméből a gót problematikát, és tágabb értelemben kell tárgyalnunk azokat a kulturális változásokat, melyek a római korszak korai szakaszában következtek be, de nagyobb jelentőségre csak a késő római szakaszban tettek szert. Azon, a kutatások számára hozzáférhető, Kelet-Pomerániában élő népesség kultúrájának, a przeworski kultúra által meghatározott lengyel földektől való eltávolodási folyamatáról van szó, mely a későrómai korban a barlangsír-kultúra („vend") oksywska-i csoportját alkotta. A változások e kultúra egyszerre több jelenségét érintették; az archeológusok többsége pedig, figyelembe véve ezek keletkezését és intenzivitását, elvetette azt a meghatározást, mely a római időszakban Kelet-Pomerániában kifejlődött kultúrát oksywska-i (csoport-) kultúrának nevezi, mely elnevezés összemosná a keretein belül zajló változásokat. Egy ideig a „keletpomerániai - mazóviai kultúra" elnevezés volt használatban, jelenleg a „wielbarki kultúra" az elfogadott (a Toruú környéki elhagyott wielbarki temetőről). A wielbarki kultúrát - amely Nagylengyelország északi részét foglalja magába, alsó határa Poznaótól délre húzódik, de nem érinti Kujáviát - nagy expanzivitás jellemezte már a kora ókor kései szakaszában is (B2). A kora- és későrómai időszak fordulóján (a 2. sz. derekán) a terjeszkedés még nagyobb hullámban indult meg, ezúttal Mazóvia keleti felét (a Wieprz folyó torkolatáig), Podlachia, valamint Volhínia és Podólia egy részét véve célba. Ez az expanzió a későrómai időszakban érte el tetőpontját. Ugyanakkor bizonyított a települések sűrűségének jelentős csökkenése a Visztula völgyétől nyugatra fekvő teriileteken, vagyis e kultúra tulajdonképpeni szülőföldjén. A wielbarki kultúra, a lelőhelyek számának a korra oly jellemző drasztikus csökkenésével együtt még a nagy népvándorlások korai szakaszá-17 G. Labuda, О wedrówce Gotów i Gepidów..., p. 215. 18 K. Tymieniecki, Droga Gotów na poludnic, p. 118.
