Századok – 1988
Tanulmányok - Strzelczyk Jerzy: Gótok Közép-Európában 753/V–VI
GÓTOK KÖZÉP-EURÓPÁBAN 757 megjegyezte, érthetjük ezt úgy is, hogy a gótokat területük egy szakaszán a rug és lemov népek választották el az „Óceántól". Azonban Ptolemaiosz tájékoztatása, aki a gótokat (Gythones) a szarmata népek első láncolatában a második helyre sorolja, a vendek és a finnek közé(!), annyi értelmezési nehézséget támaszt, hogy nehezen lehet bármit is eldönteni általa. Kevéssé kritikus szemmel közeledik az írott forrásokhoz pl. Rolf Hachmann egyébként igen inspiráló monográfiája. Szerinte az a tény, hogy az ókori források a kontinensen élő gótokat a skandináviai gótokkal összehasonlítva említik (ez utóbbiakról először, a Visztula alsó folyásánál élő gothonoktól függetlenül, Ptolemaiosz beszél) bizonyítja a tézist, miszerint a gót nép a Balti-tenger déli partvidékén (Nyugat-Mazóvia) alakult ki, és Skandináviába később vándorolt át (terminus ad quem - mondja Ptolemaiosz). Hachmann nem veszi figyelembe a ptolemaioszi „Geográfia" forrásalapjainak bonyolult és összetett voltát. S amellett, hogy a „Geográfiá"ból hiányzik a szarmatákra vonatkozó kritikai rész, ismeretes, hogy Ptolemaiosszal egyetemben, akárcsak elődje a tyroni Marinosz, ők is korábbi információkat használtak fel munkáikban (még az i. sz. 1. századból is). Az, hogy Ptolemaiosz alig tesz említést a gótokról (Gaut), általánosan jellemző tendencia, mivel Plinius, Pomponius, Melo és Tacitus múvei is alig szólnak az ókori Európa északi részéről. Köztudomású, hogy a fent említett szerzők ilyen irányú ismeretanyaga meglehetősen szerény és töredékes volt. De R. Hachmann monográfiájának mégsem ez a legfőbb fogyatékossága. A probléma még csak nem is az ókori szerzők szavainak túlbecsülésében rejlik a gótok ősi szálláshelyeinek topográfiai rögzítését illetően. A nem tengerparti, hanem a szárazföld belsejében lévő gót szálláshelyek tézisét G. Labuda"' már Hachmann előtt, s nála sokkalta meggyőzőbben megindokolta. A dolog lényege abban rejlik, hogy Hachmann-nál az ókori szerzők beszámolóinak meglehetősen hipotetikus kutatási eredményei megdönthetetlen axiómákként tűnnek fel, és a további kutatási konstrukcióknál kiindulási pont szerepét kezdték betölteni. Itt érkeztünk el a teória gyenge pontjához. Hachmann több alkalommal kritizálja a régészet űn. etnikai iskoláját, és meggyőzően száll szembe az ún. vegyes indoklással, vagyis azzal, hogy egy adott szféra (pl. a régészet) határain belül a következtetések megfogalmazásánál egy másik terület premisszáira támaszkodnak (pl. az írott források elemzésére). Ugyanakkor saját konstrukciójával, melyben a gótoknak tulajdonítja a przeworski kultúra mazóviai variánsát, Hachmann mintha saját nézeteinek mondana ellent. „He is perhaps right, but why did he declare himself againts such interpretations in the other side"? - veti fel a kérdést joggal a lengyel kritikus,13 a szovjet recenzens pedig hozzáteszi: „A régészeti tényekre alapozó önálló fejtegetések helyett az írott források elemzése során levont kész következtetésekhez régészeti illusztrációkra bukkanunk"1 4 (de tegyük hozzá, ezek az elemzések nem teljesen meggyőzőek). A 12 G. Labuda, О wedrówce Gotów i Gepidów... 13 J. Kmieciríski, Hachmann's identification of the archaeological culture with Goths, in: Archaeologia Baltica. Symposium primum archaeologorum Balticorum, Teolog-Polska 4-6 IX. 1974, kiad., (p. 107-115), p. 113. 14 L. S. Klejn. in: Szovjetszkaja archeológija 1974, 3 (p. 278-284), p. 282.
