Századok – 1988
Folyóiratszemle - Lemberg Hans: A Kelet-Európa fogalom keletkezéséhez a 19. században 736/IV
FOLYÖIRATSZEMLE LEMBERG HANS A KELET-EURÓPA-FOGALOM KELETKEZÉSÉHEZ A 19. SZAZADBAN A 18. századi szerzők Oroszországot nem kelet-, hanem észak-európai országként emlegették. Ezt a tényt eddig többnyire egyszerűen hanyagságból vagy tudatlanságból származó lapsusnak tekintették, s jelentőségét alábecsülték. Azzal a felfogással, hogy Oroszország Észak-Európában fekszik, már a 16. században találkozhatunk, elsősorban német és latin nyelvű szövegekben, de más európai nyelveken is. A franciák és az angolok szintén mint északi országokat jelölték meg Lengyelországot és Oroszországot. A 18. században Európában uralkodó egyensülyelmélet a kontinenst egy északi és egy déli részre osztotta, amelyek között egyensúlynak kell fennállnia. Még a napóleoni háborúk idején is egy észak-déli konfliktussal azonosították az orosz-francia ellentétet. A német szabadságküzdelmek költői „északról" várták az orosz csapatok segítségét. Az egykori útirajzok is kiegészítik ezt a megfigyelést. A ma kelet-európainak tekintett népek észak jelzőjének gyökerei valószínűleg az antikvitásig nyúlnak vissza. Kontinuitás azonban nincs az antik és a múlt századi felfogás között, minden bizonnyal a humanizmus elevenítette fel az elképzelést - elsősorban Közép-Európában - Európa észak-déli felosztásáról. Az eltolódás Oroszország helyzetének meghatározásában az ország addigitól eltérő, keletre történő elhelyezése - szórványos 18. századi előzmények után - a napóleoni háborúk és a krími háború közötti időszakban játszódott le. Az első mérföldkő ezen az úton a bécsi kongresszus volt. Az északi és déli hatalmak dualizmusát ekkor felváltotta az európai pentarchia, s szükségessé vált egy új, középső elem meghatározása is, amely többnyire Németországot (és Hollandiát) jelentette. így keletkezett Közép-Európa fogalma, amelyet elsőként a kongresszus diplomáciai érintkezésében használtak. A fogalommódosulás az egykorú földrajzi-statisztikai, filológiai irodalomban is jól nyomon követhetők. Ez összefügg azzal, hogy I. Miklós idején Nyugat- és Közép-Európában gyorsan csökkent Oroszország tekintélye. Míg a - főként francia - publicisztika Nagy Péter óta Oroszországot „orient" - tehát Ázsia - helyett Európába helyezte, ekkoriban ismét a korábbi felfogás vált uralkodóvá. A 19. századi Oroszország-képről az elmúlt évtizedekben folytatott kutatások világossá tették az oroszellenesség gyökereit. Ha Angliában a keleti kérdés volt napirenden, Oroszország mint a kontinentális Európa legfőbb konzervatív hatalma jelent meg a liberális publicisztikában. Franciaországban hasonló alapjai voltak a russzofóbiának. Az oroszellenességet itt nem csekély mértékben a lengyel emigráció szította. Az 1830-3l-es lengyel felkeléssel, az 1848-49-es forradalmi eseményekbe történt orosz beavatkozással szorosan összefügg Oroszország Kelet-Európába helyezése. A hagyományos kelet (orient) addig Ázsiával volt azonos, s ez szolgáltatott alapot, hogy Oroszországot - Nyugat-és Közép-Európában - ázsiainak tekintsék. Azt a negatív jelentéstartományt, amit az „északi" megjelölés fedett, az „ázsiai", „félázsiai" képpel még inkább össze lehetett kapcsolni. Ez a tradíció a náci Németország antikommunista propagandájában, majd a hidegháború éveiben nagy szerepet kapott. Oroszország Kelet-Európával, s általában kelettel történő azonosítása a német nyelvhasználatban figyelhető meg leginkább. A „l'orient" és a „the East" kifejezések önmagukban a Közel-, Közép-és Távol-Keletet jelentik. A „der Osten" kifejezés azonban Oroszországra, Kelet-Európára, a szlávokra utal, s lefordíthatatlan, szinte misztikus jelentéssel bír a németek számára. Nem csupán terminológiai módosulásról volt tehát szó. Ebben a változásban az Európa egyéb részeinek politikai-ideológiai képében bekövetkezett átalakulás tükröződött vissza, úgy, hogy a fogalomváltozás erre a folyamatra erősítően hatott vissza. A 19. század eleje óta kialakult új Kelet-Európa-fogalom - különösen német nyelvterületen -
