Századok – 1988
Történeti irodalom - Rakic Lazar: Jaša Tomic (1856–1922) (Ism.: A. Sajti Enikő) 727/IV
727 TÖRTÉNETI IRODALOM annak halalat okozta (327-339. 1.). Pesti még a Mohács eló'tt állami szolgálatba lépett klerikus-réteghez tartozott, Damasus Dürr 0T585) és Lukas Unglerus szász püspök 0-1600) meg Matthias Schiffbauer szuperintendens (*1611 ) már az evangélikus papság vezetői voltak. (340-378.1.), Gündisch mindhármójuk könyvtárát rekonstruálta a volt gimnáziumi könyvtár anyagából. A négy tanulmány közül az első 1965-ben, az utolsó 1981-ben jelent meg. A kultúrtörténet művelésére, a fárasztó aprómunkára Gündischt elsősorban hősies kötelességérzete és szívós kitartása buzdíthatta, mert a nyomás, az életkörülmények romlása közben állandóan fokozódott. Talán nem tévedek, és semmiképpen sem szeretnék tapintatlan lenni, mindez csak azért sikerült, mert felesége személyében életútjának és munkásságának valódi társát szerethette és tisztelhette. Herta Gündisch dr. 1981 tavaszán bekövetkezett halála után azonban már csak egy kiút maradt számára: a nyugalmat ígérő kivándorlás. Hogy bizonyos megnyugvást talált, azt éppen az 1983-86 között írt tanulmányai és memoárszerű nekrológjai bizonyítják. A munka továbbfolytatásához kíván e sorok írója a magyar történészek nevében erőt és egészséget. FügediErik LAZAR RA К 1С JAÉA TOMIC (1856-1922) Matica srpska,Novi Sad, 1986. 368 L Érdekes, ellentmondásos pályát befutó személyiségről, a magyarországi Szerb Népi Radikális Párt vezéralakjáról, Jasa Tomiéról készített biográfiát az újvidéki egyetem professzora, Lazar Rakic. Arról a politikusról, akit már kortársai is szélsőségesen ítéltek meg: szerették vagy gyűlölték, hívei legendákat meséltek alakjáról, ellenfelei pedig minden rossz megtestesítőjének kiáltották ki. Egyéniségénél fogva maga is hajlott rá, hogy a politikailag azonos nézeteket vallókat barátjának, a más álláspontot képviselőket pedig személyes ellenségének tekintse. Politikai pályája a 19. század utolsó harmadában indult, de megélte még a Monarchia széthullását és a jugoszláv állam megalakulását, s szava jelentősen befolyásolta a vajdasági események alakulását. A jugoszláv történetírásban mindmáig vita tárgyát képezi korai, szocialista szakaszának, valamint nézetei progresszív és konzervatív elemeinek megítélése. A Radikális Párt történetéről már számos monográfiát, tanulmányt megjelentető szerzőnek sikerült mindvégig összetetten ábrázolnia e nagyhatású vajdasági szerb politikus alakját, elutasítva az életpálya merev időhatárok és kategóriák szerinti szakaszolását. Tomic 1871-ben, mint diák, még találkozott az első szerb szocialistaként számon tartott Svetozar Markovictyal, akit még akkor is tanítójának nevezett, amikor már eltávolodott ifjúkori ideáljaitól. A szerző álláspontja szerint Tomic szocializmusa eklektikus volt, amelyben utópikus elemek keveredtek a klasszikusok meg nem értett tételeivel, s a kortársak sokszínű szocializmus-értelmezésével. Pályájának ez a szakasza egyúttal polgári radikalizmusának kezdetét jelentette. Rakic meggyőzően mutatja ki, hogy a német szociáldemokratáknak az 1875-ös boszniai felkeléssel kapcsolatos értetlensége meghatározó szerepet játszott Tomic ifjúkori eszméitől történő elfordulásában. A nemzeti kérdés volt tehát az a híd, amelyen látványos megtagadások nélkül Tomié eljutott a polgári radikalizmusig. A szerző ennek kapcsán hangsúlyozza, hogy a szocializmust, mint az emberiség végső célját Tomié élete végéig nem tagadta meg, s a polgári radikalizmust a szocializmus előfutárának tartotta. Radikalizmusának eszmei forrásait kutatva kimutatja a felvilágosodás, különösen az antiklerikalizmus, Markoviénak az idealizált szerb patriarchális társadalomra vonatkozó nézeteinek, valamint Svetozar Miletic nemzeti kérdésben vallott álláspontjának hatását. Az igen tájékozott, olvasott, de korántsem teoretikus alkatú Tomic ezeket az elemeket mechanikusan, nem egy esetben belső ellentmondásokba is keveredve tette magáévá. A radikalizmus számára mindenekelőtt széles politikai demokráciát, konkrét gazdasági, politikai reformokat, s a kistulajdon fenntartását jelentette. Demokratizmusa azonban antiszemitizmussal és a liberális Miletictyel összehasonlítva, nemzeti intoleranciával párosult.
