Századok – 1988
Történeti irodalom - Deák Ferenc: Adalék a magyar közjoghoz (Ism.: Horváth Pál) 721/IV
722 TÖRTÉNETI IRODALOM jegyzetek c. alatt Kovács István módszeres vizsgálódásai plasztikusan ábrázolják, hogy a Habsburg-ház örökös tartományaihoz hasonlóan nálunk is a rendi kiváltságok védelme állította egymás mellé gyakran a katolikus és a protestáns rendeket és ez az ellenállás csak a magyar államiság közjogi biztosítékainak védelmezésével párhuzamosan lehetett eredményes. Az oly gyakran ülésező 16. századi magyar rendi országgyűlések törvényei, a Bocskai, Thököly, Rákóczi vezette fegyveres harc eredményei stb. egy sor közjogi biztosíték kiépülését eredményezték (választási feltételek, nádori jogok, koronázási eskü stb.) szinte minden esetben a nemesi rendek kiváltságainak a megőrzésével összefonódva. Deák „Adalék"-a nyomán módszeresen haladva eljut ez a vizsgálódás ahhoz a felismeréshez is, hogy ez a magyar rendi alkotmányvédelem idővel összefonódhatott a „csírázó modern nemzeti gondolattal". Jogi historizmusunk eredményeit is árnyaltabb megfogalmazásra késztetve idézi pl. az 1790/91. évi 10. tv.-t, amely „önálló léttel bíró független ország"-nak nyilvánítja Magyarországot, amelynek „saját alkotmánya" van. Még a II. József uralma ellen kibontakozó rendi ellenállásnak is lehettek tehát ilyen értelemben pozitív vonásai, miután ez az ellenállás „kezdettől fogva túllépte a feudális kiváltságok (és) rendi előjogok határait". / „így jött létre Magyarországon egy sajátos rendi alkotmányosság - idézhetjük fel a Deák „Adalék"-ához módszeresen tapadó gondolatot —, amely az országgyűlés és az államszervezet feudális jellegének érintetlenül hagyása mellett (pl.) az országgyűlés számára mindazokat az alkotmányos garanciákat igényelte, amelyeket a felvilágosodás politikai irodalma (már) a polgárság érdekeinek szolgálatában, a polgárság képviselőiből álló törvényhozó szervek számára munkált ki. .. Ezáltal (pedig) a felvilágosodás által népszerűsített és ebben az időben már a francia forradalom deklarációjában is tükröződő alkotmányos elvek Magyarországon kettős arculatot kaptak : védelmezték a rendi kiváltságok retrográd rendszerét, egyben kifejezték a nemzeti függetlenség jogi biztosítékait" is. íme, ezekkel a gondolatokkal párosulva Deák „Adalék"-a valóban ma is tanulságos lehet az újkori magyar alkotmánytörténet számos kérdésének a feltárásban. Hasonlóan értékes támpontokat nyújt a reprint kiadású műhöz csatolt terjedelmes utószó a korai magyar közjogtudomány eredőinek a feltárásában. Schödel Márton, Bencsik Mihály és mások első eredményeit vizsgálva találó ismét az a megállapítás, hogy a magyar közjogtudomány kezdetei (is) szinte egybeestek a német birodalmi közjogtudomány első lépéseivel. Ezzel egyidejűleg tárja fel az utószó, hogy a közjog tudománya eredendően a főbb protestáns állameszmék kialakulásához tapadt, így a kálvini, ill. a lutheri állameszmék felvillantása talán a hazai protestáns eszmehordozók megidézését is lehetővé tehette volna. Való igaz persze, hogy csak a 18. század második felében kibontakozó jus publicum universale, ill. az ismert Martini-, Moser-, August Bech-féle alapozások indították útjára a modern közjogi gondolkodást minálunk. A természetjogi alapokon nyugvó és az abszolutizmus igényeit is kifejező új tudományágazat azonban érthetően nem kedvezett az önálló magyar közjogtudomány fejlődésének. így az útvesztések (Demjén, Petrovics, Lakics) és az újjáéledő rendi (nemesi) közjogi gondolkodás hatása alatt a 19. század első felében már inkább csak egyfajta leíró (történeti) munkálatok (Beöthy, Virozsil, Cziráki) tűntek fel. Ilyen előzmények után nem véletlen tehát, hogy a kiegyezést megelőző évek politikai légköre Deák „Adalék"-át nemcsak a politikai aktualitása miatt, hanem a valóságos (tárgyilagos) okfejtései következtében ragadta magával. Olvasva a Deák által rendszerbe foglalt magyar rendi (nemesi) közjog fejlődéstörténetét, mi is közelebb juthatunk tehát annak a kornak a jobb megértéséhez, amelyben ez a mű eredetileg keletkezett. Sőt, azt hiszem nem téved a mai modern alkotmányjog képviselője, midőn azt mondja, hogy az „Adalék"-ot mint a magyar közjogtudomány (klasszikus) alkotását kell hogy olvassuk. Az újkori magyar államfejlődés históriáját tekintve hasonló konzekvenciára juthatunk Deák Ferenc reprint kiadású Magyar közjogát lapozva. Urbán, Makkai, Kosáry, Hanák, és más jeles historikusok kapcsolódó eredményeit felhasználva megidézhetnénk tehát a hazai módszeres jogtörténeti kutatómunka idevágó tanításait is. Hazai módszeres jogtörténeti kutatómunka, az ismert Bethlen-, Rákóczi-kutatások a felvilágosodás, ill. a jozefinizmus korszakát tárgyaló vizsgálódások, valamint az ún. politikai kameralizmust is érintő historiográfiai eredmények számbavétele ugyanis nagy mértékben ösztönzője lehetne azoknak a munkálatoknak, amelyek a hazai megkésett polgári átalakulás velejáróiként ismert, immár valóban kettős arculatú magyar (rendi) közjog területén is zajlottak. Még a régi magyar egyetem, ill. a hitfelekezeti fó'tanodáink falai közt zajló vitatkozások (disputationes) nyomvonalán haladva is (retrospektive) követhető volna ennek a rendi alkotmányosságnak a gondolata. Bónis György, Bodolay Géza, Jakó Zsigmond és sokan mások kínáltak fel számunkra sok értékes
