Századok – 1988
Történeti irodalom - Budától Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686–1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez (Ism.: Hóvári János) 701/IV
703 TÖRTÉNETI IRODALOM vélekedtek így - s különösen a bajor választó -, hogy a reményvesztett, a történelem viharaiban kissé „eltévelyedett" magyaroknak meg kell adni a pardont, fó'leg ha azok jó katonák is voltak. A közzétett levelek közül különösen Bádeni Lajosnak nagybátyjához, Bádeni Hermannhoz küldött, valamint Louis Villars bajor szolgálatban állt francia ezredes levelei fontos forrásértékűek. Még akkor is, ha az utóbbiak 1884-ben Franciaországban nyomtatásban már megjelentek. Ezekbó'l ismerhetjük leginkább a belső ellentéteket, a Lotharingiai Károly és Bádeni Lajos közötti rivalizálást, amely аг egész hadjárat amolyan korántsem jelentéktelen mellékeseményei voltak. Bádeni Lajos levelei nem mentesek a kritikus hangoktól. Gyakran jelezte, hogy ő más hadmozdulatokkal értett volna egyet, mint amelyeket Lotharingiai Károly véghez vitt. Egyik levelének rövid megjegyzéséből az is kiviláglik, hogy korántsem értett egyet Caraffa tábornok debreceni ténykedésével, a magyar lakosság zaklatásával. Levelei ahhoz is fontos dokumentumok, milyen terveket fontolgatott Lotharingiai Károly az eszéki kudarc után a hadjárat folytatására, ö nem értett egyet a fokozatos meghátrálással. Minél előbb ütközetet akart a törökökkel. De Villars márki Franciaországba küldött levelei nyugodtan tekinthetők olyan diszkrét kémjelentéseknek, amelyekről a császári cenzúra is tudott. Ezek az óvatosan fogalmazott mondatok rendre beszámolnak a császári hadvezetés hibáiról. A titkos úton küldött levelekben - így а XIV. Lajosnak írt beszámolójában - felsorolja a császári hadvezetés hibáit, a határoaztlanságot, az óvatlanságot, az ellátás rossz megszervezését. Summázata igen kritikus Lotharingiai Károlyra nézve ha Fenséged serege ellen úgy harcolnának, ahogy jelenleg tették, kockázat nélkül igen könnyű lenne, hogy komoly veszélybe sodornánk őket." De Villars csodának tartja a nagyharsányi győzelmet, pedig szerinte a hadjárat csúfos kudarcához az is elég lett volna, ha a törökök az utánpótlástól (különösen a legelőktől) vágják el a sereget. De Villars a hadjárat vezetőiről is készített jelentést. Bizonyára több helyen is kideríthető személyes elfogultsága. A recenzensnek mégis úgy tűnik, hogy következetesen törekedett az objektivitásra. Nem hallgat el sem jó, sem rossz tulajdonságokat, még az általa kedvelt Bádeni Lajosnál vagy Miksa Emánuelnél sem. Lotharingiai Károly hibájául a bizalmatlanságot s a Bádeni-család elleni - sokszor megalapozatlan - gyűlöletét rója fel. Miksa Emánuelt bátor embernek tartja, de rossz hadvezérnek, aki a csatározásokban egyáltalán nem leli kedvét. Mondataira igencsak rácáfolt az 1688. esztendő, s ha ott lett volna Belgrád visszafoglalásánál a következő évben, ő maga is belátta volna, hogy mennyire tévedett. Bádeni Lajost tartotta a hadjárat legjobb hadvezérének, nála csak a nyers modorában talált kivetnivalót. De Villarsnál megtaláljuk Pálffy János jellemzését is, akit eszes embernek tartott. Ám fontosnak tartotta megjegyezni: ,Meg vagyok győződve arról, hogy nagyon derék férfi lenne, de minthogy az egyik legelső és legrégebbi magyarországi nemes családtól származik, megtalálta a módot a bécsi udvar meggyőzésére, hogy jól bánjanak a magyar urakkal. Nagyobb előhaladást tett a hadiméltóságok megszerzésében, mint azt szolgálatai és cselekedetei megengednék remélni." Miksa Emánuelnek két levelét olvashatjuk a kötetben. Mindkettő fontos történelmi forrás. Az egyik 1687. augusztus 23-án kelt Baján, s ebben számolt be Lipót császárnak a nagyharsányi csatáról. A másik pedig 1688. október 14-én Belgrád visszavívásáról kelt jelentése. Mindkettő a két ütközet részletes, szakszerű katonai leírása. Nem hiányzik belőlük azoknak a nehézségeknek részletezése sem, amelyekkel sokszor sikertelenül küzdöttek meg. A kötet harmadik forráscsoportját a korabeli röpiratok jelentik. Közülük négy az 1687. évi hadjáratról - a nagyharsányi csatáról -, egy pedig a török ellehi 1687-88. évi európai küzdelmekről szól. Ezek nyilvánvalóan csak töredékei annak a hatalmas röpiratanyagnak, amely az 1687. évi hadjáratról jelent meg. A kötet szerkesztői a német „relatio"-kat adták csak ki. Holott vannak angol, francia és feltehetőleg spanyol és itáliai röpiratok is. Ám nyilvánvaló, hogy közöttük legnagyobb forrásértéke a németnyelvűeknek van. Ezekből ismerhető meg a 'legjobban, hogy mi is történt a hadjárat alatt. Ugyanakkor a lipóti propagandának is fontos kellékei, amelyek révén a német-római császárságban meg lehetett magyarázni, hogy az igen tetemes anyagi és emberi áldozatok nem felesleges pocsékolások. A győzelmek meghozták a várva várt sikert. Épp ezért alig találkozunk a keresztény sereg nehézségeinek s különösen kudarcainak megemlítésével. A kötetben szereplő forrásokhoz Nagy Lajos és Szita László írtak eligazító dolgozatot. Nagy Lajos a Buda visszafoglalásától a nagyharsányi csatáig terjedő időszak hadtörténeti eseményeiről adott áttekintést, amely tulajdonképpen a Dél-Dunántúl története 1686-87-ben. Munkájában az igen alapos
