Századok – 1988
Figyelő - Buza János: „Ungerlein 1678”. A magyar dénár kitiltása Nürnberg pénzforgalmából 664/IV
VITA 685 948-as évek között helyezkedik el, viszont az őket tartalmazó sírok sokkal szélesebb időhatárok közé keltezhetők.5 6 A két adatgyűjtés két, egymással ellentétes irányú, de egyidőben végbemenő folyamatot valószínűsít. Miközben az idegen érmék díszként viseletének szokása (legalábbis annyira, amennyire azt a sírleletek egyáltalán tükrözik) lassan visszaszorult, s csak szórványosan élte meg a veretni kezdett magyar pénzek forgalmát és díszként való felhasználásának lehetővé válását, addig a korábban csak ritkán gyakorolt halotti obolus-adás igazán nagy mértékben a magyar pénzverés megindulása után terjedt el.5 7 Az pedig, hogy gyűjtésem 25 díszként eltemetett magyar érméje 12,-halotti obolusként a sírba helyezett 16 idegen verete pedig 15 lelőhelyről való, jól mutatja mindkét gyakorlat szórványos, de a 11. század közepéig továbbélt hagyományát. Mi a helyzet viszont a magyar érmék halotti obolusként való sírbahelyezésénél? Ha a magyar pénzverés megindulása az egész Kárpát-medencében egyszerre, robbanásszerű hevességgel terjesztette volna el ezt a szokást, akkor a hagyományosan első magyar veretnek tartott CNH. I. 1. obolus halotti mellékletként való megjelenése a legszorosabb időrendi kapcsolatban volna a magyar pénzverés első terméke, tehát a CNH. I. 1. előállításának kezdetével. Ha erre a feltevésre a rendelkezésre álló régészeti leletanyagból kíséreljük meg a válaszadást, akkor az efféle gyors elterjedést valló nézettel (s értelem szerint GI véleményével) nagyon sok adatot állíthatunk szembe, ami azt jelzi, hogy a pénzverés és pénzforgalom egyre növekvő kiterjedése ellenére a halotti obolus-adás az egyén vagy a közössége szubjektív gyakorlata maradt. Az alábbi 10-11. századi magyar köznépi temetőkben ugyanis a hosszú használati idő ellenére alig, vagy csak nagyon hiányos sorrendben került elő magyar érme (2. táblázat).5 8 A kiválogatott 20 temető érmeanyaga tanúsítja, hogy a magyar köznép sírjaiban halotti obolusként felbukkanó pénzek szubjektív okból, az elhunyt korábbi óhaját követve, vagy a hozzátartozók kívánságára kerültek a földbe. Természetesen a pillanatnyi érmeforgalomból emelték ki őket, amit a sok pénzdarabot tartalmazó temetőkben (Halimba—Cseres, Majs-Udvari rétek, Magyarhomorog stb. 1. alább) az egymást követő uralkodók vereteinek szabályosan váltó rendje bizonyít. Általánosságban tehát a sírba temetett pénzek nem jelzik a temetőt használó közösség körében élő érmeforgalom folyamatosságát, s csak általánosságban kaphatunk belőlük arra a kérdésre választ, hogy a temetőkből hiányzó veretek az érmeforgalomból is hiányoztak-e? A fentiekből nyilvánvaló, hogy a folyamatos pénzforgalomhoz hol szaggatott, hol folyamatos obolus-adás csatlakozott. Kirívó példák bizonyítják, hogy az L István alatt megindult magyar pénzverést mennyivel későbbi egyetlen vagy első érme jelzi csak egy-egy temetőben (vö. 56 Vö. Kovács 1988, 288. 51 Györffy György szerint a szegények mellé temetett egy-két érme a tulajdonosa egykori pénztároló érmesorozatának maradéka. A felfűzött pénzsorozatot viszonylag rövid viselet után szétvágták, s a halottal csak egy részét temették el. Gardizi etelközi beszámolója alapján a halotti pénz-útravaló adásának szokása a 10. századi magyarságnál is ismert kellett legyen, s a magyar pénzverés megindulásával „a pénzmellékleteknek a temetőben való hirtelen megnövekedése éppenséggel annak a jele, hogy a pénz, ami régen ritkaságszámba ment, most többek számára hozzáférhető lett": Györffy 1977, 344-345. Gondolatmenete nagy részével egyet lehet érteni, de a pénzsorozatok létére, s ezek halottas felhasználásának módjára régészeti adatunk nincs. !, A 2. táblázatban szereplő temetők régészeti irodalma:Kovács 1988, 64-83. jegyzet!
