Századok – 1988
Tanulmányok - Székely György: Egy elfeledett rettegés: a második tatárjárás a magyar történeti hagyományokban és az egyetemes összefüggésekben 52/I–III
A MÁSODIK TATÁRJÁRÁS A TÖRTÉNETI HAGYOMÁNYOKBAN 55 testületi működését mutató 1288-i kiadvány sem változtatott azon, hogy a köznemesség jó része helyi várurak familiárisa lett. Szükség volt a nemesség szélesítésére. A köznemesség kiszélesítésére irányult az a mozzanat is, hogy IV. László 1279-ben Fethe (Feche)fia Mihály és Tamás fia Butthus (Bucchus) tornai várjobbágyokat kiemelve (exiraendo) a várjobbágyságból, őket Tomoron lévő földjükkel együtt a királyi serviensek közé sorolja. A király saját nemesi birtokhoz juttatott nagybirtokosoktól függő (familiáris-szerű viszonyban álló) nemest, így 1279-ben zalai várföldből adta Apsát Hercegfi Imre erenyei nemesnek, aki annak idején Henrik bán fia Iván seregében a soproni végeket Ottokár ellen védte. Az efféle könnyűlovas, íjász királyi serviensek az uralkodót erősíthették. Kun László servienssé (nemessé) emelt várjobbágyokat Szolnok, Komárom, Belovár-Kőrös vármegyében, prédiálisokat Belovár-Kőrös vármegyében, földbirtokos speculatorokat Zala vármegyében. De maga mellett is tartott fegyverhordozókat külön ispán vezetése alatt (armigerorum comes). Az uralkodó politikai és társadalmi törekvéseit fejezte ki udvari papjának, Kézai Simonnak közösségi elmélete. Dümmerth Dezső a Kézai-krónika egyik mozzanatának azt tartja, hogy a király családja régmúltját akarta felelevenítetni az Attila-hagyománnyal, Kun László uralkodása hívta életre a magyar krónikák elejére csatolt ún. „hun történetet". Kézai viszont az Attila-hagyományt az uralkodó személyén túl az alattvalókra, s éppen a királyi hatalom legfőbb támaszára, a köznemesi osztályra is ki akarta terjeszteni. Az árnyalt megkülönböztetés a király és az udvari pap szemlélete közt jogosult, de korántsem mutatható ki, hogy a király a köznemességet valóban legfőbb támaszának tekinthette, amely osztállyá sem szerveződött még teljesen, s máris jórészt főúri függésbe került. Tardy Lajos is kiemelte az udvari eszmetörténeti helyzetről, hogy Kun László király udvari történésze, Kézai Simon már Attilát a nemzeti hős trónjára emelte, s a királyi család őseként emlegette. Az eszmetörténeti helyzetet összetettebben látta Mezey László, aki utalt arra a verses históriára, amelyet Ladomér érsek kezdeményezésére az esztergomi ágostonos kolostorban írtak az elterjedt Attila-kultusz ellensúlyozására s amelyben Mezey egy elveszett István-életrajz nyomait tartotta kimutathatónak. Mályusz Elemér azt hangsúlyozta, hogy Kézai az adott társadalmi és politikai körülmények közt azzal, hogy a népszuverénitás erőteljes hangoztatása ellenére királya elé Attilát állította követendő példaképnek, nem került ellentmondásba önmagával. Kézai a királyt a szabadok közössége védelmét adó szövetségesének remélte. A világi értelmiség is kezdett feltűnni az udvarban: a királyi kancellárián működött Benedek mester, nótárius 1289-ben is, kezdettől szolgálva e minőségben Kun Lászlót s családot is alapított. Mindez kevésnek bizonyult az oligarchiával szemben és a mellőzni kezdett kunok elégedetlenségét is növelte — mégis előre mutatott, és ezért tekinthette Károly Róbert valamennyire elődjének Kun Lászlót, akire 1325-ben kegyelettel emlékezett vissza: „A kiváló emlékezetű igen kedves atyaági testvér, László úr egykor Magyarország jeles királya" járt eszében a második tatárjárás negyvenedik évfordulóján.2 1Molnár Erik: A magyar társadalom története az Árpádkortól Mohácsig. 44, 86.; Balla Antal: Magyarország története (Bp. é.n. [1942] 43.; Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. A-Cs. (Bp. 1963.) 902, 259, 702, 15.1.,Nagy Imre: A Magyar Történelmi Társulat 1870. évi bizottságainak jelentései. (Századok, 1870) 620.; Magyar Országos Levéltár Dl 3440, Dl 3441, Dl Törzsanyag 42071, Dl 49620, Tallián lvt. 22.; Pest megyei Levéltár, 1278-i oklevél 1291. évi átirata; Mályusz Elemér: A magyar köznemesség kialakulása (Századok, 1942) 422, 419.; Dümmerth Dezső:
