Századok – 1988

Tanulmányok - Tóth Sándor László: Az etelközi magyar–besenyő háború 541/IV

AZ ETELKÖZI MAGYAR -BESENYŐ HÁBORÚ 545 évvel" érte a magyarokat, ami teljes összhangban van a magyar honfoglalás más forrásokból is ismert 895., illetőleg 896. évi dátumával."1

4

Legújabban Benkő Loránd mutatott rá arra, hogy a besenyő támadásokat „nem lehet egy vagy két aktusra szorítani, egyébként a besenyők korábbi szállásterülete sem a támadások helyeit, sem idejét nem föltétlenül határozza meg, hiszen a nomád besenyők a Volga-vidékről messzebb eső magyar szállásterületekre is többször rácsaphattak." Benkő Györffy Györgyöt követve elvetette azt a lehetőséget, hogy Regino 889-es adatára építeni lehetne, a besenyőkkel való harcok idejét illetően viszont nem adott egyértelmű választ. Utalt azonban arra, hogy az Etelközbe költözés türk—kangar (magyar—besenyő) háború következménye volt, s az áttelepülést különböző megfontolások alapján a 860-as évek végére tette.1 s A történeti kutatásban az a felfogás dominál, amely — elsősorban a DAI 38. fejezetét követve — két magyar-besenyő összecsapást különböztet meg, amelyek a magyar törzsek vereségével, alckori szállásterületeik (Levedia, Etelköz) elvesztésével és továbbköltözésükkel zárultak. A két besenyő támadás teóriáját valló kutatók a második magyar-besenyő háborút egybehangzóan 895—896-ra datálták, és a honfoglalás közvetlen előzményének tartották. Eltérő vélemény alakult ki azonban az első háború időpontját illetően. A hagyományos álláspont szerint ennek pontos idejét Regino őrizte meg. A 889-es évhez kapcsolták a 37. fejezet híradását az úz-kazár-besenyö harcokról, valamint 38/19

_3

x

-et a kazár—besenyő, valamint a magyar-besenyő háborúkról, illetőleg a levediai magyarok kettészakadásáról. E nézetet képviselte többek között Pauler Gyula, Fehér Géza, Hóman Bálint, Németh Gyula, Deér József, újabban pedig Boba Imre és Harmatta János.16

E felfogás jellemző példájául Toynbee rekonstrukcióját idéznénk. Az angol tudós 1973-ban megjelent Konsztantinosz-monográfiájában azt hangsúlyozta, hogy a 14

Uő.: Árpád és Kurszán (az Arpád-ház megalapításához). Pais Dezső emlékülés Zalaegerszegen. Szerk. Szathmúri I,-Ördög F. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 140. Bp. 1975 (a I továbbiakban: Árpád és Kurszán.). 52. 15

Benkő L.: A magyarság honfoglalás előtti történetéhez Levéd és Etelköz kapcsán. Magyar Nyelv 80 (1984). 396,404, 412, 419. 1 * Pauler Gy.: A magyar nemzet története Szent Istvánig. Bp. 1900. (a továbbiakban: MNTSZI.). 153. 1. 61. jegyz.; Hóman В.: A magyarok honfoglalása és elhelyezkedése. A Magyar Nyelvtudomány kézikönyve I. 7. Bp. [1923.1 21, 34,;Hóman B.-Szekfű Gy.: Magyar Történet L (írta Hóman B.) Bp. 1939' (a továbbiakban: MT6). 68-69, 115-117.; Fehér G.: Bulgarisch-ungarische Beziehungen in den V-XI. Jahrhunderten. Bp. 1921 (a továbbiakban: Bulgarisch-ungarische.). 107-111, 113.; Németh Gy.: A honfoglaló magyarság kialakulása. Bp. 1930 (a továbbiakban HMK.). 152, 301.; Boba I.: A Twofold Conquest of Hungary or Secundus Ingressus. Ungarn Jahrbuch 12 (1982-1983), 32-34, 36-37. Boba nézete szerint 889-ben Levedi szavartoi aszfaloi népét győzték le a kangarok, ezután egyesültek az Álmos és Árpád vezette onogurokkal.; Harmatta J.: Lebedia és Atelkuzu. (a továbbiakban: Lebedia] Magyar Nyelv 80 (1984), 430.; a fentieken kívül még 889-re datálta az első besenyő háborút pl. Czeglédy K.: A magyarság Dél-Oroszországban. Ligeti L. (szerk.): A magyarság őstörténete. Bp. 1943 (a továbbiakban: A magyarság.). 101, 119-120.; uő.: A IX. századi magyar történelem főbb kérdései. Magyar Nyelv 41 (1945), 48Macartney, С. A.: The Magyars in the Ninth Century. Cambridge 1930 (a továbbiakban: The Magyars.). 69-70, 76-77, 85, 94-95, 108, 113.; Deér J.: A IX. századi magyar történet időrendjéhez (a továbbiakban: A IX. századi.). Századok 79-80 (1945-1946), 7.; Moravcsik Gy.: Byzantinoturcica I—II. Berlin 1958J (a továbbiakban: Byzantinoturcica.). I. 87., Artamonov, M. /.: Isztorija Hazar. Leningrád 1962 (a továbbiakban: Isztorija.). 345.; Pletnjowa, S. A.: Die Chasaren. Mittelalterliches Reich an Don und Wolga. Leipzig 1978. 164.