Századok – 1988
Történeti irodalom - Hoensch Jörg K.: Geschichte Ungarns. 1867–1983. (Ism.: Pritz Pál) 514/III
515 TÖRTÉNETI IRODALOM Árnyalt, nemzetközi összehasonlításba helyezett képet nyűjt a műit század nyolcvanas éveinek magyarországi antiszemitizmusáról, mint ahogy a tiszaeszlári hírhedt ügy kapcsán is a magyar liberalizmus erejét nemzetközi összehasonlításban láttatja: miközben a századforduló körül a Lajtán inneni közvéleményt lármás antiszemitizmus uralta, a magyar kormány minden zsidóellenes mozgalmat már csírájában megkísérelt elnyomni. (40.) Mivel úgy tűnik, hogy napjainkra nemhogy nem szűnt meg, hanem inkább felerősödőben van egy olyan (különben dús gyökérzetű) nézet, amelynek hívei a történelmi Magyarország szétesését valamilyen módon az őszirózsás forradalommal hozzák kapcsolatba, fontos Hoensch egyértelmű álláspontja: azzal, hogy a nagyhatalmak a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot hadviselő szövetségesnek elismerték, valamint a délszláv és román nemzeti tanácsoknak területi kívánságaik teljesítését megígérték, mindezzel nemcsak a Habsburg-monarchia, de a Szent István Magyarország sorsa is megpecsételődött (83—84.) A magyar történetírás a hetvenes évek eleje óta egyre reálisabban méri fel a trianoni békeszerződésnek a magyar társadalomra oly meghatározó jelentőségű hatását. Jörg К. Hoensch hasonló szellemű leírásának a külső szemlélő elfogulatlan pozíciója miatt van nagy súlya, egyes szomszédos országok historiográfiájának beállításaival szemben komoly jelentősége. Hoensch jól látja a Horthy-korszak osztályerőviszonyait, helyesen jellemzi a korabeli magyar politikai élet szereplőit, képes arra, hogy néhány vonással életes portrékat rajzoljon. Hitelesen érzékelteti a kormánypárt és szélsőjobboldali ellenzéke közötti kapcsolatokat, ám mindebből nem von le egyoldalú következtetéseket: kifejezetten tagadja a Horthy-rendszer fasiszta jellegére vonatkozó nézeteket. A nemzetközi összehasonlítás előnyeit itt is messzemenően kamatoztatja. Részleteiben sok szempontból igen reális az 1945 és 1956 közötti időszak bemutatása, mégis néhány alavető szempont figyelmen kivül hagyása, el nem fogadása miatt előadása itt nem kerekedhetett egészében hitelessé. A második világháború végén Magyarország ismét a vesztesek oldalán volt és nem kétséges, hogy ez súlyos következményekkel járt. Mindezzel együtt is a náci Németország felsóbbségétől, az általa az országra szabadított nyilasok rémuralmától való megszabadulás igazi minőségi változással járt, nem csupán — mint a szerző íija — „felszabadulás", hanem válóban felszabadulás volt. A kommunista párt hatalmi pozíciói szempontjából a Vörös Hadsereg jelenléte vitathatatlanul számos előnnyel járt, mint ahogy más országokban az amerikai csapatok jelenléte a polgári pártok számára kedvezett. Ellenben a szerző által az MKP-nek tulajdonított predominancia alapján nehéz megérteni a koalíciós évek olyannyira feszült politikai csatározásait, fordulatokban bővelkedő históriáját. Az olvasónak az a benyomása, hogy egy tisztán polgári demokrácia esélyeit kizárólag a kommunista párt hatalmi aspirációi emésztették el, mintha az 1945 előtti magyar társadalom tiszta polgári demokráciától olyannyira idegenkedő elemei, nagybirtokot, reakciós egyházi befolyást megőrizni kívánó erői első riadalmukból felocsúdva a felszabadulás után nem tértek volna tömegesen vissza, mintha végleg és kezdettől fogva eltűntek volna a színről. Az ötvenes évekről sok rosszat el lehet mondani — huzamosabb ideje már Magyarországon is a szó mindkét értelmében ezt meg lehet tenni. Meg lehet tenni úgy is, ahogy az már az idők kezdete óta szokásos: a korábban megalapozatlan elismerés és hozsánna visszahatásaként a hazai publicisztika is nemegyszer mindent e vonatkozásban feketére fest. Az igaz történetírói látásmódból azonban — úgy véljük — két szempont, és persze, annak konzekvens érvényesítése nem rekedhet ki. Az egyik az, hogy a felszabadulás után egy ezredév elnyomottjai, de sokan a volt rendszer kedvezményezettjei közül is igaz, nagy lelkesedéssel, egy gyökeresen új világ felépíthetőségének mélységes — ma már tudjuk, hogy utópista — hitével fogtak munkához. Ezt a hitet később manipulálták, a törvénytelenségek és sok egyéb más hatására lassan kiüresedett, majd elenyészett, mindez azonban nem feledtetheti korábbi és tömeges tényleges meglétét. A másik dolog pedig, hogy ezek az esztendők visszavonhatatlanul a történelem süllyesztőjébe űztek egy, a születési és vagyoni előjogok alapján végletekig hierarchizált világot, amelyben még az egymástól pozíciójukban alig vagy mit sem különböző rétegek tagjai is hallatlanul lenézték azt, akinek más volt a státusa, még akkor is, ha a két státus közötti különbség egy harmadik státusbeli számára egyszerűen felfoghatatlan volt. Érdekfeszítően izgalmas olvasmány az 1956-os nemzeti tragédia mértéktartó hangvételű és terjedelmű megjelenítése után — Hoensch bírálja azt a felfogást, amely szerint a Szovjetunió azonnal a fegyveres megoldás mellett volt, és csak taktikából ismerte el a Nagy Imre kormányt — az elmúlt évtizedek magyar társadalomfejlődésének a bemutatása. Sokoldalúan elemzi azokat az okokat, amelyek az új rendszer legitimációját erősítették. A tabló középpontjában Kádár János áll, akinek valóságtiszteletét, józanságát, rugalmasságát a szerző több alkalommal is nagy elismeréssel említi. Okfejtésében részletesen elemzi az új gazdasági mechanizmus előkészítésének, bevezetésének gazdasági és politikai tényezőit, a
