Századok – 1988
Történeti irodalom - Szenti Tibor: Parasztvallomások. Gazdák emlékezése Vásárhelyről (Ism.: Tóth István György) 507/III
507 TÖRTÉNETI IRODALOM iskolaköteles gyermekek 30 %-a valóban el is végezte az elemit, és nagyon eltérő a fiú és lány tanulók aránya. A felekezetek szerinti felsorolásban látjuk, hogy a zsidó gyermekek a katolikus iskolákba jártak, míg a szerbek a pravoszlávba, amennyiben létezett. Táblázatok teszik áttekinthetővé a vallás és nemzetiség szerinti csoportosított tanulók számát és a rendelkezésre álló iskolákat. A horvát sabor 1729. évi 19. sz. törvénye értelmében nem kaphatnak a zsidók állandó letelepedési engedélyt és ingatlannal sem rendelkezhetnek. Zágrábban 1850-ben a városi elöljáróságba beválasztottak egy zsidót, 1852-ben a Kereskedelmi és Iparkamara már négy zsidó kereskedőt is beválasztott. Közülük David Blum egy ideig finanszírozta is a kamara ügyleteit. A szerző azonban úgy véli, hogy közvetlenül 1848 után a gazdag vagy értelmiségi zsidó családok nem tartoznak a zágrábi „elit" körhöz, de az önkényuralom éveiben már számos család kapott engedélyt a letelepedésre. Ennek komoly gazdasági oka is volt. A zsidók kapcsolatai a külföldi bankokkal, vállalkozókkal és nem utolsósorban a birtokukban lévő tőke lehetővé tette számukra tőkés tevékenység folytatását. Manufaktúra tulajdonosok, részt vesznek az építőipari vállalkozásokban, tőkéjükkel beruháznak az éppen fellendülő közlekedési hálózatban. Valószínű, hogy az ötvenes évek vége felé a szlavóniai gazdag tölgyerdők kiaknázásában is zsidó kereskedők és vállalkozók vesznek részt. Közülük kerültek ki az első orvosok is, s az ötvenes években már a kulturális életben is jelentős szerepet vállalnak. A horvát nép integrálódásának különböző fázisait tekinti át M. Gross a nyolcadik fejezetben. A 19. század illír mozgalmában még bizonyos eltérés volt a kulturális illirizmus és a politikai kroatizmus között, vagyis az illir nyelvű nemzetiség és a politikai horvát nemzet között. Az ötvenes években az egységes horvát nép elnevezés egyre inkább elteijedt az értelmiség körében. Ez részben válaszul is szolgált Vuk Karadzic tételeire, aki a ,,sto" nyelvjárást beszélőket mind szerbeknek tekintette, mivel szerinte a horvátok csak a „ca" nyelvjárást beszélők lehettek. A szerző utal számos vitára, amelyet a horvát és szerb írók folytattak. M. Gross valóban áttekintette a neoabszolutizmus teljes keresztmetszetét, de véleményünk szerint a gazdaság vizsgálatában mélyebbre kellene nyúlni. A horvát gazdaságtörténeti kutatások eddigi eredményei alapján (lásd: Miroslava Despot, Igor Karaman) elmondhatjuk, hogy a mezőgazdaságban, főleg Észak-Horvátországban és Szlavónia nagybirtokain megindult a kapitalista termelés. A bemutatott mű gazdag forrás- és irodalomjegyzéke nagy segítségét nyújt a 19. század második felének horvát történelmét kutatóknak. Használatát név-és tárgymutató könnyíti meg. Filipovits Klára SZENTI TIBOR PARASZTVALLOMÁSOK, GAZDÁK EMLÉKEZÉSE VÁSÁRHELYRŐL Gondolat, Budapest, 1985. 390 1. Szenti Tibor, A tanya című monográfia és a most ismertetendő könyv szerzője nem történész, a néprajztudományt, választott hivatását sem kenyéradó főfoglalkozásként űzi, mégis olyan könyvet tett le a magyar olvasóközönség elé, amely nemcsak a néprajzi irodalom egyik kiemelkedő eseménye lett, de a 19—20. század, sőt a korábbi századok történészeinek is igen sokat adhat. A szerző példaképe, Kiss Lajos sok kiadást megért két könyve, „A szegény ember élete", illetve „A szegény asszony élete" a hódmezővásárhelyi kisemberek életét ábrázolta nagyon olvasmányosan és megrázó erővel, ugyanakkor tudományos hitellel. Ezt a munkát folytatta négy évtizeddel később Szenti Tibor, amikor a hódmezővásárhelyi szegények után most a középbirtokos gazdaréteg életmódját írta meg, maguknak az idős gazdáknak a vallomásai alapján. A magnetofonra felvett szövegnél is hitelesebb elbeszélést kapunk: mindazt, amit adatgyűjtői elmondtak, Szenti Tibor kézzel jegyezte le, és azután az Orosháza monográfusa, Nagy Gyula által kidolgozott módszerrel, a „paraszflektorálással" ellenőrizte a hallottakat, azaz először maguk a vallomástevők, majd a két legtöbb adatot nyújtó, legtöbb dologra emlékező gazda ellenőrizte mindazt, ami a könyvbe került. Míg a korábbi korok történészei csak törekedhetnek arra, hogy mint Emmanuel Le Roy Ladurie írta nagy sikerű Monaillou-monográfiájában — magukat a
