Századok – 1988

Történeti irodalom - Szerbek és magyarok a Duna mentén I. 1848–1849. II. 1848–1867. (Ism.: Pecze Ferenc) 500/III

500 TÖRTÉNETI IRODALOM politikai helyzet annyira megváltozott, hogy most már minden fenntartás nélkül nyújtott kezet a Magyar Nemzeti Igazgatóság vezetőinek, Kossuthnak, Telekinek és Klapkának. Szándékainak komolyságát pedig nem csupán az „Olaszországi Magyar Segélyhadsereg" piemonti állomásoztatása, hanem az I860 őszén a magyar emigráció céljaira a Dunai Fejedelemségekbe irányított tekintélyes fegyverszállítmány is igazolni látszik . Egy recenzió szűkre szabott keretei között természetesen nem lehet Jászay kismonográfíájának minden részletére kitérni. Nem említettem pédául Cavour mesteri politikai manőverezésének tömör összefoglalását a piemonti parlament színfalai között, sem átgondolt, hajlékony stratégiájának árnyalt érzékeltetését, amellyel az azonos célért, de más eszközökkel küzdő két legnagyobb ellenlábasa, Mazzini és Garibaldi törekvései és nimbusza ellen vette föl a küzdelmet. Ezt is sikerrel. Mert — s számomra ez Jászay kitűnő könyvének legnagyobb tanulsága —, úgy volt merészen újító és radikális módszereiben, hogy egyúttal hazája történelme legjobb hagyományának makacs őrzője és kínálkozó lehetőségeinek maximális kiaknázója tudott lenni egyszemélyben —,az eszméiért töretlen elszántsággal küzdő s azokat tűzön-vízen át megvalósító államférfi felemelő példájaként. Borsi-Kálmán Béla SZERBEK ÉS MAGYAROK A DUNA MENTÉN I. 1848-1849, II. 1848-1867 TANULMÁNYOK A SZERB-MAGYAR KAPCSOLATOK KÖRÉBŐL SZERK.: BONA GÁBOR-FRIED ISTVÁN Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983. 186 1., 1987. 351 I. A két tanulmánygyűjteményt együtt ismertetjük a szoros átfedések miatt, amit a fenti azonos évkörkezdetek jeleznek. Mindkettő jóval korábban rendezett hazai és külföldi nemzetközi tudományos eszmecserék (budapesti, belgrádi) anyagát foglalja magában. E vitaülések megtartása és a róluk készült könyvek megjelenése, szokásos késéssel: az első esetben az 1978 és 1983, míg a másikban az 1981 és 1987 évekhez kötődik. A félévtizednyi átfutási időközökben a két ország szakkutatói a kölcsönös érdeklődést keltő más két- vagy többoldalú tanácskozásokon is eredményesen dolgoztak. Számos alkalommal igazolódott, hogy a magyar-szerb történelmi kapcsolatokban, a tudományos feldolgozások különbségeitől függetlenül, 1848 tartósan meghatározó szerepet tölt be. Az akkori forradalmi átalakulás csekély hatású közeledési kísérletei és gyakori súlyos ütközései rányomták bélyegüket az osztrák—magyar—horvát kiegyezésekkel zárult időszakra, sőt a rákövetkező évtizedek sorára is. Minderre tekintettel igen üdvös, hogy országaink tudományos akadémiái (magyar és szerb) támogatják a megvitatott előadások magyar és szerbhorvát nyelvű változatainak kiadását. Ennek jegyében partnereink első kötete (Srbi i Madjari u revoluciji 1848—1849. godine. Beograd, 1983. 226. 1.) a miénkkel lényegileg azonos tartalommal, eltérő szerkezeti felépítésben jelent meg. Közös források feltárásához még az újvidéki székhelyű Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, ugyanott a Matica srpska, valamint a zágrábi rokonintézetek kutatóhelyeivel adódnak tárgyszerűen összehangolt lehetőségek. Kétségtelen mégis, hogy a magyar—délszláv történettudományi kapcsolatok viszonylag esetlegesebbek akár a jugoszláv-csehszlovák, akár csehszlovák-magyar együttműködéshez képest. Ez utóbbinak a közvetlen hatókörében eddig mintegy húsz egyetemes- és jogtörténeti tanácskozás anyagából itthon, illetőleg külföldön tizenegy tanulmánygyűjtemény született. A szomszéd országok együttes értekezleteinek témáit indokolt szakágazatok szerint mélyebben tagolni, ami a most recenzeált második kötetben a művelődés- és nyelvtörténeti referátumok felvételével részben megvalósult. Méltán mondhatjuk általános értékelésként, hogy az egymással szervesen összefonódó kötetek, a bennük megjelenített tudományos teljesítményen kívül, előnyös kapcsolatrendező feladatot töltenek be. Egyik jellemző vonásként emelem ki, hogy több szerző (Spira Gy., Niederhauser E., Urbán A., C. Popov, M. Ekmeâé) megokoltan lépte át a 48-as aldunai (más elnevezéssel délvidéki, vajdasági) közvetlen szerb—magyar történelmi viszonyok kereteit. Ilyen tágabb egyetemes kutatómunka alapján kapunk képet a parasztság korabeli nemzeti öntudatának és etnikai különállás-tudatának eltéréseiről. Ezekre rávilágítva Niederhauser Emil a továbbiakban a Lajtán-túli és -inneni térségekben a lengyelek, románok, csehek, szlovákok, szerbek magatartásának sajátosságait tekinti át. Utóbbiak tömegeinek nemzeti öntudatosodá-J