Századok – 1988
Közlemények - Kozári Mónika: Németország orosz politikája a berlini kongresszus előkészítésének időszakában 422/III
NÉMETORSZÁG OROSZ POLITIKÁJA AZ 1870-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN 44 3 Németország ugyanakkor két nagyon lényeges pontban egészen más álláspontot képviselt, mint Anglia. Először is az elnök személyét illetően. Anglia ugyanis előfeltételnek tekintette, hogy ha Bismarck egészségi állapota miatt a kongresszuson az elnökséget nem vállalja, az elnök akkor is német lesz, és az elókonferencián az elnökség kérdése nem lesz vitatéma. Angliát az aggasztotta, hogy Németország esetleg átadja az elnökséget Gorcsakovnak.6 8 Bismarck viszont hajlott volna arra, hogy az elnökséget Gorcsakovnak átengedje, és megkérdeztette Derbyt, nem lenne-e vajon mégis helyesebb tekintettel lenni Gorcsakovnak arra a kívánságára, hogy pályáját egy nemzetközi kongresszus elnökeként koronázza meg, amivel az orosz kancellárt lényegében véve formális engedménnyel jobb kedvre hangolnák, míg ellenkező esetben talán könnyebben támasztana nehézségeket, kellemetlenségeket a kongresszuson.6 9 Bismarckot az a szándék vezérelhette, hogy ezzel a kongresszus munkáját megkönnyítse, mert Gorcsakov érdekelt lett volna abban, hogy az ó elnöklete alatt ülésező kongresszus látványosan és eredményesen munkálkodjon. Emellett Németország számára sem lett volna hátrányos, mert ebben az esetben semmiféle gáncs nem érhette volna a kongresszus munkáját, vagy Németország magatartását a kongresszus után Oroszország részéről, és sem Oroszország, sem a Monarchia nem várhatnak olyan fokú támogatást Németországtól, mint ha az elnök a német kancellár. Vagyis Németországnak, és személy szerint Bismarcknak is hálásabb feladat jutna. Másodszor Angliának az volt az igen határozott igénye a kongresszus kompetenciájával kapcsolatban, hogy a kongresszusnak nemcsak a névleges, hanem a tényleges jogkört is birtokolnia kell, hogy az elébe terjesztett kérdések fölött ítéljen.7 0 Anglia tehát arra törekedett, hogy a kongresszust ne lehessen elbagatellizálni, igyekezett hatáskörét kiterjeszteni, természetesen az orosz—-török békeszerződés teljesebb revíziója érdekében. Anglia Oroszországot nem szándékozott egyenrangú félként kezelni a tanácskozáson. Németország nem volt hajlandó ehhez az angol felfogáshoz csatlakozni, mert ez a konferenciát feljogosította volna arra, hogy kötelező többségi határozatokat hozzon. Németország nem egyezett bele abba, hogy a kongresszust ilyen joggal fölruházzák, és a kongresszust nem tekintette „törvényszéknek", hanem „csupán olyan európai nagyhatalmak szabad egyesülésének", akik meghatározott nemzetközi szerződéseknek az aláírói voltak, és amely tanácskozás azzal a céllal jött össze, hogy a Keletet érintő kérdésekben egyetértést hozzon létre a hatalmak között.7 1 Németország tehát nem szándékozott Oroszországot európai ítélőszék elé állítani. Anglia és Oroszország hetekig tartó szívós küzdelmet folytatott egymással a tárgyalási alap meghatározása kapcsán. Anglia megpróbálta rákényszeríteni Oroszországot, hogy lemondjon a Balkánnak saját kénye-kedve szerinti átalakításáról, Oroszország pedig küzdött a háborúban elért eredményeinek a megtartásáért. Ebbe a párharcba egyelőre a többi nagyhatalom nem avatkozott bele. 68 GP.II.Nr.347. 69 GP.II.Nr.355. 70 GP.II.Nr.346. 71 Ugyanott.
