Századok – 1988
Közlemények - Nagy Lajos: Az 1863. évi lengyel forradalom menekültjei a Habsburg–Monarchiában 394/III
396 NAGY LAJOS Az első névjegyzéket 1863. június 7-én küldte szét a Helytartótanács, s az év folyamán ezt a jegyzéket még 12 követte. Az egyes jegyzékek tartalmazták a megszökött nevét, internálási helyét, születési (származási) helyét, életkorát, foglalkozását (állását), vallását, személyleírását, milyen nyelvet beszél, valamint öltözetének leírását. Ezeket a névjegyzékeket titkosan kellett kezelni, s ezért sem hírlapok útján, sem egyéb módon nem volt szabad nyilvánosságra hozni. A hatósági főnökök kötelessége volt ezeknek a lengyel menekülteknek a figyelemmel kísérése, s megtaláltatásuk esetén az internálási helyükre való visszakísérése. 1863-ban azonban csak 26 szökött menekültet sikerült elfogni, de nagy részük, visszakísérésük után hamarosan, újra megszökött. Adatok hiányában nem állapítható meg a szökevények további sorsa; hányan és kik tértek vissza hazájukba, harcoltak tovább, kik távoztak a nyugati országokba, kik maradtak bujdosva, bujkálva a Monarchia területén, s különösen Magyarországon. Erre az utóbbira enged következtetni az az 1863. június 19-i helytartótanácsi rendelet, amely a lengyel felkelés érdekében toborzás céljából Magyarországon mutatkozó lengyel forradalmi párthívekkel szembeni eljárásról intézkedik, s mely rendeletben elmondják, hogy „a forradalmi menekültek s a lengyel hadjárat részére megnyert egyének az aldunai fejedelemségekből leginkább Magyar- és Erdélyországon át kívánnak a forradalom helyszínére eljutni".6 Tudjuk, hogy az internált és megszökött lengyel forradalmi menekültek között is voltak olyanok, akiknek a forradalom szervezésében nagyobb szerepük is volt, mint pl. Robrowski Lipót, akiről úgy tudták Iglauban, hogy Ostrowski gróf meghatalmazottja, vagy az Olmützben fogva tartott Rosciszewski József, akiről a krakkói rendőrigazgatóság azt írta, hogy a felkelési párt egyik legkitűnőbb és nagyobb befolyással bíró tagja. A megszököttek között szereplő egyetlen nő, Zielinska Stanislava, varsói varrónő pedig minden valószínűség szerint egyike lehetett azoknak a női futároknak, akiket, mint egy Krakkóban tartott rendőri nyomozás során kiderült „a lengyel forradalmi párt levelezéseinek a táborba és onnan viszonti szállítására, úgy szinte a varsói felkelési főnökök és a forradalmi hadcsapatok, vagy a Gácsországi s egyéb bizottmányok és párthívek közötti összeköttetések fenntartására" használtak.7 A Magyarországon bujkáló lengyel forradalmi menekülteknek is minden bizonnyal nagy szerepük volt abban, hogy a lengyel forradalom iránti szimpátia Magyarországon nemcsak csendes együttérzésben nyilvánult meg, hanem a hatóságokat állandóan nyugtalanító jelenségekben, mint pl. a menekültek rejtegetése, pénz- és adománygyűjtés a lengyelek részére, a lengyel forradalmi csapatokhoz csatlakozni szándékozó európai forradalmárok vagy külföldön élő lengyelek utazásának elősegítése, fegyverszállítás vagy annak elősegítése, lengyel szimpátiatüntetések, lengyel kokárda viselése, szökések a lengyelekhez8 , mint pl. az a 17 erdélyi fiatalember, aki 1863. május 3-án Nagyváradon keresztül elindult a galíciai határ felé, s céljuk a lengyel felkelőkhöz való csatlakozás volt. Az internálási helyükről 1863-ban megszökött lengyel forradalmi menekültek névjegyzékei a magyarországi levéltárakban hiánytalanul fennmaradtak, s nemcsak a len-6Helytartótanácsi rendelet 1863. június 19. 8476.SZ. 'Helytartótanácsi rendelet 1863. december 15. 16638.SZ. "Lukács Lajos, Magyar függetlenségi és alkotmányos mozgalmak 1849-1867. Budapest, 1955. 323-332.0.
