Századok – 1988
Tanulmányok - Kovács I. Gábor: A kalendárium eszköz a nemzet haladásához. (A reformkor naptárirodalma) 316/III
A REFORMKOR NAPTÁR IRODALMA 339 gyar művelődés első és második szintje közötti különbségtől, a hasonló kommunikációs fonnák miatt azonban mégis van némi analógia. A reformkorban pedig ezt az analógiát tovább erősítette a kommunikációs formák terén megmutatkozó fokozottabb mintakövetés. Mindezen kétségtelenül meglévő tendenciák ellenére úgy tűnik, hogy a reformkorban mégsem annyira a megoszlás erősödött, hanem inkább arra történt kísérlet, hogy a kiszélesedő írásbeli közkultúrát közelítsék a magas kultúrához, s a magas kultúrát a lehető legkisebb csorbítással vigyék el a nép széles rétegeihez. (Ugyanakkor, amikor a magas kultúra is merített, sőt programszerűen építkezett a népi kultúra elemeiből.) Maguk a kommunikációs eszközök azonban — mint már említettük — bizonyos módosulásokkal már ekkor követték a fejlettebb országok kommunikációs eszközeinek a fejlődését. Ez megfigyelhető volt a nagy és közepes naptáraknál, s részben a Mezei Naptárnál is. Nyugaton kezdtek már határozottabban kialakulni a tömegkommunikációs közlésformák. Egy régebbi munkánkban felvetettük, hogy bizonyos megszorításokkal a kalendáriumot is tömegkommunikációs eszköznek tekinthetjük.71 Ezt most korrigálandónak tartjuk, mert története során a kalendárium sokat változott. A magyar kalendáriumoknál a reformkor az az időszak, amikortól ezt a problémát joggal vethetjük fel. Ha a tömegkomunikáció sokféle meghatározása közül Maletzke tág definiciójából indulunk ki,7 2 akkor a kalendárium minden gond nélkül tömegkommunikációnak tekinthető. C.H. Wright, Szecskő Tamás által is idézett meghatározásából figyelembe kell azonban még vennünk a következő feltételeket: „nagy és heterogén közönség felé irányul", „a közlő általában egy komplex formális szervezet", az üzenetek „igen gyorsan, gyakran egyidejűleg jutnak a közönséghez".73 Az utóbbi kritériumnak a kalendárium mindenkor csak erős megszorításokkal — a gyorsaságot és az egyidejűséget viszonylagos fogalomként kezelve — felel meg. Angelusz Róbert a tömegkommunikáció történeti kialakulás folyamatában fontos feltételnek tartja még a médiumok univerzialitását. Azt, hogy a közlő eszközök változatos témastruktúrájúak legyenek s sokféle szükséglet kielégítésére, gratifikációjára nyújtsanak lehetőséget.74 Angelusz a témák sokrétűvé válásához köti a közönség lieterogenizálódását is. Ezek megvalósulását a kommunikációs eszközök koncentrációjával és centralizációjával is összekapcsolja. Az eszközök univerzalitása, sokfunkciós volta és a közönség sokrétűvé válása olyan feltételek, amelyeknek a reformkori kalendáriumok már megfeleltek.7 5 Sőt a közönség nagysága, tömegessége s a közlés centralizációja tekintetében is ekkor következett kisebb ugrásszerű változás. Az 1840-es évektől tehát a magyar kalendárium már tömegkommunikációs eszköznek tekinthető. 7, Aíovács I.G.: A kalendárium Magyarországon. Rádió és Televízió Szemle, 1976/4. 129. 72 ,A tömegkommunikáció a közlés olyan módja, amikor a közleményt nyilvánosan, technikai teijesztő eszközök útján, közvetve és egyoldalúan, szétszórt közönséghez továbbítják." Maletzke, G. : Psychologie der Massenkommunikation. Verlag Hans Bredow Institut, Hamburg 1963. 32. 13Szecskö Tamás: Bevezetés a tömegkommunikáció szociológiájába. MRT. TK. Bp. 1972—73. 3. 1*Angelusz Róbert: Kommunikáló társadalom. Bp. 1983. 102—103. Andor Csaba „sokfunkciójú" eszközről beszél. Andor Csaba: Jel - kultúra - kommunikáció. Bp. 1980. 112. 75 Andor Csaba a fogalom szűkítésére felveszi még a rendszeres megjelenést — amelynek a kalendárium megfelel — sa használat gyakoriságát, amely szerinte kizárja a kalendáriumot a tömegkommunikáció köréből. (Andor Csaba: i.m. 113.) Ezzel nem tudunk minden további nélkül egyetérteni. Nemcsak azért, mert a nagy gyakoriság lehet viszonylagos fogalom, hanem főleg azért, meit bizonyos típusú kalendáriumok, egyes korszakokban a használók meghatározott körében naponta használt, kézbevett, forgatott eszközök voltak.
