Századok – 1988
Tanulmányok - Kovács I. Gábor: A kalendárium eszköz a nemzet haladásához. (A reformkor naptárirodalma) 316/III
Kovács /. Gábor A KALENDÁRIUM ESZKÖZ A NEMZET HALADÁSÁHOZ A reformkor naptárirodalma Dolgozatunk része egy hosszabb tanulmánynak, amelyben a magyar kalendáriumokat úgy vizsgáljuk a történeti művelődésszociológia eszközeivel, hogy ennek révén a kalendáriumolvasók tudati viszonyairól, mentális felszereltségéről is megtudjunk valamit. Megvizsgáltuk a kalendárium intézményének létrejöttét, funkcióinak kialakulását, magyarországi elterjedését, társadalmi létezésmódjának történeti változásait. Ezeknek a változásoknak a reformkori szakaszát mutatjuk most be részletesebben.1 Ennek megértéséhez röviden szólnunk kell az előzményekről is. A kalendárium műfajának megjelenése a 16. század elején összefüggött az idő és az időpontok megnövekedett jelentőségével. Az időjelzés mint alapfunkció mindvégig meghatározó maradt a kalendárium további terjedése során. A kalendárium egyrészt jó segédeszközt jelentett a természeti év, az éves ciklusok hagyományos tagolásához, megkönnyítve az évosztás liturgiáját. Másrészt segített tömegessé tenni egy új időfogalmat is, a „természetadta" társadalmak ciklikus időfelfogásával szemben az idő lineáris jellegű percepcióját. így a kalendárium fokozatosan legitimizálta a hagyományosabb — de máig élő — ciklikus és a modernebb lineáris időszemlélet egymás mellett élését, összefonódását. A kalendárium terjedése hatékonyan járult hozzá ahhoz, hogy az idő megszabaduljon lokális korlátozottságából és össztársadalmilag, illetve nemzetközileg állandósuljon. A 16—17. században kialakult magyar kalendáriumtípus jellegadó matériája a jóslások szerteágazó rendszere volt. A jövendölések alapját az asztrológikus világkép adta, amelyet ókori elemekből, középkori technikával épített fel a reneszánsz tudományosság. Mindez ugyanakkor újkori funkciókat is kielégített. Az asztrológikus jövendölések nagy példányszámú évenkénti kinyomtatása ugyanis válasz volt a jövő kiszámíthatóságának terjedő igényére. (Az adott kor lehetőségei között adható válasz.) Az idővel kapcsolatos viselkedés tehát új elemmel gazdagodott. A tradicionális társadalmakban megszokottnál nagyobb figyelem jutott immár a jövőnek. A kalendárium változásainak második nagy szakaszában 1730 és 1820 között megszaporodtak e kiadványtípus funkciói, változott elhelyezkedése a társadalmi kommunikációs rendszerben s a művelődés egészében. Korábban szinte csak a közvetlen gyakorlati igények kielégítéséről beszélhettünk, most viszont kifejlődött a szórakoztató és a hírközlő funkció, s kezdett kiformálódni az ismeretterjesztő funkció is. Az írásos kultúra reformáció korabeli nagy nekilendülése után a szatmári békét követő száz évben ismét hatalmasan kiterjedt az írásbeliség, az új kommunikációs formák hatóköre. Míg 1 Egy korábbi tanulmányunkban egészen röviden már írtunk erről az időszakról. Kovács I. Gábor-. A magyar kalendárium főbb típusai a 19. században. Történelmi Szemle, 1980/1. 152—53.
