Századok – 1988
Tanulmányok - Gebei Sándor: A rendi monarchia (a rendiség) kérdése Oroszországban 283/III
306 GEBEI SÁNDOR 59 másoztatták. Ezt a hatalmas kontingenst az állami szolgál atból ki rekes ztettek, vagyis az állami adókötelesek (tjagliije ljugyi) soraiból toborozták mégpedig úgy, hogy az állami jobbágyok (csemoszosnüje) és_ a kiváltság nélküli városiak (poszadszkije) harmadik"gyermeke elhagyhatta a gazdasági-adóközösségét, sztrelecnek állhatott. Leszármazottaik"eleve sztrelecnek számítottak. Egészen másképp állt a helyzet a kozákokkal. Az ország végein létrejött autonóm kozák, szabad katona-paraszti közösségek bázisát a feudális szolgáltatások elől menekülő, szökött jobbágyok alkották. Egyet kell értenünk azzal az értékeléssel, amely a kozákságot, ill. a kozákokat az alábbi vonásokkal jellemezte: (1) a jobbágyintézmény tagadása, (2) a termelőeszközök formális tulajdonjogi egyenlősége, (3) az önkormányzati szervekben való részvétel.80 A kozák centrumok — a doni, a jajiki (uráli), a zaporozsjei (dnyeperi) — tehát a központi hatalom regionális oppozíciójaként funkcionáltak, de a fennmaradásukért folytatott küzdelmükkel, a tatárokkal vívott harcukkal az országhatárokat is védték. így nem csodálkozhatunk a cár ambivalens magatartásán, aki egyik kezével a szökött jobbágyok felkutatási idejét meghosszabbította, a visszatelepítési akciókat szentesítette, ugyanakkor másik kezével pénzadományt és hadiszereket juttatott az engedetlen alattvalóknak. A részletek ismertetése nélkül említjük, hogy Alekszej Mihajlovics cár 1654 márciusában a legnagyobb, jelentőségre szert tett zaporozsjei kozákságnak kiváltságlevelet adományozott. A privilegizálással nemcsak a kozákság intézményének létjogosultsága, hanem annak a jobbágyságtól való elkülönülése és a cári szolgálatba való fogadása is elismerést nyert. Miután a szolgáló emberek különféle csoportjaival és kategóriáival megismerkedtünk, a szolgálathoz való jog említésén túl egy újabb sajátosságra irányítjuk az olvasó figyelmét. Nevezetesen arra, hogy a szolgáló emberek rang szerint beosztását, kötelezettségét szolgálati könyvekben (razrjadnüje knyigi) rögzítették. A 16. század második felében vált szokássá, hogy ezeket az államilag hitelesített okmányokat évről évre összeállították. A kimutatásokban szereplőknek a ranglétrán való előrelépés jelentősebb beosztást, felelőségteljesebb szolgálatot hozhatott magával. Tudjuk, hogy Oroszországban rangot szerezni származással vagy érdemmel lehetett, következésképpen mindenkinek esélye volt arra, hogy a ranglétrán magasabbra hágjon. Az uralkodó osztályon belüli mobilitás — egyelőre elégedjünk meg erre az osztályra érvényes megállapítással — hivatalosan elfogadott, sőt támogatott és forszírozott politika volt. Megismételve a kulcsszavakat, származás vagy érdem szerinti rang (kiemelés tőlünk — G. S.) és a hozzá párosuló beosztás, arra a következtetésre jutunk, hogy a pozíció biztosítása éles konkurenciaharcban valósult meg. A pozícióban levő és az azon kívüli egyaránt abban volt érdekelt — éppen pillanatnyi helyzete miatt —, hogy szolgálatát optimálisan ellássa. Az előbbi a társadalmi status quo megőrzéséért, az utóbbi pedig annak megváltoztatásáért. Az elmondottakat három központi hivatal szorosan egymáshoz kapcsolódó tevékenysége is igazolja. ARazrjadnüj — (mi szerencsésebbnek érezzük a Szolgálat Hivatala fordítást a Besorolás Hivatala helyett),8 1 a Pomesztmüj — (Birtokhivatal) és a Cselobitnüj 79 Szovjetszkaja isztoricseszkaja enciklopedija 13. k. Moszkva, 1971. 867. 80 Golobuckij V. A.: Zaporozsszkaja szecs V. I. 1970/12. sz. 96. 81 Varga /.: A központosítástól az abszolutizmusig. Világtörténet 1984/3. 80.
